2017. július 7. péntek

júl. 7
13:54
A Tesla megépíti a világ legnagyobb lítiumos akkumulátorát (Menedzsment Fórum)
A berendezést Dél-Ausztráliában létesítik, megújuló forrásokból előállított energiát tárolnak majd vele.
júl. 7
13:54
Nyolcvan milliós ajánlatokat utasított vissza a Barcelona (Sport365)
Úgy néz ki, lemondhatnak a legfőbb nyári kiszemeltjükről a katalánok.
júl. 7
13:57
Erdő Péter: „A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal” (ATV)
Soros György fényképével kitapétázták az országot. Az óriásplakátokra némelyikére egyelőre ismeretlen kezek biggyesztették oda, hogy „Büdös zsidó”. Vajon a kormányzati kampány antiszemita indulatokat ébresztett föl? Vagy csupán arra figyelmeztet, amit tegnap Lázár János úgy fogalmazott meg a Kormányinfón, hogy „Egy plakát akkor jó, ha felhívja egy
júl. 7
13:57
Elszíneződés a Gellért térnél: Itt a meleg büszkeség lépcsője (444.hu)
A Pride alkalmából szivárványos tónust kaptak a rakpart alatti fokok.
júl. 7
13:57
Renzi a migránsok számának korlátozását követeli (hirado.hu)
"Numerus clausus", azaz maximális befogadási létszám olaszországi bevezetését helyezte kilátásba a migránsokat illetően Matteo Renzi volt kormányfő, a balközép miniszterelnök-jelöltje pénteken.
júl. 7
14:00
Teljes a káosz M5-ösön - baleset miatt óriási a torlódás (Blikk)
A lajosmizsei pihenő lehajtójánál történt közlekedési baleset miatt a kamionok feltorlódtak az autópálya külső sávjában.
júl. 7
14:00
Elfajult a bikafuttatás: embereket ökleltek fel a többmázsás állatok - videó (Blikk)
Pamplona - Az idei első pamplonai bikafuttatáson az állatok három embert ökleltek fel.
júl. 7
14:03
Rákkeltő anyagot talált a Nébih a babakekszben (hirado.hu)
Azonnal kivonta a forgalomból a Belkorn Biskids Bio almás ízű babakekszeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután abban egy rákkeltő anyagból, az akrilamidból az elfogadott maximális érték több mint tízszeresét mutatta ki a belga hatóság. A Nébih az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) értesült a bejelentésről.
júl. 7
14:03
Sikertelen lett a Raiffeisen lengyel IPO-ja (ProfitLine)
A Raiffeisen lengyel leányvállalatának 15%-át vezették volna be a varsói tőzsdére, azonban a tranzakciót az elégtelen kereslet miatt későbbre halasztották.
júl. 7
14:03
Ne hagyd ki: ez most a sláger a Tescóban, Sparban (Pénzcentrum)
Indul a dinnyeszezon, a legtöbb áruházban már magyar dinnyét vehetünk. Ha már nyár és kánikula, akkor persze nem feledkezhetünk meg a jégkrémekről sem. Óriási akciókkal várnak a héten az üzletek, megnéztük, mit, hol érdemes beszerezni. A...
júl. 7
14:03
Bezárja martfűi gyárát a Heineken, Sopronban viszont bővítenek (Portfolio)
Megszűnik a sörgyártás a martfűi Heineken-gyárban. A martfűi üzemet a következő 12 hónapban fokozatosan disztribúciós és logisztikai központtá alakítják át, miközben Sopronban bővítik a gyártókapacitásokat, így ott létszámbővítést...
júl. 7
14:03
Izrael kiakadt, amiért az UNESCO palesztin világörökségi helyszínné nyilvánította Hebront (444.hu)
Hebron Ciszjordániában van, palesztin területen, de a zsidók számára is szent város.
júl. 7
14:03
Ez a bank lett Közép- és Kelet-Európa legjobbja (vg.hu)
Az Erste-csoport kapta meg a Közép- és Kelet-Európa legjobb bankja elismerést a Euromoney nemzetközi pénzügyi folyóirattól – közölte a bécsi székhelyű pénzügyi szolgáltató pénteken az MTI-vel.
júl. 7
14:05
MSZP: már megszületett az első rekord, kilencszeresére nőttek a költségek (hirado.hu)
z MSZP szerint már megszületett a jövő héten kezdődő budapesti vizes világbajnokság (vb) első rekordja: az eredetihez képest kilencszeresére drágult a rendezvény.
júl. 7
14:05
Csiszolt a kommunikációján az EKB (vg.hu)
Közel járt ahhoz az EKB, hogy elhagyja kommunikációjából a kötvényvásárlási program kiterjesztésére vonatkozó ígéretet, végül bent hagyták a jegyzőkönyvben, mert nem akarták ezzel megijeszteni a piacokat.
júl. 7
14:07
Oroszországi magyar katonatemetőkben rótta le kegyeletét a honvédelmi miniszter (hirado.hu)
Második világháborús emlékműnél, és a két magyar központi katonatemetőben rótta le kegyeletét Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken Oroszországban, a Don-kanyarnál tett látogatásának második napján.
júl. 7
14:07
Szembe megy a nemzetközi trendekkel a BUX (vg.hu)
A nemzetközi trendekkel ellentétben kis mértékben pluszban áll a Budapesti Értéktőzsde fő mutatója. A BUX, 0,02 százalékos emelkedéssel 35 622 pontra kúszott fel fél egyig 4,5 milliárd forintos forgalom mellett.
júl. 7
14:09
Megtámadták Putyin szállodáját - videók a pusztításról (Infostart)
Heves tüntetések közepette elkezdődött péntek délelőtt a németországi Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója.
júl. 7
14:09
Tesco: az idén is kétszámjegyű lesz a béremelkedés a cégnél (AQUA)
A Tesco dolgozók demonstrációja előtt egy nappal a Tesco-Global Áruházak Zrt. közleményben mutatta be a cég béremelési lépéseit, amiben hangsúlyozták, hogy idén 13 700 munkavállaló bérét emelte a cég átlagosan 12,4 százalékkal, és tavaly is kétszámjegyű volt a béremelés. A vállalat az elmúlt két évben 7,4 milliárd forintot költött Magyarországon bé
júl. 7
14:09
Hemingway szerint az esélytelenek nyugalmával készülhetnek a BL-re (m4sport.hu)
Erik van der Meer a jó csapatszellemet emelte ki.
júl. 7
14:09
Fejleszt és bővít Magyarországon a Mars (vg.hu)
Mintegy másfél milliárd forintból bővíti csongrád-bokrosi üzemét a Mars Kisállateledel Gyártó Kft. idén, az új gyártósorok a legmagasabb minőségű termékek előállítására képesek – közölte a cég pénteken az MTI-vel.
júl. 7
14:11
Ejtette az Eurofightereket Ausztria (vg.hu)
Ausztria a jövőben nem Eurofighter típusú repülőgépekkel fogja ellátni légterének védelmét, hanem egy új flottával – jelentette be Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter pénteken.
júl. 7
14:12
Ribizlilekvár (Mindmegette)
júl. 7
14:12
G20-csúcs, tüntetésekkel - A rendőrség erősítést kért (Videók) (Alternatív Energia)
Nézze meg a fotógalériát!
júl. 7
14:13
Olajszállítási szerződést kötött az INA (vg.hu)
Három évre szóló olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat az INA olajipari vállalattal – írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap pénteken.
júl. 7
14:14
Babakekszet vontak ki a forgalomból (Alternatív Energia)
Egy rákkeltő anyagból az elfogadott maximális érték több mint tízszeresét mutatta ki a hatóság.
júl. 7
14:15
Méreginjekcióval végeztek ki egy magyar férfit (Infostart)
Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra - jelentette a CBS amerikai hírtelevízió.
júl. 7
14:15
Fónagy János: gyökeresen változott meg a magyar vasút 2010 után (AQUA)
A magyar vasút 2010 után gyökeresen megváltozott, működési rendszere hosszú távon kiszámítható, tervezhető, fejlesztési irányai ismertek, biztatóak, van nemzeti közlekedési infrastruktúra fejlesztési stratégia, személyszállítási törvény – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium(NFM) parlamenti államtitkára pénteken a vasutas tisztav
júl. 7
14:15
PL-tapasztalatokkal felvértezett pályaedző érkezett a Budapest Honvédhoz (m4sport.hu)
A 41 éves szakember játékosként megfordult az angol Leicester Cityben és a Leeds Unitedben is.
júl. 7
14:16
Nem fogja elhinni: ma is baleset és dugó az M7-esen (Alternatív Energia)
A Balaton irányába vezető oldalon, Baracska térségében torpan meg a forgalom.
júl. 7
14:17
A gól ellen beoltott laziós betalált a Haladás első pénteki meccsén (m4sport.hu)
Próbázó csatársorral állt fel Mészöly Géza csapata.
júl. 7
14:18
Meglepő dolog derült ki a megcsalásról - az idősebbeket érdekelheti (Blikk)
A Családi Tanulmányok Intézete új tanulmánya szerint 55 év felett sokkal többen csalják meg párjukat, mint a fiatalok.
júl. 7
14:18
A szezon alig kezdődött el, de mégis mi történik a Balaton vizével? - Itt a hivatalos jelentés (Blikk)
Fenékig átlátszó a tó vize, annyira tiszta, írják nyaralóknak szóló jelentésükben az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársai. A parti zónában megjelenő zöldalgák is a kedvező ökológiai körülményekre utalnak. A kutatók arra figyelmeztetnek: meg kell osztoznunk az élővízen a Balaton növény- és állatvilágával.
júl. 7
14:18
Eljárás a Macron amerikai útját szervező cégeknél (Gondola)
Törvénytelen előnyszerzés gyanújával eljárás indított pénteken a párizsi ügyészség annak a Las Vegasban tavaly rendezett elektronikai szalon francia promóciós gálájának szervezése ügyében, amelyen az akkori szocialista kormány gazdasági minisztereként Las Vegasba látogató Emmanuel Macron jelenlegi államfő is részt vett
júl. 7
14:20
Bakondi: egyre elfogadottabb lesz a magyar álláspont (Gondola)
A kormány arra számít, hogy egyre elfogadottabb lesz az illegális bevándorlással kapcsolatos magyar álláspont.
júl. 7
14:21
Európa Liga: Hiba lenne a Videotonnak lebecsülnie az észteket! (Agroinform)
Bemutatjuk a Fradi és a Vidi EL-ellenfelét. A Fradi-Midtjylland párharc végén legalább egy magyar biztosan boldog lesz.
júl. 7
14:21
Játszott a betegek életével: öt kórházban hazudta, hogy ápolónő (Ripost)
A 42 éves nő több mint fél évig hitegette a kórházakat, pedig semmilyen végzettsége nem volt.
júl. 7
14:21
Hangának a Barcelona lehet a következő lépcsőfok az NBA felé (m4sport.hu)
A játékos és menedzsmentje nem kommentálta a hírt.
júl. 7
14:21
Jaj ne! Most ezekről a Nike cuccokról nem lehet tudni, hogy milyen színűek (Glamour)
A Nike színváltós darabjai megbolondítanak minket!
júl. 7
14:23
Starbucks jeges tea otthon! Így csináld meg! (Glamour)
A Starbucks teáit már otthon is elkészítheted!
júl. 7
14:27
Lukaku még a hét folyamán a világ legdrágább focistájává válhat (Sport365)
A belga csatár Los Angelesben csatlakozhat a Manchester Unitedhez.
júl. 7
14:27
Mesterséges "csillagként" ragyoghat egy orosz miniműhold (hirado.hu)
A miniműholdat egyetemisták tervezték, közösségi finanszírozással valósították meg.
júl. 7
14:27
Idén is a Jeep a legamerikaibb amerikai autó (Autónavigátor)
Minden évben egyedi módon ünnepli a Cars.com szerkesztősége a Függetlenség Napját. Megvizsgálják melyik autó mondható leginkább amerikainak.
júl. 7
14:27
Végre itthon ünnepelhetünk (Azenpenzem)
A július 14-én kezdődő budapesti vizes világbajnokságon kiemelt figyelemmel követjük férfi és női vízilabda-válogatottunk szereplését. Pólósaink eddig öt vb-aranyat szereztek – a férfiak 1973-ban Belgrádban, 2003-ban és 2013-ban egyaránt Barcelonában, a nők 1994-ben Rómában és 2005-ben Montrealban jutottak fel a csúcsra.
júl. 7
14:30
Többezer dolgozóját küldi el a Microsoft (Menedzsment Fórum)
Azért kell menniük az embereknek, mert átalakítják a vállalat szerkezetét.
júl. 7
14:30
Így használnak fel félmilliárd forintot a Green Holidays-csődben (Infostart)
Az Uniqa eddig mindegy kétezer kárbejelentést fogadott és több mint 83 millió forintot fordított a Green Holidays csődje miatt nehéz helyzetbe került utasok megsegítésére - közölte a biztosító.
júl. 7
14:30
Google Térkép mindenkinek: akadálymentesen megközelíthető helyek (HR Portál)
A Google mától Magyarországon is elérhetővé teszi azt a funkciót Térkép alkalmazásában, amelynek segítségével a felhasználók már utazásuk megtervezésénél láthatják, mely épületek, liftek, éttermek, azok, amelyek akadálymentesen megközelíthetőek. A felhasználók közreműködésével a térképen egyre több, valós idejű információ lesz elérhető az akadálymentesített létesítményekkel kapcsolatban - derül ki…
júl. 7
14:32
Őrült ötleteket is várnak a munka világának forradalmasítására (HR Portál)
„Van olyan ötleted, ami forradalmasítja a munka világát?” - címmel hirdetett versenyt az Aon Magyarország, ahova a valóságtól elrugaszkodott, merész, igazi Moonshot ötleteket is várnak, nem csupán humánerőforrás szakemberektől, hanem egyetemistáktól, startupperektől, cégvezetőktől, mérnököktől, olyanoktól, akik látják, hogy jobb a változások elé menni, mint tétlenül várni azt.
júl. 7
14:33
Nemet mondott Trump elnöknek a Xerox (ProfitLine)
A világot sokkolva jelentette be a nyár elején Donald Trump, hogy gazdasági okok miatt az USA kilép a klímaváltozás elleni globális összefogást szentesítő párizsi egyezményből. Döntése megosztotta az embereket. Voltak, akik örültek neki, de sokan nem. Utóbbiak közt számos amerikai cég tartja elhibázottnak ezt a lépést, és egymás után adják hírül, h
júl. 7
14:33
Zökkenőmentes lesz a vizes vb rendezése? Szavazzon! (ATV)
Ön szerint zökkenőmentes lesz a vizes vb rendezése? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.

Keresés