2017. augusztus 1. kedd

aug. 1
11:45
A sok támadás megerősíti az úszóelnököt (m4sport.hu)
Harminc napon belül rendkívüli közgyűlést tartanak az úszó szövetségben.
aug. 1
11:47
Hihetetlen: vakon tette le a pilóta a repülőgépet - videó (Blikk)
Hősként ünneplik hazájában azt az ukrán pilótát, aki összetört szélvédővel, vakon letett egy Airbus repülőgépet múlt hét csütörtökön, az isztambuli jégvihar után. A gépen 127 ember utazott.
aug. 1
11:48
Szomjazzák a kkv-k az uniós forrásokat (Menedzsment Fórum)
Az előző negyedévhez képest közel dupla annyi vállalkozás talált a cég számára vonzó pályázati kiírást, és növekedett a benyújtott pályázatok aránya is. Jelenleg tízből négy kkv véli reálisnak, hogy uniós forráshoz juthat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
aug. 1
11:48
Repedezik az üvegplafon – még így is nagy a nők lemaradása (Privátbankár)
Jelentősen nőtt a nagyon sokat kereső nők száma, örülhetnek a britek.
aug. 1
11:48
Már szállítják a tankönyveket az iskolákba (Alternatív Energia)
A hónap végéig mindenhová meg kell érkezniük.
aug. 1
11:50
A vízilabdás fiúk a Forma-1-gyel sem bírtak el (Menedzsment Fórum)
Miután kisebb meglepetésként döntőbe kerültek a vízilabdás fiúk a vizes világbajnokságon, azt gondoltuk, hogy a Horvátországgal vívott meccs lesz a legnézettebb műsor a mögöttünk hagyott héten. Tévedtünk.
aug. 1
11:51
Vízhiány a kánikulában: egy nagyvárosban megvalósulhat mindenki rémálma (Infostart)
Nicola Zingaretti, Lazio régió kormányzója bejelentette, hogy „Rómában a víz elfogyott”. Olaszországban idén nyáron hatalmas a szárazság, főleg az ország középső és déli részén.
aug. 1
11:51
Föllép a MÚOSZ az újságírók megfélemlítése ellen (Kreatív Online)
"Sokadszor vagyunk kénytelenek ráirányítani a kormány figyelmét, hogy szabad választás nem képzelhető el szabadon működő sajtó nélkül" - írják a közleményben.
aug. 1
11:51
Fizettek Magyarországnak, hogy hitelt adjanak neki (Portfolio)
Március után ismét mínusz 0,01 százalékra süllyedt a minimális hozam az ÁKK három hónapos aukcióján, vagyis megint volt olyan befektető, aki fizetett azért, hogy magyar állampapírt vehessen. A keddi aukción 15 milliárd forintnyi...
aug. 1
11:51
Molnár Zsolt kiszáll az országos politikából (ATV)
Legalábbis ezt állította hétfőn este Harangozó Tamása az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Molnár Zsolt a kedd reggeli Startban viszont úgy fogalmazott, nincs szó bizalomvesztésről.
aug. 1
11:51
Bienerth Gusztáv reagált a támadásokra (Ripost)
Többen is tiltakoznak az úszó szövetség elnökének személye ellen. Bienerth Gusztáv reagált a támadásokra.
aug. 1
11:54
Aggódnak az emberekért – rád vigyáz a főnököd a hőségben? (Privátbankár)
A kormány nem bízik a munkaadókban, jön az ellenőrzési dömping.
aug. 1
11:54
Botka-Molnár „násztánc”: Árulózás után most teljes a barátság (hirado.hu)
Egy héttel korábban a nyilvánosság előtt árulózta le párttársát Botka László, mivel az MSZP álláspontjával ellentétes nyilatkozatot tett. Molnár Zsolt később a sajtóban abszurdnak és "pártállami időket idézőnek" nevezte, hogy egy meg nem hozott döntéssel kapcsolatban vizsgálat induljon. Most pedig - úgy tűnik - szent a béke és a két politikus a szo
aug. 1
12:00
Óriási üzletet kötöttek a West Enddel szemben (Privátbankár)
Az OTP Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta a belváros egyik legnagyobb irodaházát.
aug. 1
12:03
1 millió embernek küld fontos levelet a NAV - jó és rossz hír is lehet benne (Blikk)
Elkezdi értesíteni a NAV azokat, akiknek tartozásuk, esetleg túlfizetésük van. A leveleket októberig juttatják el az érintetteknek.
aug. 1
12:03
„Az életben nem láttam ekkora csalást” (HírTV)
Szankciókat léptetett életbe a venezuelai államfővel szemben az Egyesült Államok.
aug. 1
12:03
Brexit - Nőhet a bankok költsége (ProfitLine)
Négy százalékkal nőhet a bankok költsége a brit európai uniós tagság megszűnése miatt, tőkeszükségletük pedig akár 30 százalékkal is emelkedhet - derül ki az Oliver Wyman elemzéséből.
aug. 1
12:03
Meddig hanyatlik még a dollár? (Portfolio)
Hetek óta intenzíven gyengül a dollár az euróval és a forinttal szemben is, így sokan kérdezgethetik a nyaralási csúcsszezon kellős közepén, hogy meddig tarthat még ez a sorozat. A grafikonok alapján benne lehet még a mozgásban 1-2%-os...
aug. 1
12:03
Újabb játékosát veszítheti el a Barcelona (Sport365)
A Neymar-ügy után újabb labdarúgó távozásáról cikkeznek a különböző sajtótermékek.
aug. 1
12:03
Amerikai újság: Trump diktálhatta fiának a félrevezető nyilatkozatot (hirado.hu)
A The Washington Post (WP) című lap hétfőn közölt információi szerint Donald Trump amerikai elnök személyesen diktálta le nagyobbik fiának azt a július első felében közzétett, később félrevezetőnek bizonyult nyilatkozatot, amelyben az ifjabb Trump azt állította, az oroszokkal tartott 2016. júniusi találkozójáról, hogy annak nem volt köze apja elnök
aug. 1
12:03
Keddtől már csak az új bankjegyekkel lehet fizetni Magyarországon (hirado.hu)
Augusztus 1-től már csak a megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank 2017. július 31-én bevonta a régi, 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintos bankjegyeket, azok elfogadása a készpénzes fizetések során többé nem kötelező.
aug. 1
12:03
Ilyen se volt a focitörténelemben: kölyökkutyákkal vonultak a pályára a Colo Colo játékosai (444.hu)
Világcsúcs a jótékony cukiskodásban. A chilei bajnokság nyitómeccsén egy kutyamenhelynek akartak reklámot csapni. A nézők örjöngtek, zúgott-zengett az "okos kutya"-kórus.
aug. 1
12:03
A Bugatti Veyront is szorongatja a Posaidon Mercije (Autónavigátor)
A német székhelyű Posaidon tuningcég legújabb dobása a Bugatti Veyron teljesítményét megközelítő E 63 AMG Merci. Nézzük mit lehet kihozni egy V8-asból!
aug. 1
12:06
Elszállt a BUX júliusban - van ennél feljebb? (Privátbankár)
A nyár közepén sem pihent meg a BUX, ismét történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
aug. 1
12:06
Kiadták a riasztást: ezekben a megyékben fokozottan ügyeljenek (Blikk)
Durva, amilyen idő vár ránk!
aug. 1
12:09
Nagy a baj: kiszivároghatott a Trónok harca forgatókönyve (Blikk)
Kibertámadás érte a Trónok harcát készítő HBO-t. Állítólag a jövő heti epizód forgatókönyve vagy annak egy vázlata került a hackerek birtokába.
aug. 1
12:09
Egymillió adózónak érkezik levél a NAV-tól (HR Portál)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van - írja az MTI.
aug. 1
12:09
Hatósági nyilvántartásból választhatunk villany- és vízszerelőt (Portfolio)
Szeptembertől a villanyszerelőknek és a víziközmű-bekötést végző személyeknek be kell jelentkezniük a műszaki biztonsági hatóságnál, akik ezt követően az online is elérhető nyilvántartásba kerülnek. A Magyar Közlönyben megjelent...
aug. 1
12:09
Hőség: vigyázzunk kedvenceinkre ebben a kutyamelegben! (Háziállat)
A nagy nyári kánikulában, a déli órákban sétáltatott kutyánk talpa az aszfalthoz éghet. A szőrön […]
aug. 1
12:09
18,6 millió külföldi származású ember él Németországban (444.hu)
Sosem volt még ilyen magas a számuk.
aug. 1
12:09
Titokzatos lesifotó, így szereti egymást Stohl Luca és kedvese (Ripost)
A táncművészt és szerelmét egy reggeli buszjáraton kapta lencsevégre egy szemfüles olvasó.
aug. 1
12:11
A barátságok karrierünket is sikeresebbé teszik (HR Portál)
Minden, amit csinálunk, sikerhez vezet, ha erős, támogató barátokkal vagyunk körülvéve. Kutatások is alátámasztják, hogy minél többet fókuszálunk a karrierünkre, annál nagyobb a kockázata, hogy elveszítjük a legközelebbi kapcsolatainkat. Azonban fordítva épp, hogy az ellenkezője igaz: barátságaink ápolásával a munkánkban is sikeresebbek leszünk.
aug. 1
12:12
Fidesz: Czeglédyt fizetik, a diákokat nem (hirado.hu)
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt hetedik hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba továbbra is kapja a fizetését a szombathelyi önkormányzattól, miközben az ügyben károsult több ezer diák hiába várja a pénzét - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján.
aug. 1
12:15
MNB: jöhet az OTP fogyasztóbarát lakáshitele (Portfolio)
A legnagyobb magyar bankcsoport is piacra léphet fogyasztóbarát lakáshitelével: az MNB ma értesítette az OTP Jelzálogbank Zrt.-t a Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról....
aug. 1
12:15
Az amerikaiak kiürítették a moszkvai nagykövetségi üdülőt (ATV)
Az Egyesült Államok oroszországi diplomáciai képviseletének utolsó gépjárművei is elhagyták helyi idő szerint kedd délig a moszkvai Szerebrjanij Bor (Ezüst Fenyves) zöldövezetben található nagykövetségi üdülőt - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.
aug. 1
12:15
Augusztus végéig megérkeznek az iskolákba a tankönyvek (AQUA)
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, a kiadványok a hónap végéig mindenhova megérkeznek – mondta a köznevelési helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 1
12:15
Utcabál várta otthon a horvát pólósokat (m4sport.hu)
A horvát vízilabda-válogatott méltó módon ünnepelte történelme második vb-győzelmét.
aug. 1
12:15
Bienerth nem mond le az úszószövetség vezetéséről (HírTV)
Megdöbbentőnek tartja, hogy egy nappal a vb után megindultak ellene a támadások.
aug. 1
12:18
Kezdődik az állítólagos puccsisták pere – mit tervez Erdogan? (Privátbankár)
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 486 állítólagos résztvevőjét állították bíróság elé Ankara Sincan nevű külvárosában.
aug. 1
12:18
Hamarosan luxus lesz a csirkepaprikás? Durván drágulhat a tejföl! (Mindmegette)
aug. 1
12:20
Túrós-sajtos rúd (Mindmegette)
aug. 1
12:21
Balesetsorozattal indult a kedd - mutatjuk, hol számíthat torlódásokra (Blikk)
Még csak délelőtt van, de máris öt baleset történt az autópályákon és utakon reggel. A balesetek miatt több helyen lehet torlódásra számítani.
aug. 1
12:21
Őrület: egy szál bugyiban szurkoltak a lányok a ralin - kis híján balesetet okoztak - fotók (Blikk)
Néhány hölgy egy szál bugyiban, teljes mellbedobással szurkolt a finn ralin. A pilóták alig tudták nézni az utat.
aug. 1
12:21
A forró nyár sem riasztja el a lakásvásárlókat (Portfolio)
2017 júliusában a becslések szerint 12 951 ingatlan adásvétel zajlott a piacon, ami 15 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen hónapjában - derül ki a Duna House legfrissebb becsléséből. Júniushoz hasonló forgalom zajlott az ingatlanpiacon...
aug. 1
12:21
Szabaduljon régi forintjaitól! (Alternatív Energia)
Keddtől már csak a megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni.
aug. 1
12:23
Dárdai: "A régi rendszerben tönkretették a futballkultúrát" (Blikk)
A korábbi szövetségi kapitány megfogalmazta, miért nem sikeresek a magyar futballisták, valamint ejtett pár szót Bernd Storckról és Dzsudzsák Balázsról is.
aug. 1
12:23
Így kerülheti el a hipoglikémiát a kánikulában (Alternatív Energia)
A betegnél szédülés, remegés, izzadás, beszédzavar, súlyosabb esetben eszméletvesztés, életveszélyes állapot léphet fel.
aug. 1
12:24
65 ezer euró támogatást nyert el két, űrtechnológiákkal foglalkozó magyarországi projekt (Menedzsment Fórum)
A nyertes pályázók feladata az, hogy segítsék az űrtechnológiák hasznosítását a gazdaságban, iparban vagy a hétköznapi élet bármely területén.
aug. 1
12:27
Brexit: Jól odaszóltak a Canterbury érseknek, tartsa távol magát a politikától (ATV)
A kormányzó brit Konzervatív Párt képviselői felszólították Canterbury érsekét, hogy ne ártsa bele magát a szigetország európai uniós tagságának várható megszűnéséről szóló ügyekbe, a miniszterelnöki hivatal pedig visszautasította Justin Welby arról szóló kijelentéseit, hogy vajmi kevés esély van időben lezárni a kilépési tárgyalásokat.
aug. 1
12:27
Kiürítették a moszkvai amerikai nagykövetség dácsáját (hirado.hu)
Raktárt is kiürítettek a követség dolgozói.

Keresés