A német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint a szövetségi közlekedési minisztérium vizsgálóbizottság elé rendelte meghallgatásra a Daimler konszernt az egyes dízelmotorok emissziós értékeinek manipulálásával kapcsolatban felmerült ügyészségi gyanú miatt.
A világ leghíresebb és legnagyobb cirkuszi vállalata, a kanadai alapítású Cirque du Soleil nemrég bejelentette, hogy nemsokára elkezdi egy angol nyelvű televíziós sorozat gyártását. Mint azt a minap a Montreal Gazette című lap hírül adta, a sorozat egy kitalált cirkuszi iskolában fog játszódni, középpontjában pedig pályájuk elején álló fiatal cirku
Igor Dodon moldáviai elnök kijelentette, hogy országa csatlakozhat az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. A témában kellő időben népszavazást tartanak az országban. Az EAEU országok piacaira való visszatérés több százezer munkahely megteremtését tenné lehetővé.
Csehország válaszlevélben utasította vissza az Európai Bizottság vádjait, miszerint nem teljesíti a menekültek befogadására megszabott uniós kötelező kvótákat.
Nagyjából 100-150 diákot toboroztak a vizes vb-re, informatikai munkára. Többkörös felkészítésen is részt vettek, 3000 forintos órabért ígértek nekik, de végül a fiatalok felét elküldték, még a munkába állás előtt. Pedig a diákszövetkezetek is tele vannak olyan munkával, amelyet a vb helyszíneken kellene végezni- írja a HVG.
Hamarosan kezdődik Lázár János hagyományos heti sajtótájékoztatója. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek a kormányzati nyári szünet előtt ez az utolsó Kormányinfója. A lehetséges témák között szerepelhet a holnap kezdődő...
A hazai utakon közlekedő robogók mindössze 15-20 százaléka rendelkezik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, pedig az éves díj nagyjából háromezer forint, egy baleset esetén viszont akár milliós is lehet a számla.
A német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint a szövetségi közlekedési minisztérium vizsgálóbizottság elé rendelte meghallgatásra a Daimler konszernt az egyes dízelmotorok emissziós értékeinek manipulálásával kapcsolatban felmerült ügyészségi gyanú miatt
Az országban az elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektárnyi területen termesztettek csemegekukoricát, Magyarország a termőterület nagyságát tekintve Európa legnagyobb csemegekukorica-termelője. Az évi 500-600 ezer tonna termés kétharmadát a konzervipar, egyharmadát a hűtőipar dolgozza fel - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökö
Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke volt az ATV Start című műsorának vendége, aki arról beszélt, hogy miért is vált szerintük méltatlanná Soros György a Budapest díszpolgára címre. A beszélgetés egyszer csak érdekes fordulatot vett.
Véletlen egybeesés volna csupán, hogy két nappal a büntetőper előtt váratlanul megállapodtak a meggyilkolt Szergej Magnickij által feltárt 320 millió dolláros adócsalásból származó pénzek tisztára mosásával gyanúsított orosz politikuscsemetével?
A rezsicsökkentés és a közműadó tönkretette a vizes cégeket, az elmaradt felújítások miatt rohadnak a vezetékek. Az ivóvíz 26 százaléka elszivárog, az alacsony fizetések miatt nincs elég szakember.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint az országban az elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektárnyi területen termesztettek csemegekukoricát, amivel hazánk a termőterület nagyságát tekintve Európa legnagyobb csemegekukorica-termelőjévé vált.
Londoni pénzügyi elemzők szerint katasztrofális hatása lenne a City pénzügyi szektorának működésére, ha az Egyesült Királyság átfogó kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.
A Brexit nem árnyékolhatja be az Ukrajna és az Európai Unió között kialakított kapcsolatokat – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kijevben.
Közeledik a századik Kormányinfó, ma már 95. alkalommal állt ki a nyilvánosság elé Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Itt vannak már az ukrán vendégmunkások 2017.07.13 15:17Ukrajnából...
A hétvégén mindenhol megszűnik a kánikula: mindenütt 30 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok, többfelé csak 22 fokig melegszik fel a levegő. Sok napsütés várható, de helyenként záporok, esetleg zivatarok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
Az Európai Unióban a 16-74 éves korcsoportban az internetezők között legmagasabb arányban Magyarországon használnak közösségi oldalakat – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett, 2016-os adataiból.
Átadták a felújított és kibővített Palatinus Strandfürdőt, amely a téliesítésnek köszönhetően egész évben várja a vendégeit – mondta Tarlós István főpolgármester.
Az MSZP-frakció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi annak érdekében, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette csütörtökön az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást - közölte Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő budapesti sajtótájékoztatóján
Mesterséges intelligencia, hangfelismerés, biometrikus azonosítás – ezek a kulcsszavai annak a technológiai ugrásnak, amely ügyfélközpontúbbá teszi a bankolást az elkövetkező években – összegezte Európa legnagyobb fintech konferenciájának tapasztalait Birte Quitt, az Erste Group AG csoportszintű lakossági stratégiai vezetője.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország soha nem rendezett akkora sportversenyt, mint amekkora a pénteken kezdődő vizes világbajnokság lesz.
Édouard Philippe francia miniszterelnök szerint Franciaország eddig nem állt a helyzet magaslatán a migráció kezelésében, ezért a szerdán bemutatott új akcióterv alapján a kormány javítani kívánja a menedékkérők helyzetét, s felgyorsítaná azok kiutasítását, akik nem jogosultak menekültstátusra.
Mérsékelten bár, de folytatódik a jó hangulat az európai tőzsdéken, a vezető részvényindexek már közel fél százalékos pluszban vannak. A magyar tőzsde a Mol-papírok szárnyalásának köszönhetően 0,6 százalékot emelkedett. Megállt...