2017. augusztus 14. hétfő

aug. 14
12:39
Látni akarod: Balaton a naplemente alatt (Player)
Póczik Bence drónnal ment a Balaton fölé és igazán magával ragadó felvételt készített a naplemente alatt a csopaki tájról. A háttérzenével együtt igazán utánozhatatlan élményt nyújt.
aug. 14
12:39
Sok helyen még mindig nincs áram a Dunántúlon (HírTV)
A szolgáltató azt ígéri, hétfőn mindenhol helyreáll az elektromos hálózat.
aug. 14
12:42
Ha koreai háború lesz, Kína is sorra kerül (Privátbankár)
Sokban hasonlít a jelenlegi ázsiai geopolitikai dinamika az egy évszázaddal ezelőtti európaihoz. Ne legyenek kétségeink, egy háború a Koreai-félszigeten pillanatok alatt átterjedhet Kínára, ahogyan az egyébként már 1950 októberében bekövetkezett. Trump mai lépése megnyitja az utat a kínai árukra kivetett vámok előtt, magyarul a kereskedelmi háború
aug. 14
12:45
A gyógyszertáros álla leesett, amikor megmondtam, mire kell a vazelin (Blikk)
A múltkor bementem a gyógyszertárba, és vazelint kértem. Ez egy kis forgalmú patika, nem is volt rajtam kívül senki vevő, úgyhogy a legnagyobb lelki nyugalommal mondtam a patikusnak, hogy mit szeretnék.
aug. 14
12:45
Az évszázad magyarázatát adták a szervezők arra, hogy miért volt hangos a fesztivál (Blikk)
Több panasz is érkezett a beol.hu-hoz a hétvégi, békéscsabai Roockstock Fesztivállal kapcsolatban. A környéken élők szerint ugyanis túl hangos volt a zene, kibirhatatlan volt a hangzavar. A szervező egyesület szerint nem voltak hangosak, maximum az időjárás lehetett az oka.
aug. 14
12:45
Az Európai Bíróság elé kerül a CEU-ügy (Gondola)
Előző válaszánál is keményebb hangnemben utasította vissza a kormány az Európai Bizottság felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos figyelmeztetését
aug. 14
12:45
Döbbenet: szamárral szexelt 15 fiatal - veszettséget kaptak (Blikk)
15 gyerek került kórházba egy marokkói faluból, miután egy szamárral szexeltek.
aug. 14
12:45
Tarlós István: ne a Népszava mondja meg, kit váltsak le! (Alternatív Energia)
Az igen népszerű és közkedvelt főpolgármester - ne finomkodjunk, ő sem szokott - beintett.
aug. 14
12:45
Botka bemutatta első képviselőjelöltjét (ATV)
Szocialista polgármestereket nevez meg képviselőjelöltnek Botka László, aki Hiesz Györgyöt, Gyöngyös polgármesterét mutatta be elsőként - írja a Magyar Idők.
aug. 14
12:45
Hatalomgyakorlás – a PSA leállította az Opel nagy SUV-jának fejlesztését (Auto Pult)
A GM sokakat meglepett, mikor eladta az Opelt a PSA-nak: a villámos márka vezetői persze megígérték, hogy továbbra is vérbeli német gyártók maradnak, és megőrzik önállóságukat, ám már akkor érezni lehetett, hogy ezzel inkább csak szépíteni próbálnak. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a legutóbbi értesülések, melyek szerint a PSA leállította az Insignia alapjaira épülő nagy SUV…
aug. 14
12:45
Magyarországra látogat Mako japán hercegnő, a fordított tündérmese főszereplője (444.hu)
Ő az, aki rangjáról is lemond, csakhogy összeházasodhasson közember szerelmével. Apjával, Akisinóval együtt érkezik Magyarországra. Mako a magyar képzőművészetet, apja az állattenyésztést tanulmányozhatja Augusztus 17-23 között.
aug. 14
12:45
Erőszakhullámot hozott Kenyatta győzelme (USAracing)
Miközben Kenya lakosságának nagy része tudomásul vette, hogy Uhuru Kenyatta elnök még egy ötéves ciklus erejéig biztosan a kelet-afrikai ország vezetője lesz, az államfő ellenzékét támogató városrészekben a választások péntek esti végleges eredményhirdetése után sem csitult a hangulat.
aug. 14
12:45
171 milliót költenek jövőre a fogyatékkal élőkre (HírTV)
15 százalékkal több pénz jut jövőre a fogyatékkal élőkre - jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
aug. 14
12:47
Így megy neki a Momentum Orbán Viktornak (Gondola)
A Momentum úgy döntött: nem fog össze, de még csak nem is tárgyal senkivel, egyedül indul a 2018-as választáson- írta az Index.
aug. 14
12:47
Lítiumot bányásznának Nagy-Britanniában (444.hu)
Egymillió fontos tőkével indult el egy vállalat, ami lelőhelyeket fog feltárni Cornwall környékén.
aug. 14
12:48
Cáfol a MÁV: nem akarnak tömeges kirúgásokat (Menedzsment Fórum)
Állításuk szerint minden munkást meg akarnak tartani, akkor is, ha komolyabb átszervezésekre lesz szükség.
aug. 14
12:48
Ilyen is rég volt: negatív meglepetést okozott Európa (Privátbankár)
Az euróövezet feldolgozóipar gyengébben teljesített a vártnál júniusban az az Eurostat hétfőn kimutatása alapján.
aug. 14
12:51
Fontos leveleket küldött a kormány Brüsszelbe (Portfolio)
Magyarország hétfőn megküldte válaszleveleit az Európai Bizottságnak a civiltörvény és a felsőoktatási törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásokban, és ezekben bemutatta, hogy a kifogásolt korlátozások szükségesek...
aug. 14
12:51
Kínos felvételek: Katy Perry két világsztárral kavar egyszerre (Femcafe)
El sem tudjuk dönteni, ez kinek a legkínosabb.
aug. 14
12:57
Ez most a legmenőbb dolog a balatoni strandokon (Infostart)
A Húzott Ponty fantázianevű bagel szendvics kapta az Év Strandétele díjat. Az ételkülönlegességet Keszthelyen, Balatonbogláron és Fonyódon lehet kapni.
aug. 14
12:57
Soha ne etesse a gólyafiókákat! - eláruljuk, miért (Blikk)
Bármennyire is aranyosnak tűnik egy ételt kéregető gólyafióka, szigorúan tilos etetni őket, mert ezzel a halálukat okozzuk.
aug. 14
12:57
Ingyen vonatozhatnak múzeumba a diákok (HírTV)
A jövőben a MÁV térítésmentesen szállítja például az iskolai csoportokat Ópusztaszerre vagy a diósgyőri várba.
aug. 14
13:03
Összeköltözött Nagy Adri a párjával (Blikk)
Nagy Adri először beszélt párkapcsolatáról.
aug. 14
13:03
Csúcson a szlovákiai infláció (ProfitLine)
Júliusban négyéves csúcsra emelkedett a szlovákiai infláció - derül ki a szlovák statisztikai hivatal hétfői közléséből.
aug. 14
13:03
Fejkamerával szerelik fel a londoni rendőrséget (ATV)
Fejkamerákkal szerelik fel a londoni rendőrség fegyveres erőit a hatóság hétfői bejelentése szerint.
aug. 14
13:03
Tom Cruise megsebesült a Mission: Impossible 6 forgatásán! (Glamour)
Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a sérülés.
aug. 14
13:05
Ezért hiányzott Miley Cyrus az idei Teen Choice Awardsról! (Glamour)
Oké, megbocsátunk.
aug. 14
13:06
Gyanús gyermekhalálok Indiában (HírTV)
Azért halhatott meg 63 beteg gyermek, mert a kórháznak nem volt pénze elegendő oxigénpalackot vásárolni.
aug. 14
13:09
Mától kérhetik az állami milliókat a Pest megyei önkormányzatok (Portfolio)
Mától igényelhetik a Pest megyei önkormányzatok a felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztésére és a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatására szánt vissza nem térítendő költségvetési forrást...
aug. 14
13:09
Vona Gábor bocsánatot kérne a cigányságtól és a zsidóságtól. Szavazzon! (ATV)
Vona Gábor hajlandó bocsánatot kérni a cigányságtól és a zsidóságtól. Ön szerint őszinte megbánás, vagy politikai haszonszerzés áll a háttérben? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
aug. 14
13:12
Bekeményít Európa: ronda világ jön a webshopokra (Privátbankár)
Érdemes odafigyelni, mert akár 2 milliárd forintos bírságot is kaphatnak a hibázó cégek.
aug. 14
13:15
Megszólalt a MÁV: reagáltak a létszámleépítési hírekre (Infostart)
Az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot - írta közleményében a MÁV-START a VDSZSZ sajtóközleményére reagálva.
aug. 14
13:15
Ezért van most gigadugó az M7-esen - fotó (Blikk)
Útmunkálatokat végeznek az M7-esen, ezért nem tudnak haladni az autók.
aug. 14
13:15
Kenderesi Tamás is a Szigeten bulizott - fotó (Blikk)
Kenderesi Tamás és párja, Sebestyén Dalma a Szigeten bulizták ki magukat.
aug. 14
13:15
Gyász – Elhunyt az Oscar-jelölt színész és forgatókönyvíró (Femcafe)
Családja jelentette be a szomorú hírt.
aug. 14
13:15
Itt vannak a tökéletes kis fekete ruhák 8 ezer forint alatt (Femcafe)
Ne keresgélj tovább, összeszedtük a legjobbakat.
aug. 14
13:17
Apja nyomdokaiban: fia vezethette Schumacher világbajnoki autóját (Blikk)
Mick Schumacher kipróbálhatta azt a Benetton B194-et, amellyel édesapja első világbajnoki címét szerezte 1994-ben.
aug. 14
13:18
Tanár bántalmazott diákot - Jól megbüntették. Már a gyereket persze (Alternatív Energia)
Ombudsman: az igazgató a hatáskörét túllépve gyakorolt nyomást a szülőre.
aug. 14
13:21
New Yorkban kerülhet sor minden idők legnagyobb részvénykibocsátására (Portfolio)
New Yorkban valósulhat meg Szaúd-Arábia állami olajvállalatának gigászi részvénykibocsátása, miután a szaúdi koronaherceg ezt a helyszínt favorizálja a Saudi Aramco tervezett tőzsdére vitelére. A New York-i helyszín mellett szól, hogy...
aug. 14
13:21
Nemzetközi foci: Mezőnyjátékossal a kapuban elég nehéz kihúzni egy meccset (Agroinform)
A Lille egy félidő alatt elhasználta az összes cseréjét, aztán nagy bajba került, amikor a kapusát kiállították.
aug. 14
13:21
Góllal és gólpasszal debütált Neymar (HírTV)
A PSG 3-0-ra verte a Giungamp együttesét.
aug. 14
13:27
Nem elég a munkaszerződés, külön írásos tájékoztató is szükséges (Adózóna)
A munkáltató a munkaszerződés mellett egy írásos tájékoztatót is köteles a munkavállaló rendelkezésére bocsátani. A munka törvénykönyve (Mt.) részletesen meghatározza a tájékoztató kötelező tartalmi elemeit. Jelen cikkből kiderül, miért van jelentősége ennek az iratnak, és milyen jogkövetkezménye lehet a mulasztásnak.
aug. 14
13:27
Vona Gábor bocsánatot kérne a cigányságtól és a zsidóságtól. Szavazzon! (ATV)
Vona Gábor hajlandó bocsánatot kérni a cigányságtól és a zsidóságtól. Ön szerint őszinte megbánás, vagy politikai haszonszerzés áll a háttérben? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
aug. 14
13:30
Hogyan lehet ÉN-ből MI-be váltani? (HR Portál)
Hogyan érhető el, amire minden vezető vágyik, hogy valódi csapata legyen, nem pedig egy területen dolgozók csoportja? Bite Barbara és Tóth Annamária, a Coaching Team képviseletében az ÉN-ből MI-be váltásról beszél a HR Pikniken.
aug. 14
13:32
Jó üzlet a fesztivál (HR Portál)
Az egész világon óriási népszerűsége van a nyári, szabadtéri könnyűzenei fesztiváloknak: jól járnak a szervezők, a fellépők és a fesztivál környéki boltosok és vendéglátósok is - írja a HVG.
aug. 14
13:33
Mennyit sörözgethet, akinek magas a vérnyomása? (Infostart)
A melegben sokan a hideg sört szinte víz helyett isszák. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat specialistájának elemezése.
aug. 14
13:33
Négy évre elhallgat a Big Ben (ProfitLine)
Felújítás miatt négy évre elhallgat a Big Ben, London egyik jelképe.
aug. 14
13:33
Ingyenes roaming? Így is könnyen összejöhet a brutális mobilszámla (Pénzcentrum)
Június 15-e óta ugyanannyiért telefonálhatunk és netezhetünk az uniós országokban, mint Magyarországon. A Portfolio pedig most összegyűjtötte, milyen tapasztalatai vannak azoknak, akik már kipróbálták az ingyenes roamingot. AlapbeállításA...
aug. 14
13:33
Négy évre elhallgat London egyik jelképe (ATV)
Felújítás miatt négy évre elhallgat a Big Ben, London egyik jelképe.
aug. 14
13:33
Öt dolog, amit nem tanácsos betenni a mosogatógépbe (Femcafe)
Imádjuk, mert békét hoz a mindennapokba, de ezeket lehetőleg ne tedd bele.

Keresés