2017. augusztus 17. csütörtök

aug. 17
11:48
Lemondott a szlovák oktatásügyi miniszter (Gondola)
Lemondott posztjáról csütörtökön Peter Plavcan szlovák oktatásügyi miniszter, akinek távozását szerdán Robert Fico kormányfő kérte a tárcát felügyelő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökétől egy, az európai uniós pénzek elosztásával kapcsolatos botrány miatt
aug. 17
11:48
Balatoni halsütödéket ellenőrzött a Nébih (Adózóna)
A balatoni halsütödék is nagyító alá kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. A tesztsorozat legújabb állomásán a nyár és a Balaton slágertermékének számító sült hekk vizsgálata zajlott. Ehhez kapcsolódva a hivatal hatósági munkatársai összesen 13 halsütödét ellenőriztek, valamint több mint 160 mintán mintegy 700 laboratóriumi vizsgálatot végeztek…
aug. 17
11:51
Szeptemberben jöhet a nagy Tesco-sztrájk (ATV)
Közös sztrájkbiztosságot alakít a két tescós szakszervezet. Pénteken ülnek le tárgyalni az áruházzal a bérekről és a létszámhiányról, amennyiben nem sikerül megállapodniuk, sztrájkolni fognak.
aug. 17
11:51
Kérvényt nyújtott be a Ku-Klux-Klan, hogy keresztet égethessenek egy hegy tetején, de elutasították az igényüket (444.hu)
Egy próbát megért.
aug. 17
11:54
Robotkarmester áll munkába (HR Portál)
Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli közreműködésével Verdi műveit játssza majd - írja az MTI.
aug. 17
11:54
Hoppá: lemondott egyik legjobb játékosáról az AC Milan (Sport365)
A milánóiak kerete alaposan átalakul a következő szezonra, ezúttal egy gólerős támadó intett búcsút a klubnak.
aug. 17
11:54
Felosztás előtt áll Koszovó? (USAracing)
Koszovóban továbbra sincs kormány. Hétfőn a negyedik kísérlet is kudarcba fulladt a parlamenti elnök és a kormányfő megválasztására, mert a testület nem volt határozatképes. A helyi sajtó a júniu­si választásokon győztes koalíció pártjait, az úgynevezett háborús szárnyat okolja, amelyeknek élén az 1990-es évek függetlenségi harcának vezérei állnak.
aug. 17
11:56
1 millió forintos bírságot kaptak a balatoni halsütödék (HR Portál)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 13 halsütödét ellenőrzött a Balatonnál június utolsó hetében, több mint 160 mintán 700 laboratóriumi vizsgálatot is végeztek, számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, 1,175 millió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki - írja az MTI.
aug. 17
11:57
Egyre kisebb az új magyar cégek esélye a túlélésre (Infostart)
A statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési esélyei, az ötéves kort a hazai vállalkozások 73 százaléka, míg a tízéves kort már csak az 51 százaléka éli meg – írja a Magyar Nemzet az Opten céginformációs szolgáltató friss sajtóközleményére hivatkozva.
aug. 17
11:57
Napi válasz: Mondd meg Te, melyik a jó tipp a Vidi meccsére! (Agroinform)
Találjuk ki közösen, melyik tippel érdemes harcba szállni a bukik ellen!
aug. 17
12:00
Nyitásként rögtön belecsapnak a lecsóba (Azenpenzem)
Birkózóink a legutóbbi teljes programmal lebonyolított világbajnokságon, 2015-ben Las Vegasban érem nélkül maradtak, miként tavaly a riói olim­pián is. A két súlyos pofon után tavasszal viszont az újvidéki Eb-ről nyolc érmet, köztük két aranyat (Korpási Bálint – kötöttfogás, 71 kg, Lőrincz Viktor – kf.
aug. 17
12:03
Brutális dugó van alakulóban az M1-esen - felborult egy autószállító jármű (Blikk)
Jelentős a torlódás alakult ki az M1-es autópályán, miután baleset történt csütörtök délelőtt a főváros felé vezető oldalon, Biatorbágy közelében - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
aug. 17
12:03
Szörnyű: örökre hegek borítják a karját a kislánynak egy henna tetoválás miatt (Blikk)
Egyiptom - Hólyagos lett a bőre a kislánynak, miután henna tetoválást kapott a karjára.
aug. 17
12:03
Hamarosan elkészül a nemzeti tengelysúlymérő rendszer (ProfitLine)
A nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm) kivitelezési munkálatai a jövő hét végére minden frekventált helyen befejeződnek - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
aug. 17
12:03
Malala Juszafzait felvették az oxfordi egyetemre (444.hu)
Minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasa filozófiát, közgazdaságtant és politikatudományt tanul majd.
aug. 17
12:06
Robot vezényli Verdi műveit egy olasz zenekarban (Gondola)
Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd
aug. 17
12:08
Két veszélytől tartanak a lengyelek (Gondola)
A lengyelek leginkább Oroszország terjeszkedő politikájától és az iszlám terrorizmustól tartanak, de az utóbbit inkább az Európai Unió számára tartják veszélyesnek - derül ki a Rzeczpospolita című lengyel napilapban csütörtökön közölt felmérésből
aug. 17
12:09
Nem tudni, hogy mikor kezdik meg a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának építését (444.hu)
Szerbiában novemberben röffentik be a gépeket.
aug. 17
12:12
Szabad beutazást biztosítanak a britek a brexit után (HírTV)
Az uniós állampolgárok azután is szabadon utazhatnak majd Nagy-Britanniába, hogy a szigetország kilép az EU-ból, értesült a The Times.
aug. 17
12:12
Sípályák korszerűsítését támogatja a kormány (AQUA)
Egyenként százötvenmillió forinttal támogatja a kormány az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztéseit – közölte a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos az MTI-vel.
aug. 17
12:12
Bizonytalanság augusztus 20-ával kapcsolatban (Infostart)
Budapestre és több megyére ismét figyelmeztetést adtak ki a nagy hőség miatt. A meleg idő azonban már nem tart sokáig, vasárnapra jelentősen csökken majd a hőmérséklet és csapadékra is számítani kell.
aug. 17
12:15
Semjén Zsolt: Legyen minden magyar országépítő!!4 (444.hu)
Kis Szent Istvánokká kell válni, mondta a miniszterelnök-helyettes.
aug. 17
12:15
Letöltendő börtönre ítéltek demokráciapárti tüntetőket Hongkongban (444.hu)
Az esernyős forradalom szervezőit korábban felfüggesztett börtönre ítélték, most ezt bírálta felül egy bíróság.
aug. 17
12:18
Kapósak voltak a magyar államkötvények (Privátbankár)
7,5 milliárddal nagyobb összegben, összesen 47,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
aug. 17
12:18
Magasabb béreket követelnek a tanárok - Könnygáz a válasz (Kripto Akadémia)
A perui elnök elítélte az erőszakot, de arra kérte sztrájkoló tanárokat, hogy inkább tanítsanak.
aug. 17
12:18
Kilenc autógyár már biztosan kihagyja Frankfurtot (Autónavigátor)
Nem kevesebb, mint kilenc főbb autógyár hagyja ki az idei Frankfurti Autószalont, ami nagyszerű jele az igények változásának.
aug. 17
12:18
Ezt kell tenned, ha a nők számára vonzó illatot szeretnél árasztani (Player)
Arról korábban már részletesen is írtunk, hogy miképpen kell használni a különböző illatszereket, most azonban egészen másról lesz szó. A vonzó illat ugyanis a táplálkozáson is múlik.
aug. 17
12:18
Katie Holmes pizsamában ténfereg az utcán! (Glamour)
De legalább kényelmes!
aug. 17
12:21
Csaptelepért és poroltóért tört be a kecskeméti cég telephelyére a rabló (Blikk)
Kecskemét - A rendőrség beazonosította és őrizetbe vette a feltételezett kecskeméti betörőt.
aug. 17
12:21
Törökország: Berlinnek nem kellene parancsokat osztogatnia az EU-nak (ATV)
Németországnak nem kellene parancsokat osztogatnia az Európai Uniónak - jelentette ki Ömer Celik uniós ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Ankarában Angela Merkel német kancellár szerdai nyilatkozatára reagálva, amely szerint az unió és a Törökország között már meglévő vámunió kiszélesítésének folyamatát le kellene állítani.
aug. 17
12:24
A BBC előre látni akarja a karmesterek beszédét (Gondola)
Előre látni akarja a világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának utolsó estéjén fellépő karmesterek beszédét a londoni koncertsorozatot közvetítő BBC, amely úgy tűnik, megelégelte a dirigensek politikai állásfoglalásait, különösen a brit európai uniós tagság várható megszűnése (Brexit) ügyében
aug. 17
12:26
Levelet írt Áder János Macronnak (Gondola)
További szervezetekkel bővítené a Párizsi Megállapodáshoz csatlakozók körét Áder János köztársasági elnök.
aug. 17
12:27
Durván büntetné a sajtót a Jobbik (Infostart)
Ha egy sajtótermék a jogerős bírósági határozat ellenére sem tesz eleget helyreigazítási kötelezettségének, naponta 5 milliótól 50 millió forintig terjedő bírságot kellene kiszabni rá a Jobbik legújabb javaslata szerint. Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője szerdán adta be erre vonatkozó törvénymódosító javaslatát a parlamentnek - írta a Mag
aug. 17
12:33
Utáljuk a parkolást, a dugóban araszolást - jöhetnek az önvezető autók (Menedzsment Fórum)
A sofőrök túlnyomó része szeretné, ha az önvezető autója terhet venne le a válláról, és átadhatná „neki” a vezetés stresszesebb feladatait. A megkérdezettek legszívesebben parkolás és a nagyobb forgalmi dugókban történő, idegőrlő araszolás közben adnák át az autóiknak az irányítást – derül ki a Bosch csaknem 6 ezer, érvényes vezetői engedéllyel ren
aug. 17
12:33
Merre tovább, OTP? (Portfolio)
A magyar tőzsdén újra a befektetők figyelmének középpontjába kerültek a kis kapitalizációjú vállalatok papírjai, az elmúlt napokban több vállalat papírjainak árfolyama rég nem látott mértékben emelkedett, több esetben százmilliós...
aug. 17
12:33
Mészáros Lőrincéké lettek a legjobb balatoni telkek. Szavazzon! (ATV)
Mészáros Lőrinc köre vásárolt fel nagyon sok balatoni vízparti kempinget. Ön szeretné, ha a kempingek helyén luxusnyaralók épülnének végig a vízparton? A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
aug. 17
12:33
Összetrágyázta a goromba vámos autóját egy dühös vermonti gazda (444.hu)
Ugyan összekaptak, de a férfi azt állítja, nem tudta, hogy trágyaszórója mögött áll a hatósági autó.
aug. 17
12:35
Újra erősödik a dollár, megbillent a forint (Portfolio)
Szerda este még gyengítette a dollárt az euróval szemben az a tény, hogy a Fed kamatdöntési jegyzőkönyve továbbra is megosztottságot jelzett a döntéshozók között a kamatemelési sorozat folytatását és időzítését illetően, de csütörtökön...
aug. 17
12:36
Bődületes összeget költenénk lakásra – itt vannak a számok! (Privátbankár)
Egy friss felmérés alapján a lakáspiac a következő években is gőzerővel menetelhet tovább. Míg 2016-ban 150 ezer lakástranzakció volt hazánkban, addig optimista becslések szerint akár 200 ezer fölé is mehetünk az előttünk álló években. Más oldalról megfogva a kérdést, egyre jobban rá leszünk utalva a lakáshitelre, ami évente alsó hangon is 600 mill
aug. 17
12:36
9 milliárdos bizniszt kapott a Strabag (HírTV)
A Strabag végezheti el a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamosvonat-hálózat városokat érintő, majdnem kilencmilliárdos beruházásait.
aug. 17
12:37
A válság óta nem volt ilyen alacsony a magyar államadósság (Portfolio)
Az első negyedévi 74,3%-ról 74%-ra mérséklődött június végére a magyar államadósság a GDP arányában, ami csaknem 9 éve, azaz a válság kitörése és az IMF hitelkeret lehívása óta a legalacsonyabb - derül ki a Magyar Nemzeti Bank...
aug. 17
12:42
Gyász! Kómába esett, majd elhunyt a híres sportolónő. Sokkoló a halálának oka. (Blikk)
Gyermeket is hagyott hátra.
aug. 17
12:42
Már mindent értünk: ezt érdemes tudni Palvin Barbi új szerelméről (Femcafe)
Hiába, egy ilyen férfi minden nőt levesz a lábáról.
aug. 17
12:45
Több kötvényt adott el ma az ÁKK, mint tervezte (Portfolio)
Az összesen 40 milliárd forintos meghirdetett mennyiségre 103 milliárd forint feletti vételi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges állampapír forgalmazók, és az 5 éves kötvény kapcsán az Államadósság Kezelő Központ meg is emelte...
aug. 17
12:48
Megdrágítják a tejtermékeket (Infostart)
A termékpálya minden résztvevőjének össze kell fognia a Magyarországon termelt nyerstej árának emelkedése érdekében, ebben a kérdésben egységes véleményt képviselnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai, így a felvásárlók, a termelők és kereskedők is - mondta Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
aug. 17
12:48
Indul a pénzeső: hamarosan kiderül, kik akasztottak le egy nagyobb összeget (Privátbankár)
Fontos napok előtt állnak a magyar gazdák.
aug. 17
12:48
Charlottesville: Trump ma megint másképp látja (HírTV)
Újra módosított véleményén Donald Trump a múlt hétvégi charlottesville-i, halálos áldozattal is járó tüntetésekkel kapcsolatosan.
aug. 17
12:48
Roma fiatalok a gyűlölet ellen (Alternatív Energia)
Felemeljék a hangjukat az Európában szélsőségesen terjedő cigányellenesség ellen.
aug. 17
12:48
Évtizedekig várnak albérletre a stockholmiak (USAracing)
Akár a Guinness-rekordok könyvében is helyet kaphat Stockholm, ugyanis a svéd fővárosban elképesztő hosszú időt, akár évtizedeket kell várni egy-egy megüresedő albérletre. A The Local hírportál friss beszámolója szerint a központi, legnépszerűbb kerületekben 19-23 évet, míg a külvárosokban 9-12 évet várhatnak a leendő lakók.
aug. 17
12:48
Ez Emma Stone eddigi legmerészebb frizurája (Glamour)
Emma Stone menővé teszi a hosszú, fésületlen, szőke póthajat.

Keresés