Kevesebb magyar tejföl kerülhet a boltokba, viszont drágább lesz. Akár 15%-kal is többet kell fizetnünk, ami egy 159 forintos kis pohár tejföl esetében már 180 forint fölötti árat jelent.
A jelentés szerint a Kreml továbbra is Washingtont látja az Arab Tavasz és Ukrajna krízisei mögött fő mozgatóerőként. Érezhető az orosz aggodalom, hogy Moszkva „Peking junior partnerévé” válhat és hosszú távon Kína újra katonai veszélyt jelenthet Oroszországra. A német elhárítás szerint Moszkva heteken belül megkezdheti kompromittáló anyagok kisziv
A várt 179 ezerrel szemben 222 ezer új munkahely született júniusban az Egyesül Államokban a mezőgazdaságon kívüli szektorokban - jelentették be pénteken. Ráadásul a korábbi hónapok adatait is felfelé módosították, az egyetlen rossz...
Komoly elszántságról tettek tanúbizonyságot az elnökkel szemben álló, de többségben lévő ellenzéki képviselők Venezuelában. A katonai vezetők erődemonstrációja és a kormánypárti tüntetők véres támadása ellenére elfogadtak egy népszavazásról szóló törvényt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a mai napon tájékoztató anyagot tett közzé az elektromos töltőállomások létesítéséhez kapcsolódó társaságiadóalap-kedvezmény szabályairól. Az elektromos mobilitás terjedését célozva, az elektromos járművek használatához szükséges alapvető töltő-infrastruktúra kiépítését támogatja a társasági adó rendszerébe 2017. július 1-jével bevezetett új adóalapcsökkentő tétel.
Már a csütörtöki nap második felében ismét esésbe váltott a dollár az euróval szemben, ez pénteken is folytatódott, meglepetésre a vártnál jobb munkaerőpiaci adatra is további dolláreladással reagáltak a befektetők. Nagyot esett...
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) izraeli nagykövete, valamint Reuven Rivlin izraeli államfő és több miniszter is felháborodásának adott hangot pénteken amiatt, hogy az UNESCO Világörökségi Bizottsága palesztin kérésre "védett övezetté" nyilvánította az Izrael által megszállt Ciszjordániában lévő Hebron óvárosát mint "kivételes értékű" helyet
Pénteken kezdődik Sárváron a tizennyolcadik fúvószenei várfesztivál, és hetedik alkalommal tartják meg a nemzetközi fúvószenekari versenyt, amely Magyarország legrangosabb ilyen megméretése. A fesztivált először 1989-ben tartották meg Pernecker János ötlete alapján, 2008-tól pedig Szélesi Attila karnagy és Máhr Tivadar elnök kezdeményezésére kiegé
2017 első félévében a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja 34 500 forint volt, ami 8,5 százalékkal magasabb 2016 hasonló időszakában mért 31 800 forintos szintnél. Az év eleje óta ugyanakkor...
Megszűnik a sörgyártás a martfűi Heineken-gyárban. A martfűi üzemet a következő 12 hónapban fokozatosan disztribúciós és logisztikai központtá alakítják át, miközben Sopronban bővítik a gyártókapacitásokat, így ott létszámbővítést...
A tavalyi sikernek köszönhetően az Erkel Színházban újra látható Billy Elliot története. A monumentális 200 fős színpadi produkció új gyereksztárokat is avat.
Három év után ismét tárgyalóasztalhoz ültek a Ferencvárosi Torna Club vezetői és az együttes szurkolóinak képviselői. A sportegyesület vezetősége reményét fejezte ki, hogy az egyeztetés a sokak által régóta várt megegyezés eredményével zárul majd.
A szép haj a nők igazi koronája. Érdemes ápolni és odafigyelni rá, épp úgy, mint a bőrünkre. Íme egy szuper praktika, hogy egészséges és tündöklő legyen.
Az áfakulcs ismételt 27 százalékosra emelkedése jelentősen megdrágíthatja az új lakásokat, de különösen nagyon érzékenyen érintheti azokat, akik már belevágtak a lakásvételbe, ugyanakkor a kiszemelt ingatlan csak a 2019. december 31-ig élő kedvezményes áfakulcs időszaka után készül el.
Felvétel is készült Vlagyimir Putyin és Donald Trump első elnöki kézfogásáról a hamburgi csúcs megkezdése előtt. A két vezető a nap folyamán privát megbeszélést is folytat majd, ahol minden valószínűséggel a szankciókról is szó esik.
Azonnal kivonta a forgalomból a Belkorn Biskids Bio almás ízű babakekszeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután abban egy rákkeltő anyagból, az akrilamidból az elfogadott maximális érték több mint tízszeresét mutatta ki a belga hatóság. A Nébih az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) értesült a bejelentésről.
Más, a sajtóban megjelent találgatások szerint esetleg magyarországi vagy horvátországi beruházási lehetőség után néz a kanadai Magna International autóipari beszállító vállalat, amennyiben Szlovénia nem gyorsítja fel a tervezett üzemberuházás előkészítésének folyamatát.
Az allergia furcsa dolog, senki sincs tőle biztonságban. Az esetek többségében kideríthető az oka, de Fésűs Nelly és nagyobbik lánya, Csenge esetében egészen titokzatos dolog áll a különös tünetek hátterében.
Magyarokkal rajtol a Silk Way-rali! Megérkeztek ugyanis a fehérorosz-orosz határon elakadt versenyjárművek, azaz nincs akadálya, hogy a Szalay Balázs (52), Bunkoczi László (51) autós páros és a Kovács Miklós (50), Czeglédi Péter (43), Ács László (32) kamionos egység nekivágjon a közel 10 ezer kilométeres távnak.
Egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből az ügynevezett Czeglédy-ügyben - erről az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője beszélt az ügyészségi szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
Jövő év májusától közvetlen légi járatot indít Budapestről New York-ba és Chicagoba a lengyel LOT légitársaság – jelentette be Szijjártó Péter, külgazdasági miniszter.
Donald Trump végre kezet rázhatott Vlagyimir Putyinnal Hamburgban, igaz ez még nem az amerikai közéletet lázban tartó négyszemközti találkozó részeként történt meg. A két elnök a G20-as csúcstalálkozó megnyitóján találkoztak egymással, ilyenkor a világ vezetői pezsgővel köszöntik egymást és kötetlen csevegésbe elegyednek. Ez történt most is. A kuli
Hatósági és etikai eljárást kezdeményez a Tescóval szemben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint felszólítja az áruházláncot, hogy azonnal vonja vissza a "magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját"
Váratlan ütemben romlott a brit gazdaság termelőágazatainak teljesítménye az elmúlt hónapokban, és a kilátásokat az ingatlanárak visszaesése is terheli.
Már a csütörtöki nap második felében ismét esésbe váltott a dollár az euróval szemben, ez pénteken is folytatódott, meglepetésre a vártnál jobb munkaerőpiaci adatra is további dolláreladással reagáltak a befektetők. Már kapaszkodik...