2017. július 20. csütörtök

júl. 20
11:45
Az Újpest FC belga tulajdonosa szerint marad az új címer (444.hu)
Amit gyűlölnek a szurkolók.
júl. 20
11:45
Európa vezető gazdasági térségévé válhat Budapest (AQUA)
Mind a térség országait, mind az uniós tagállamokat vizsgálva sok szempontból kiemelkedő helyen szerepel Budapest – hangsúlyozta tegnap a bálványosi szabadegyetemen a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vezetője. Szalai Piroska szerint ez igaz a versenyképességre, amelyet erősít fővárosunk foglalkoztatottsági, munkanélküliségi rátája. Má
júl. 20
11:48
Lézerfénnyel vakították el egy utasszállító pilótáját Budapest felett (Infostart)
Belelézereztek egy Budapest fölött haladó személyszállító gép pilótájának a szemébe emiatt a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását – tudta meg a Bors. A repülő épp Buda felett volt 1000-1500 méter magasan, kétszáz emberrel a fedélzetén.
júl. 20
11:51
Elraboltak, megzsaroltak egy salgótarjáni fiatalt (videó) (Spa Trend Online)
Forrónyomon indultak el a rendőrök.
júl. 20
11:51
Palesztin zászlót és 'Free Palestine' molinót feszítettek ki az Alagút fölé (444.hu)
A molinót és a zászlót csütörtök délelőtt helyezte ki három aktivista a Clark Ádám téren. Az időzítés nyilván egybeesett azzal, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök éppen ezekben az órákban hagyja el Magyarországot, ahol hétfő óta tartózkodott. Úgy tudjuk, hogy negyedórával a molinók kikerülése után jelöletlen, de szirénás autóval érkezte
júl. 20
11:51
Varga Mihály: az elmúlt 15 év legnagyobb béremelkedése volt az elmúlt hónapokban (AQUA)
Az elmúlt hónapokban olyan erős bérnövekedés volt, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva.
júl. 20
11:54
Így még nem támadták az OTP ügyfeleit: vigyázz! (Privátbankár)
Új módszer próbálkoznak az adathalászok: az OTP ügyfeleit egy mobilalkalmazás telepítésére akarják rávenni.
júl. 20
11:54
Döbbenetes akaraterő: nincsen keze, sem lába, mégis testépítő lett (Blikk)
Hihetetlen akarerő és kitartás lakozik a 21 éves Nick Santonastassoban.
júl. 20
11:54
Csak egy mobiltelefont vett: összevertek és megfenyegettek egy 18 éves fiút Salgótarjánban (Blikk)
Salgótarján – Csak egy mobiltelefont vásárolt, de majdnem súlyosabb következménye is lett az üzletnek, miután a vevőt egy parkolóban, utána pedig egy erdőben vertek és fenyegettek ketten.
júl. 20
11:54
Drámai végjáték Schumacher családjában, teljes a káosz (Blikk)
Ijesztő hírek érkeztek a balesete óta még mindig súlyos állapotban lévő Forma-1-es sztárpilóta környezetéből.
júl. 20
11:54
Rekord e-útdíjbevétel az első fél évben (Gondola)
Idén is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek erőteljes emelkedése: a megszolgált útdíj június 30-ig befolyt bruttó 108,3 milliárd forintos összege ugyanis közel 12 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt
júl. 20
11:56
Andrzej Duda nem hajlandó Donald Tuskkal konzultálni (Gondola)
Visszautasította csütörtökön Andrzej Duda lengyel államfő, hogy személyesen konzultáljon Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével a vitatott lengyelországi igazságügyi reformról
júl. 20
11:57
Váratlan fordulat: a Duna Arénába költözhetnek a vízilabdázók (Infostart)
Felvetődött, hogy ha valamelyik magyar válogatott bejut a vízilabdatorna döntőjébe a világbajnokságon, akkor a finálét ne a Margitszigeten, hanem az ötezerrel több néző fogadására alkalmas Duna Arénában rendezzék. A váltás sok gonddal járna, de a FINA engedélyezné.
júl. 20
11:57
Trump fiának orosz kapcsolatait is vizsgálják (HírTV)
Ifjabb Donald Trumpot is meghallgatja a szenátus bizottsága az orosz ügyvéddel való találkozója miatt.
júl. 20
11:57
Nem hajlandó a lengyel államfő Donald Tuskkal konzultálni (ATV)
Visszautasította csütörtökön Andrzej Duda lengyel államfő, hogy személyesen konzultáljon Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével a vitatott lengyelországi igazságügyi reformról.
júl. 20
12:00
Csaknem félmilliárddal drágult a Császár-Komjádi Uszoda felújítása a vizes vb célegyenesében (Menedzsment Fórum)
Előre nem látható, de biztonsági szempontból szükséges munkák miatt.
júl. 20
12:02
3,65 millióba került felkérni Csisztu Zsuzsát az olimpiai pályázat háziasszonyának (Menedzsment Fórum)
Mára már irreleváns, ám mégis érdekes hirdetmény jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben csütörtökön reggel.
júl. 20
12:03
Ennyi volt, befejezte! Nagyon elege lett az Éjjel-nappal Budapest szereplőjének ebből, nem csinálja tovább (Blikk)
Most mindenkinek elárulta!
júl. 20
12:03
Intenzív a forgalom a röszkei határátkelőhelyeken (ProfitLine)
Intenzív a forgalom a röszkei határátkelőhelyek kilépőoldalán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök délelőtt az MTI-t.
júl. 20
12:03
Szupermodern magyar ATM-ek: pillanatok alatt benyelik a pénzed (Pénzcentrum)
Bár még nem mindegyik ATM képes rá, de ma már számos bank automatájánál tudunk pénzt befizetni a bankszámlánkra. A szolgáltatás egyre nagyobb népszerűségnek örvend, amelyet leginkább kisebb cégek és egyéni vállalkozók használnak...
júl. 20
12:03
308 feletti lóerővel érkezik az erősebbik 308 GTi (Autónavigátor)
Megszellőztettek néhány infót a franciák, miszerint Golf R-t is verő 308-as érkezik. A GTi vadított verziója elég erős lesz ahhoz, hogy megviccelje a németeket.
júl. 20
12:09
Megvan Trump "magyarügyi" felelőse (Grill Receptek)
A szakértő Oroszországgal kapcsolatban pont ellentétes álláspontot képvisel, mint az elnök.
júl. 20
12:09
Európa Liga: Vajon ezúttal lesz kedvük focizni a Videoton futballistáinak? (Agroinform)
A Videoton háromgólos előnyből várja a Kalju elleni Európa Liga visszavágót csütörtökön.
júl. 20
12:09
Várható időjárás - Csütörtök, 2017.07.20. (Háziállat)
Túlnyomóan napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel, délután a Dunántúlon megnövekvő fátyolfelhőzettel, estig csapadék nem várható.
júl. 20
12:09
Így előznék meg az erdőtüzeket a portugálok (ATV)
Csökkentené az eukaliptuszerdők nagyságát a portugál kormány, hogy ezzel is mérsékelje a 64 halálos áldozatot követelő júniusi tűzvészhez hasonló erdőtüzek veszélyét.
júl. 20
12:09
Kylie Jenner luxusfejhallgatót reklámoz, ki más? (Glamour)
Indokolatlan, de működik!
júl. 20
12:11
Gyilkosság Debrecenben - Egyetlen késszúrással ölte meg lakótársát (Grill Receptek)
A férfit a bíróság 11 év fegyházbüntetésre ítélte - Az ítélet nem jogerős.
júl. 20
12:11
Akkora a forróság, hogy itt a másodfokú hőségriasztás (Háziállat)
Lehetőség szerint 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a tűző napon, bőrüket megfelelő ruházattal és napvédő szerekkel védjék a leégés ellen.
júl. 20
12:12
Figyelem, rengeteg bankszámlát ellenőriznek a bankok (Infostart)
Az MNB új rendelete szerint személyes ügyintézés helyett például számítógép, okostelefon kamerája és mikrofonja révén − távolról is azonosíthatja magát egy ügyfél pénzügyi intézményénél. Emellett számos esetben – kiemelve a jelentős készpénzes tranzakciókat – szigorodnak az ügyfél-átvilágítás és az ehhez kapcsolódó monitoringtevékenység szabályai.
júl. 20
12:12
Tényleg óriási lett az államháztartási hiány júniusban (Privátbankár)
Megerősítette az előzetes adatokat az NGM, tényleg óriási hiány jött össze az államháztartásban júniusban: a havi deficit közel 700 milliárd forintos lett, így az első félévben összességében 911,2 milliárd forintnál jár az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya.
júl. 20
12:12
Döbbenetes, de máris számonkérik ezt a várandós Szabó Zsófitól (Blikk)
Most komoly?
júl. 20
12:12
Hajthatatlan az újpesti focitulaj: marad a címer (Blikk)
- Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga elnöke szerint nincs visszaút, marad a lila-fehér focicsapat új címere, amit gyűlölnek a szurkolók.
júl. 20
12:12
Az elmúlt 15 év legnagyobb béremelkedése volt (Gondola)
Az elmúlt hónapokban olyan erős bérnövekedés volt, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
júl. 20
12:13
Nincs felelőse a súlyos iskolai balesetnek? (Grill Receptek)
Az összezáródó fém alkatrészek szétzúzták a 9 éves Máté sípcsontját és a lábszárát.
júl. 20
12:14
Megmutatta új szerelmét Gyurta (Blikk)
Balatonfüred - Megmutatta szerelmét a kisebbik Gyurta testvér, Gergely. A magyar sportoló, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel öccse a 7. helyen végzett a magyar váltóval a nyíltvízi úszók 5 km-es versenyében a hazai rendezésű vizes vébén.
júl. 20
12:15
Akkora a forróság, hogy itt a másodfokú hőségriasztás (Háziállat)
Lehetőség szerint 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a tűző napon, bőrüket megfelelő ruházattal és napvédő szerekkel védjék a leégés ellen.
júl. 20
12:18
Brutálisan emelkedett itthon az átlagkereset (Infostart)
Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 20
12:18
Kiszáll az állam az egyik bankjából – ki lesz a vevő? (Privátbankár)
Kétfordulós pályázat lesz, az év végéig nyélbe ütik az eladást.
júl. 20
12:21
Bienerthnek annyi, Fürjes Balázs érkezhet az úszószövetség élére a vizes vb után (444.hu)
A Gyárfás Tamást váltó Bienerth Gusztáv körül hónapok alatt elfogyott a levegő, ősztől állítólag az olimpia nélkül maradt kormánybiztos jöhet a helyére.
júl. 20
12:21
Csatát vesztett a vezérkari főnök (USAracing)
Lemondott a francia vezérkar főnöke, miután Emmanuel Macron elnök várhatóan jócskán csökkenti majd a védelmi tárca kiadá­sait. Pierre de Villiers állítja: többé lehetetlen garantálni a francia állampolgárok biztonságát.
júl. 20
12:21
Óriási! Mihalik Enikő Budapesten megint a világmárkával dolgozik! (Glamour)
Tavaly is imádtuk, várjuk a folytatást!
júl. 20
12:23
Szabó Zsófi gyereket vár! Az első képek! A részletekről és félelmeiről is mesélt! (Glamour)
Gratulálunk!
júl. 20
12:24
Carlos Santana ma 70 éves (Alternatív Energia)
Ő a rocktörténet egyik legmegbecsültebb művésze, kitüntetéseinek se szeri se száma.
júl. 20
12:25
10 kép, hogy te is elhidd, Zayn Malik a legszexibb srác most Amerikában (Glamour)
Ez a férfi az istenek ajándéka.
júl. 20
12:27
Kovács Zoltán az atv.hu-nak: Soros György nem tud lekerülni a napirendről (ATV)
Soros György nem tud lekerülni a napirendről, hiszen ö maga lépett fel a politika színpadára - mondta Kovács Zoltán az atv.hu-nak adott interjúban arra, hogy lesznek-e még Soros-plakátok. "A világban a létező siker színe nem mindig liberális". A kormányszóvivő biztos benne, hogy nem Soros nevet a végén. Az illiberális demokrácia orbáni tézise kapcs
júl. 20
12:27
Hoppá: újabb védő távozhat a Real Madridtól (Sport365)
A játékos angol csapathoz igazolhat.
júl. 20
12:27
Miniszteri biztos: visszatért a határon túli településekre a magyar közigazgatás (USAracing)
Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően a kihelyezett konzuli napokkal visszatért a magyar közigazgatás a határon túli magyarlakta településekre, aminek nagyon nagy jelentősége van nemzetpolitikai szempontból – mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos csütörtökön Tusnádfürdőn.
júl. 20
12:30
Kiszáll az állam a Gránit Bankból (Infostart)
A magyar állam értékesíti a Gránit Bankban lévő 36,5 százalékos tulajdonrészét - jelentette be Varga Mihály.
júl. 20
12:30
Lesznek még 300 ezer felett a fizetések? Így látják az elemzők (Privátbankár)
Pillanatnyi megtorpanás volt a májusi, lesznek még itt nagyobb bérek is.
júl. 20
12:30
Vizes vb - Hetedik a magyar váltó (Gondola)
A hetedik helyen végzett a magyar váltó a nyíltvízi úszók csütörtöki csapatversenyében a vizes világbajnokságon, Balatonfüreden

Keresés