A péntekig elrendelt hőségriadó miatt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya ismét felhívta a munkáltatók figyelmét a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések fontosságára és figyelmeztet, hogy a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalok járási hivatalai ebbe
Hétfő este megint erőteljesen beleadtak a dollárba, így bőven 1,18 fölé ugrott az euróval szembeni árfolyam. Ezzel párhuzamosan a forint ma 303-ig kapaszkodott az euróval szemben, ami új bő kétéves forintcsúcsot jelent.Ugrik a forint...
A mostani, hőséggel fenyegető napokon nem okos ötlet túl sokat tartózkodni a napon, vagy a rosszul szellőző, forró helyeken. Sokan hamar rosszul is lesznek a nagy hőségben - nem mindegy azonban, hogy pontosan milyen problémával is küzdenek. Megmutatjuk, mi jellemző a meleg okozta rosszullétekre, és mikor kell azonnal orvost, mentőt hívni.
Négy százalékkal nőhet a bankok költsége a brit európai uniós tagság megszűnése miatt, tőkeszükségletük pedig akár 30 százalékkal is emelkedhet – derül ki az Oliver Wyman elemzéséből.
Újabb 15 légkondicionált, alacsonypadlós MAN autóbusz állt forgalomba Budapesten kedden, így a nyári tanítási szünetben már mindennap kizárólag alacsonypadlós buszok közlekednek a fővárosi vonalakon – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Július végén zárult a West End bevásárlóközponttal szemben található West End Business Center irodaház tranzakciója. Az ügylet során a WING Zrt., a Morgan Stanley Real Estate Investing és a CC Real alkotta konzorciumtól az OTP Ingatlanbefektetési...
Biztosította a Moszkvától tartó balti államok vezetőit Mike Pence amerikai alelnök arról, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a washingtoni NATO-szerződés kollektív védelmet garantáló 5. cikkelye mellett.
Szakemberek szerint folytatódik Magyarországon a gazdasági növekedés a következő években, de hosszútávon kérdéses a fejlődés. Az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott: fontos lenne, hogy a foglalkoztatáson túl a termelékenység és a tőkevonzó képesség kerüljön a középpontba.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van.
Államtitkokhoz is hozzáférhettek illetéktelenek - állítja a Magyar Idők cikkében, mivel Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke egy repülőgép fedélzetén felejtette hivatali laptopját
Augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet.
Szokatlan dolog történt Ausztráliában. Egy óriás piton költözött egy Charters Towers-i család wc-jébe, és csak hosszas próbálkozás után sikerült kihalászni.
Még pár napig, egészen pontosan augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg - írja az MTI.
Nemrég végre bemutatkozott a Hyundai várva várt sportkompaktja, az i30 N. Úgy látszik, a dél-koreaiak megvadított modelljére sokan vártak már, ugyanis annak ellenére, hogy nem tartozik a legerősebbek közé a saját szegmensében, a kifejezetten Németországnak szánt First Edition kivitelek már most elkeltek mind egy szálig – ez pedig abból a szempontból is dicséretes, hogy német ellenlábasokból sincs…
Március után ismét mínusz 0,01 százalékra süllyedt a minimális hozam az ÁKK három hónapos aukcióján, vagyis megint volt olyan befektető, aki fizetett azért, hogy magyar állampapírt vehessen. A keddi aukción 15 milliárd forintnyi...
2017 második negyedévében negyedéves bázison 0,6%-kal bővült az eurózónás GDP - derült ki az Eurostat előzetes adataiból. Az éves dinamika 2,1%-os volt: ennél gyorsabb növekedésre utoljára 2011-ben volt példa. Az Eurostat ma közzétette...
És nyilvánosan bocsánatot kell kérniük a szervezettől, amiért azt mondták, adatokat hamisítanak. A Kúria kimondta: az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisításra.
Hősként ünneplik hazájában azt az ukrán pilótát, aki összetört szélvédővel, vakon letett egy Airbus repülőgépet múlt hét csütörtökön, az isztambuli jégvihar után. A gépen 127 ember utazott.
Az előző negyedévhez képest közel dupla annyi vállalkozás talált a cég számára vonzó pályázati kiírást, és növekedett a benyújtott pályázatok aránya is. Jelenleg tízből négy kkv véli reálisnak, hogy uniós forráshoz juthat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Miután kisebb meglepetésként döntőbe kerültek a vízilabdás fiúk a vizes világbajnokságon, azt gondoltuk, hogy a Horvátországgal vívott meccs lesz a legnézettebb műsor a mögöttünk hagyott héten. Tévedtünk.
Nicola Zingaretti, Lazio régió kormányzója bejelentette, hogy „Rómában a víz elfogyott”. Olaszországban idén nyáron hatalmas a szárazság, főleg az ország középső és déli részén.
"Sokadszor vagyunk kénytelenek ráirányítani a kormány figyelmét, hogy szabad választás nem képzelhető el szabadon működő sajtó nélkül" - írják a közleményben.
Március után ismét mínusz 0,01 százalékra süllyedt a minimális hozam az ÁKK három hónapos aukcióján, vagyis megint volt olyan befektető, aki fizetett azért, hogy magyar állampapírt vehessen. A keddi aukción 15 milliárd forintnyi...
Legalábbis ezt állította hétfőn este Harangozó Tamása az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Molnár Zsolt a kedd reggeli Startban viszont úgy fogalmazott, nincs szó bizalomvesztésről.
Négy százalékkal nőhet a bankok költsége a brit európai uniós tagság megszűnése miatt, tőkeszükségletük pedig akár 30 százalékkal is emelkedhet - derül ki az Oliver Wyman elemzéséből.
Hetek óta intenzíven gyengül a dollár az euróval és a forinttal szemben is, így sokan kérdezgethetik a nyaralási csúcsszezon kellős közepén, hogy meddig tarthat még ez a sorozat. A grafikonok alapján benne lehet még a mozgásban 1-2%-os...
Világcsúcs a jótékony cukiskodásban. A chilei bajnokság nyitómeccsén egy kutyamenhelynek akartak reklámot csapni. A nézők örjöngtek, zúgott-zengett az "okos kutya"-kórus.
A német székhelyű Posaidon tuningcég legújabb dobása a Bugatti Veyron teljesítményét megközelítő E 63 AMG Merci. Nézzük mit lehet kihozni egy V8-asból!