Mintegy 150 milliárd forinttal nagyobb összeg érkezhet személyi jövedelemadó címén az államkincstárba, mint 2010-ben, miközben az akkori szabályokhoz képest most több mint ezermilliárd forinttal kevesebbet szed be az állam a lakosságtól szja-ként – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Munkakeresés kisgyermekes nőként, túlterheltség, munka és gyermeknevelés összeegyeztetése - a Coca-Cola közvéleménykutatása szerint ezek a magyar nők kihívásai.
A Fővárosi Törvényszék nemrég érkezett vezetője belső körlevélben azt írta, hogy a jövőben tilos lesz és szankcionálható mindenféle pletykálkodás, híresztelés és kéretlen véleményalkotás a bíróságon, de a vezető olyat sem szeretne látni, hogy valaki 15:55-kor kikapcsolja a gépét. A törvényszék elnöke, aki állítólag csak utólag látta a levél szövegé
Kalmár Ferenc szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztos szerint a nemzeti összetartozás érzésének megélése segít a külhoni magyarságnak kezelni a trianoni traumát. A külügyi tárca tisztségviselője a felvidéki Éberhardon a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen beszélt.
Oroszország - A gyalogosok többsége már megtanulta, hogy hiába a zebra, sok autós ezt figyelmen kívül hagyja, így nem árt, ha mindig körültekintően körbenézünk.
Súlyos válságban van a magyar oktatásügy, és a pedagógusok nem kapják meg azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést, ami szükséges lenne - közölte Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szombaton az MTI-vel
Roger Scruton, a világhírű brit konzervatív filozófus adott interjút a Mandinernek. Szerinte Le Pen nemzeti érzelmű szocialista, Merkel okos manipulátor, Macronról még nincs véleménye, Donald Trumpot viszont kedveli. Scruton a genderszakon végzettekről azt gondolja, ők is lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak, ha például utcaseprőnek állnak.
Ariana Grande felkereste egy manchesteri kórházban azokat az ifjú rajongóit, akik múlt hétfőn megsebesültek az észak-angliai nagyváros rendezvénycsarnokában adott koncertje után elkövetett pokolgépes merényletben.
Nem először csap össze a Real Madrid és a Juventus a Bajnokok Ligája döntőjében. Amikor 1998-ban is ez a két csapat találkozott a fináléban – ahogy erre Dani Alves, a Zebrák brazilja nyomatékosan fel is hívta a figyelmet a péntek esti, cardiffi sajtóértekezleten –, Mijatovics lesgóljával győzött a Madrid. Amúgy eddig 18-szor került szembe a két csa
Az Együtt - a Cselekvő Ellenzék elnevezésű országos kampánykörútjának lezárásaként - szombaton bemutatta 106 egyéni képviselőjelöltjét - közölte a párt szombaton az MTI-vel
Súlyos válságban van a magyar oktatásügy, és a pedagógusok nem kapják meg azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést, ami szükséges lenne - közölte Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szombaton az MTI-vel.
Több baleset miatt több tízkilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán. Aki teheti, inkább ne induljon el a Balatonra, de ha már úton vagy, mutatunk egy kerülőutat. UPDATE:Ahogy az első térképen látható, mostanra megszűnt...
A fiút a rendőrök lőtték le egy olyan tüntetésen, amin számon kérték, hogy a kormány miért nem tesz meg mindent az egyre szaporodó merényletek ellen. A temetésén is robbantottak.
Imádod a beöltözős bulikat? Akkor kedvedre lesz a következő 5 nyári program, ahol ismét herceg/hercegnő lehet belőled! De ha csak maga a nyári program vonz, akkor sem fogsz csalódni.
A népszokás szerint pünkösd idején tartották a legényavatást, amikor a fiúkból felnőtt férfi vált - mondta Tátrai Zsuzsa néprajzkutató szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Hóviharokkal és faggyal indult a nyár Oroszország északnyugati térségében, a Murmanszki területen a hóvihar miatt lezárták a Teriberka faluhoz vezető utat, Arhangelszkben meghosszabbították a fűtési szezont, Kalinyingrád térségében pedig szombat reggel nulla-mínusz 2 Celsius-fokot mértek, a karéliai Kosztomuksa utcáin pedig megjelent a Télapó.
Az összetartozás érzésének megélése segít a külhoni magyarságnak kezelni a trianoni traumát – jelentette ki Kalmár Ferenc, a külgazdasági és külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa szombaton a felvidéki Éberhardon, ahol részt vett a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Csemadok által szervezett megemlékezésen.
Sokszor hallottuk már azt a kijelentést, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Ezek az állatok kedvesek, hűségesek és mindent megtesznek azért, hogy kedvünkbe járjanak. Ezen kívül feltétel nélküli szeretetet kapunk tőlük. De úgy tűnik, nem mindenki szereti a kutyákat úgy, ahogy ők azt megérdemlik. Sajnos nagyon sokszor hallunk elhagyott, kiéheztet
Szombathelyen vásárolt egy használt személygépkocsit egy férfi, azonban csak a vasvári elágazó utánig jutott az új verdával, ott totálkárosra törte azt.
Bár nem önmagában az uniós tagságra, hanem az abból fakadó előnyökre mondta Kövér László házelnök a minap, hogy létkérdésnek tartja, az interjú mégis elég egyértelműen az uniós tagság melletti kiállásként értékelhető. A...
Borzalmas bűz terjengett egy Vedres utcai társasház lépcsőházában, ezért az egyik ott lakó kihívta a rendőröket, akik az egyik lakásban egy elhunyt nőt találtak.
Ismét őrizetbe vett a brit rendőrség egy férfit, akiről úgy vélik, kapcsolatba hozható a 22 halálos áldozatot követelő manchesteri robbantásos merénylettel.