2017. július 13. csütörtök

júl. 13
10:33
Mindenki aggódik: Törőcsik Mari nem tud enni, infúzióra kötötték (Femcafe)
Sajnos romlott az imádott színésznő állapota.
júl. 13
10:39
Korábban mehetnének nyugdíjba a nehézipari dolgozók (HR Portál)
A nehézipari dolgozók 3-5 évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt mehetnének nyugdíjba, ennek költségeit pedig beépítenék a munkáltatók az üzleti tervükbe - írja a Világgazdaság.
júl. 13
10:39
Olcsón vett válogatottat az Inter (Sport365)
Az Internazionale aprópénzért vásárolt válogatott labdarúgót
júl. 13
10:39
Európa Liga: A Rózsaszín Párducok ellen sem lazázhat a Vidi (Agroinform)
A magyar ezüstérmes az észt harmadikkal csap össze csütörtök este. Óvatosan bízzunk csak a Vidiben.
júl. 13
10:39
Kína is beköltözik Afrika szarvára (USAracing)
Elindultak a kínai katonák Dzsibutiba, új otthonukba, az ottani kínai katonai tábort lassan belakják, hogy az eddiginél jobban képviseljék hazájuk érdekeit. Dzsibuti Afrika Potemkin-falva, mesterségesen kialakított katonaállam, ahol kizárólag szigorú diktatúrával lehet eredményt elérni, mert a nemzetközi csapatok nem tűrnének egy labilis államot a
júl. 13
10:39
Teljesen megújul a francia manikűr: íme a csodás, nyári viselet (Ripost)
Neked is ki kell próbálnod ezeket az üde, izgalmas változatokat, melyek a francia manikűr nyári verziói.
júl. 13
10:39
San Franciscóban elég komolyan veszik a bejárat körüli növényeket (Player)
Kelsey McClellan fotós séta közben fedezte fel, milyen formákat alakítanak ki a helyiek az egyik ott népszerű borókafajból. A szerencsénk az, hogy nem csak felfedezte, hanem le is fotózta és fotózza, majd feltölti az Insta-fiókjába. Íme néhány kép.
júl. 13
10:39
Pogátsa cáfol, nem kérte föl Botka miniszternek (HírTV)
A szakember a Hír TV-nek azt mondta: ugyanakkor az MSZP megújításában szívesen segít.
júl. 13
10:41
NGM: 300 millió forinttal bővült a nyári diákmunka programra szánt összeg (HR Portál)
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget - írja az MTI.
júl. 13
10:42
Irigylésre méltó módon töltötte nászútját Messi (Menedzsment Fórum)
A világ egyik legjobb focistája a nyáron végre feleségül vette gyermekei anyját. A nászútra sem lehetett panasz, hiszen igazán pazar körülmények között töltötték a mézesheteket.
júl. 13
10:42
Gyengül a forint, esik az Opimus és a Konzum (Privátbankár)
Egy napig tartott csak a forint ereje, magához tért az arany, a hazai tőzsdét pedig ma is a Konzum és az Opimus uralja, ezúttal esnek, és a mostanában megszokott tekintélyes forgalmat generálják, igen népszerűek. Amerikában tegnap jó volt a hangulat, a Facebook mutatta talán a legszebb teljesítményt.
júl. 13
10:42
Eljátszotta a saját halálát egy nő, hogy a biztosításából kifizethesse az adósságait (Blikk)
Anglia - Egy édesanya eljátszotta a saját halálát, hogy a biztosításból kifizethesse az adósságát.
júl. 13
10:42
Rajongóvá változott a Chelsea sztárja, amikor találkozott példaképével (Blikk)
London – A belga válogatott futballista, Eden Hazard Londonban az egyik sportszergyártó rendezvényén futott össze Ronaldóval, a brazil a legendával.
júl. 13
10:44
Vizes vb: így változik meg Budapest közlekedése a megnyitó idején (Menedzsment Fórum)
Készüljenek, jönnek a lezárások, a terelések és a forgalomkorlátozások.
júl. 13
10:45
"Soros Györgynek senki más, csak ő maga számít" (hirado.hu)
Egy konzervatív amerikai lapban is téma lett Soros György milliárdos és a magyar kormány.
júl. 13
10:45
Szárnyalnak a tőzsdék (Portfolio)
Mérsékelten bár, de folytatódik a jó hangulat az európai tőzsdéken, a vezető részvényindexek 0,1 százalékos pluszban vannak. A magyar tőzsde azonban mérsékelten esik, a kispapírok piacán több hetes szárnyalás után megütötték...
júl. 13
10:47
Eleged van a bankbetétből és az állampapírból? - Ide tedd a pénzed! (Portfolio)
Tavaly még inkább vitték a befektetők a pénzüket a vegyes alapokból, de az idei év első felében már fordult a kocka: egyre többen keresik a fél év alatt 4-5%-os hozamot is hozni tudó befektetéseket, főleg úgy, hogy ennyit a népszerű...
júl. 13
10:48
Szandi álmában látta meg nem született gyermekét (Blikk)
Szandi saját elhatározásából 12 éves korától kezdve katolikusként él, azonban vannak dolgok, amiket nem tud hitével megmagyarázni.
júl. 13
10:48
Váratlan fordulat: mégsem lesz ingyenes a kéményseprés (Infostart)
Módosítaná a kéményseprésről szóló rendeletet a kormány: az eddigi ingyenes szolgáltatás akár tízezrekbe is kerülhet, ha a gázszerelőkhöz kerülne a kondenzációs kazánok elvezetésének ellenőrzése.
júl. 13
10:50
Pszichológus segített talpra állni Görög Zitának - a mai napig nehezen bízik a férfiakban (Blikk)
Görög Zita élete férfi nélkül is teljes, megtalálta a harmóniát. Azonban nem zárkózik el egy újabb kapcsolattól.
júl. 13
10:51
Úszó szigetekkel élnék túl a klímaváltozást a hollandok (Portfolio)
Holland kutatók egy óriási úszó sziget modelljét mutatták be, amely két évtizeden belül akár lakóépületeknek, kikötőknek, parkoknak biztosíthat helyet - szerepel a Világgazdaság cikkében. A 87 különböző méretű úszó háromszögből...
júl. 13
10:51
Párbeszéd: Újabb milliárdok lenyúlására hajt a kormány (HírTV)
Pazarlásnak nevezte a Párbeszéd társelnöke, hogy a Szent Imre Kórház bővítése helyett a kormány az M1–M7-es autópálya mellé akarja felhúzni az új dél-budai kórházi centrumot.
júl. 13
10:51
Háromszázmillióval többet szán az NGM erre a programra (vg.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
júl. 13
10:53
Cristiano Ronaldo jachton pihent, megérkeztek a vámosok (vg.hu)
Vámtisztviselők ellenőrizték annak a jachtnak a papírjait, amelyet Cristiano Ronaldo bérelt, és amelyen a Real Madrid portugál labdarúgója tartózkodott családtagjaival, barátaival együtt.
júl. 13
10:55
Vigyázat: ellepik az utakat a biztosítatlan robogók (vg.hu)
Ugyan az utakon futó robogók több mint felére kötnek biztosítást, annak anyagi vonzatait csak a tulajdonosok elenyésző része fizeti be – tudatta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ).
júl. 13
10:57
A nap eseménye: Németh Szilárd sajtótájékoztatója (444.hu)
A Fidesz frakcióvezető-helyettese ma délután fél 1-kor sajtótájékoztatót tart „A »Soros-terv« része az új uniós bevándorlásszervező ügynökség” címmel. Rettenetesen izgulok, hogy mi lesz!
júl. 13
10:57
A csalogató tökély nyomában (Azenpenzem)
A biográfiák a 2002-es riesai rövid pályás Európa-bajnokságot említik Cseh László első nagy nemzetközi felnőtt versenyeként, de ez nincs így; az úszósport magyar állócsillaga már fél évvel korábban, a nyári berlini Európa-bajnokságon debütált. Azóta mindig, minden nagy versenyen képviseli színeinket, idestova másfél évtizede, mindig dobogós helyezé
júl. 13
10:57
Meg akarták ölni a gyerekgyilkos apát a börtönben (Ripost)
"Megöltél egy kisbabát!" - üvöltötték a rabok, miközben ütötték-rúgták a fiatal gyilkost, akit végül kórházba kellett szállítani.
júl. 13
11:00
Lázárhoz küldte a zúgolódó közszolgákat a belügyminiszter (Menedzsment Fórum)
A kormány 15 százalékos béremelést adna az önkormányzati dolgozóknak.
júl. 13
11:00
Most épp ennyi pénzt tartanak a bankok Matolcsyéknál (Privátbankár)
Júniusban nőtt a bankrendszer forintlikviditása.
júl. 13
11:00
Korlátlan kalandok várnak a Vodafone előfizetőire (Blikk)
A Balaton keleti medencéjében is elindította a 4G+ szolgáltatást a Vodafone Magyarország, a gyorsabb mobilinternet mellett nagyobb hálózati kapacitásra is számíthatnak a szolgáltató előfizetői. A Vodafone eddigi legjobb 4G és 4G+ hálózata még teljesebbé teszi a Vodafone új havidíjas tarifáival elérhető korlátlan közösségi élményt, melyet az új Voda
júl. 13
11:00
Tragédia az álomnyaraláson: videón, ahogy szörnyethal a siklóernyős (Blikk)
Thaiföld - Borzalmas tragédiával ért véget a nyaralás.
júl. 13
11:02
Cuki: ez az aprócska szörnyeteg kergette a gyerekeket árkon-bokron át Spanyolországban- videó (Blikk)
Spanyolország - Hihetetlenül cukik azok a gyerekek, akik egy pici kutyus elől "menekülnek".
júl. 13
11:03
Az FMCG-cégek lemaradnak a digitális versenyben - Sürgős változtatásokra van szükség (ProfitLine)
Több mint száz cégvezető körében végzett felmérést a Roland Berger, hogy megtudja, milyen mértékű a digitalizáció az FMCG-cégeknél marketing és értékesítési területen. Az eredmény lesújtó: a fogyasztási cikkeket termelő és forgalmazó vállalatok messze nem aknázzák ki még mindig a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket.
júl. 13
11:03
Elindult a razzia: ötmilliós bírságot kaphat, aki kertes házban él (Pénzcentrum)
a Földművelésügyi Minisztériumt tájékoztatása szerint tavaly belterületen közel 20 millió, külterületen pedig több mint 116 millió forintnyi bírságot szabtak ki a hatóságok parlagfű miatt. A razzia  az idei évben is elindult, érdemes...
júl. 13
11:03
Lecsaptak a vámosok Ronaldo jachtján (Infostart)
Vámtisztviselők ellenőrizték annak a jachtnak a papírjait, amelyet Cristiano Ronaldo bérelt, és amelyen a Real Madrid portugál labdarúgója tartózkodott családtagjaival, barátaival együtt.
júl. 13
11:03
Pfujolás, kritikák, értetlenség – megérte ezért, Lewis? (m4sport.hu)
„Mind itt vagyunk. Majdnem mind” – Lewis Hamilton nem szerzett új barátokat szerdai távolmaradásával...
júl. 13
11:03
Hallgasd meg nálunk először Selena Gomez várva várt dalát, a Fetish-t! (Glamour)
Végre megjelent!
júl. 13
11:05
Hű! Gigi Hadid haja extra rövid lett! (Glamour)
Ez aztán a durva átalakulás!
júl. 13
11:09
Szárnyalnak a tőzsdék (Portfolio)
Mérsékelten bár, de folytatódik a jó hangulat az európai tőzsdéken, a vezető részvényindexek 0,1 százalékos pluszban vannak. A magyar tőzsde azonban mérsékelten esik, a kispapírok piacán több hetes szárnyalás után megütötték...
júl. 13
11:09
A hétvégén visszatérhet eltiltásából Ryan Lochte (m4sport.hu)
A hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszót, a riói olimpia után tiltották el.
júl. 13
11:12
Révész (HR Portál)
A révészek feladata az utasok szállítása egyik oldalról a másikra, így a kompkezelés szerves része a munkájuknak. A mindszenti komp legalább kétszáz embert tud szállítani egyszerre, azonban a munka koordinálása nem kis feladat - írja a promenad.hu
júl. 13
11:12
A Fradi EL-ellenfelének az edzője dicsérte a magyar játékosát (Sport365)
Jess Thorup, a dán csapat edzője már most aláírná az 1-1-es végeredményt az első találkozón.
júl. 13
11:15
Szárnyalnak a tőzsdék (Portfolio)
Mérsékelten bár, de folytatódik a jó hangulat az európai tőzsdéken, a vezető részvényindexek már közel fél százalékos pluszban vannak. A magyar tőzsde azonban mérsékelten esik, a kispapírok piacán több hetes szárnyalás után megütötték...
júl. 13
11:15
Újabb gyanúsított a Czeglédy-ügyben (HírTV)
Már 10-en vannak előzetes letartóztatásban.
júl. 13
11:18
Robogók százezrei futnak kötelező nélkül a hazai utakon (Menedzsment Fórum)
Károkozáskor több százezres összegekre is megbüntethetik az ilyen motor tulajdonosát, pedig az éves díj csak háromezer forint.
júl. 13
11:18
Visszatérhet a korkedvezményes nyugdíj (Infostart)
Három-öt évvel hamarabb kezdhetnék meg időskori pihenőjüket a fizikai munkában megfáradt, megbetegedett nehézipari dolgozók, ennek költségeit a munkáltatók beépítenék üzleti tervükbe.
júl. 13
11:18
Kávés-csokoládés desszert (Mindmegette)
júl. 13
11:21
Negyvenen túl is bombaformában van Lilu - most elárulta, mi a titka (Blikk)
Lilu kislánykora óta szeret foglalkozni a külsejével, szerinte az, hogy valaki vonzó lehessen, nem pénz, hanem elhatározás kérdése.
júl. 13
11:21
Várható időjárás - Csütörtök, 2017.07.13. (Háziállat)
Többnyire napos, csapadékmentes idő lesz.

Keresés