2017. augusztus 17. csütörtök

aug. 17
12:50
Férfi modellel reklámoz egy női ruhákat forgalmazó üzlet, az emberek kiakadtak! (Glamour)
A mondanivalójuk ennél sokkal több!
aug. 17
12:51
Megtervezték a vizes vb közlekedését, csak azt felejtették el, hogy azt kommunikálni is kéne (Menedzsment Fórum)
Később bepótolták, de a malőrrel természetesen tovább drágult a torna.
aug. 17
12:51
"El fogjuk törölni Schmidt Mária és Mészáros Lőrinc adómentességét!" (Kripto Akadémia)
Mindeközben a magyarok fizetik a legtöbb féle és legmagasabb adót Európában.
aug. 17
12:51
Hogyan kell javítani a hibás számlákat? A NAV megmondja (Adózóna)
A kibocsátott számla módosítása számos okból szükségessé válhat. Módosítást indokolhat valamely utólag bekövetkezett körülmény (például utólag adott árengedmény) vagy a számla hibás volta is (például ha a számlán helytelenül tüntették fel az adóalapot és/vagy az adó összegét, illetve egyéb adatot). A módosítás járhat az adóalap, illetve adó összegének módosulásával, de történhet ezen értékek…
aug. 17
12:51
NB I: Az MLSZ kipécézte magának az Újpestet? (Agroinform)
Következő két hazai mérkőzését is nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell megvívnia az Újpest FC-nek.
aug. 17
12:57
Megszülte gyermekét a megerőszakolt 10 éves kislány, akinek nem engedte a bíróság az abortuszt (Blikk)
A kislány abortuszát az indiai legfelsőbb bíróság elutasította, ezért szülte meg a babáját.
aug. 17
13:00
Mentő vitte el Vajna Timit a forgatásról (Blikk)
Mentő vitte el a Vajna Timit a Pappa Pia forgatásáról.
aug. 17
13:00
Üzent Merkelnek a török uniós miniszter (Gondola)
Németországnak nem kellene parancsokat osztogatnia az Európai Uniónak - jelentette ki Ömer Celik uniós ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Ankarában Angela Merkel német kancellár szerdai nyilatkozatára reagálva, amely szerint az unió és a Törökország között már meglévő vámunió kiszélesítésének folyamatát le kellene állítani
aug. 17
13:00
Változások a mentősöknél (HR Portál)
2018-ban az előírt béremelésen kívül, plusz 10 százalékot kapnak az Országos Mentőszolgálat munkatársai - nyilatkozta Csató Gábor, a szervezet igazgatója az InfoRádiónak.
aug. 17
13:00
F1: meglepő helyre térhet vissza a mezőny (Sport365)
Régi-új helyszínnel bővülhet a száguldó cirkusz versenyeinek listája.
aug. 17
13:00
Minket is érintő javaslatot tettek a Brexit kapcsán (USAracing)
Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is szabadon utazhatnának be a szigetországba az EU-s állampolgárok a brit belügyminisztérium készülőben lévő javaslata szerint.
aug. 17
13:00
Kikapott Kleinheisler csapata (HírTV)
Kiütéses vereséget szenvedett a Kleinheisler Lászlóval felálló kazah Asztana a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoff körében.
aug. 17
13:00
Köztük van a királynő: ők az idei Miss Balaton döntősei - Fotók (Femcafe)
Szombaton az is kiderül, kinek a fejére kerül a korona.
aug. 17
13:02
770 ezer magyart érint az alattomos betegség - mire figyeljünk, tünetek, tudnivalók (Blikk)
Csaknem 800 ezer cukorbeteg ember él ma Magyarországon - legalábbis ennyiről tud az egészségügy. Nagyon fontos a megelőzés és, hogy időben felfigyeljünk a tünetekre. Videónk ebben segít.
aug. 17
13:02
Felfüggeszthetik az AfD társelnökének mentelmi jogát (Gondola)
Felfüggeszthetik Frauke Petry, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt társelnökének, szászországi parlamenti képviselőnek a mentelmi jogát, miután a tartományi (Landtag) mentelmi bizottság csütörtökön elfogadta az erre irányuló javaslatot
aug. 17
13:03
Komoly feszültségek lesznek az új tanévben Mendrey László szerint (Infostart)
Az új tanév feszültséget hoz majd a tantestületek életébe - hívta fel a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László a fokozódó pedagógus hiány és a differenciált bérezés kérdését látja a legfőbb feszültségforrásnak.
aug. 17
13:03
Szufficites volt az államháztartás (ProfitLine)
Az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó többlete 28 milliárd forint volt az idei második negyedévben és a negyedéves GDP 0,3 százalékát tette ki, az első negyedévi 182 milliárd forint a GDP arányában 2,2 százalékos szufficitet követően - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
aug. 17
13:03
Várna Európa Roma Ifjúsági Fővárosa (ATV)
A Phiren Amenca és partnerszervezetei, illetve az Európa Ifjúsági Fővárosa szervezésében augusztus 24. és 30. között 15 különböző európai országból 350 roma és nem roma fiatal találkozik a bulgáriai Várnán, hogy mozgalmat teremtsenek és felemeljék a hangjukat az Európában szélsőségesen terjedő cigányellenesség ellen. Magyarországot az egyhetes rend
aug. 17
13:06
Enyhén mérséklődött a növekedés (AQUA)
Az elemzői várakozásoktól elmaradó, de így is kényelmesen 3 százalék feletti éves alapú növekedés volt a gazdaságban. A statisztikai hivatal második negyedévi adatközlése alapján az elemzők továbbra sem gondolják, hogy bármi fenyegetné a kormányzat uniós szinten is kimagasló, 4 százalék feletti növekedési célját. Az első reakciók alapján a piac sem
aug. 17
13:09
2009 óta nem látott csúcson a magyar fogyasztói bizalom (Menedzsment Fórum)
Hetven ponttal újabb magasságra jutott a magyar fogyasztók bizalmi indexe 2017 második negyedévében. Európában ez az átlagos érték 85 pont, derült ki a Nielsen hatvanhárom országában végzett online kutatásából. A magyar eredmény 6, míg az európai 5 ponttal emelkedett. A globális fogyasztói bizalmi index jelenleg három pontos növekedéssel, 104-en ál
aug. 17
13:12
Naponta használjuk, de tudod, hogyan működik a bankkártya? (Privátbankár)
Lehúz, átad, bepötyög, telefon pittyen – a Sberbank meg megmutatja, mi történik mindeközben a háttérben.
aug. 17
13:12
Videó: ennyit változtak a magas sarkú cipők az előző évszázadhoz képest (Femcafe)
Nagymamáink is ilyen fazonokban feszítettek anno.
aug. 17
13:18
Felismerhetetlen lett az RTL Klub egykori sorozatsztárja. Friss fotó róla, nagyon megváltozott (Blikk)
Nem fogsz ráismerni.
aug. 17
13:18
Monterescu CEU-tanár a Haaretzben: Netanjahu bukik, mert olyan mint Orbán (USAracing)
Daniel Monterescu a Soros-féle budapesti CEU-n tanít, és ő a szerkesztője a Haaretz nevű lap izraeli kiadásában megjelenő egyik héber nyelvű blognak. Most cikket írt a lap angol nyelvű kiadásában „Netanjahu Izraelje nagyon úgy néz ki, mint Orbán Magyarországa – és ez bukását okozhatja” főcímmel, amely írást a lap így foglalja össze: „Mindkét orszá
aug. 17
13:18
Szokatlan feladatot kapott egy robot (Infostart)
Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd.
aug. 17
13:18
Ez a legparább szemsmink most az Instagramon: fordított tusvonal! (Glamour)
Cicaszem másként.
aug. 17
13:21
Labdarúgó NB I - Két zártkapus meccs Újpesten (Alternatív Energia)
Rasszista huhogás, valamint tárgy játéktér közelébe történt bedobásáért kapták a büntetést.
aug. 17
13:21
Jön a dízel Honda Civic – 3,7 literes fogyasztást ígérnek (Auto Pult)
Az új Honda Civic egyelőre csak két különböző, kizárólag benzines hajtáslánccal érhető el, amiket egyébként már próbára is tettünk, és jól vizsgáztak. A dízelmotorok rajongói azonban örülhetnek, ugyanis a japánok bejelentették, hogy érkezik egy dízel variáns is, méghozzá a korábbi 1,6 literes egység továbbfejlesztett változatával.
aug. 17
13:21
Négyezer éves tőrre bukkantak Galgócon (ATV)
Egy ősi, mintegy négyezer éves tőrre bukkantak véletlenül a nyugat-szlovákiai Galgócon (Hlohovec).
aug. 17
13:24
Sírva kér védelmet a charlottesville-i neonáci (HírTV)
Az életét félti az ellentüntetőktől és a rendőrségtől kér védelmet a charlottesville-i összecsapás után ismertté vált amerikai neonáci vezető.
aug. 17
13:27
Vegyesen változott az államkötvények aukciós átlaghozama (Menedzsment Fórum)
A meghirdetett mennyiségnél 7,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 47,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
aug. 17
13:27
Fél évre eltiltották a Sporting Lisszabon elnökét, mert leköpte egy kollégáját (444.hu)
A másik portugál klub elnöke ütéssel válaszolt, ő 20 hónapos eltiltást kapott.
aug. 17
13:30
Meghökkentő döntés: betiltották a Jehova Tanúit (Privátbankár)
Oroszországban veszélyes „szélsőséges szervezetnek” számítanak.
aug. 17
13:30
Cindy Crawford megmutatta lenyűgöző malibui otthonát - Videó (Femcafe)
Less be a szupermodell gyönyörű otthonába!
aug. 17
13:33
Elkeserítő interaktív térkép az orvoshiányról - a lakóhelye rajta van? (Infostart)
Egy térképen ábrázolta az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport egyik tagja azokat a településeket, ahol tartósan betöltetlen gyermek vagy felnőtt háziorvosi praxisok vannak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint - írta a hvg.hu.
aug. 17
13:33
NB I - Két zártkapus meccs Újpesten (Spa Trend Online)
Rasszista huhogás, valamint tárgy játéktér közelébe történt bedobásáért kapták a büntetést.
aug. 17
13:33
Belső adatvédelmi felelős és az adatvédelmi tisztviselő (HR Portál)
Az adatvédelmi szervezet kulcsfigurája a belső adatvédelmi felelős, vagy a GDPR hatályba lépését követően az adatvédelmi tisztviselő, akit vagy jogszabályi rendelkezés alapján kötelező kineveznünk (erről lásd a hatályos 2011. évi CXII. törvény 24. §-át), vagy pusztán az adatvédelmi kötelezettségek teljesítésének elősegítésére kinevezhetünk.
aug. 17
13:33
2,5 millió forint érkezett az országos pénzadománygyűjtésre (ProfitLine)
Az első két napban 2,5 millió forint érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! címmel, hatodszorra meghirdetett országos pénzadománygyűjtésére - mondta Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
aug. 17
13:33
Autósüldözés Ózdon: El akarta ütni a rendőrt a terepjárós, kilőtték a kerekét (ATV)
Két rendőrautónak is nekiütközött egy menekülő sofőr a terepjárójával Ózdon, a járművet csak a kerekére leadott lövéssel tudták megállítani a rendőrök - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
aug. 17
13:33
Európa Liga: A szerbek szerint gond van a Vidi legnagyobb sztárjával (Agroinform)
Szerb szurkolói értesülések szerint Danko Lazovics nem akar pályára lépni egykori csapata ellen.
aug. 17
13:35
Hadházy: tudok "ingatlanseftelő" fideszesekről (Spa Trend Online)
Lehetséges, hogy érdekükben áll, hogy a bajba jutott embereket minél hamarabb kirakják az ingatlanjaikból.
aug. 17
13:36
Kerékre lövéssel állítottak meg egy menekülő autóst (Gondola)
Két rendőrautónak is nekiütközött egy menekülő sofőr a terepjárójával Ózdon, a járművet csak a kerekére leadott lövéssel tudták megállítani a rendőrök - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel
aug. 17
13:36
Így néz ki a gyermekmolesztálás - Megrázó fotó (Femcafe)
A fotó nagyon hamar elterjedt a neten.
aug. 17
13:36
Kiütötte a Madrid a Barcát (HírTV)
Kettős győzelemmel hódította el a spanyol szuperkupát a Real Madrid a Barcelona ellen. Zinedine Zidane szerint a csapat máris éhes az új sikerekre, a Barcelona mestere a sebek begyógyításáról beszélt.
aug. 17
13:36
Anna Faris először beszélt nyíltan Chris Prattel való problémáiról (Glamour)
Szegény Anna!
aug. 17
13:37
Idős nénit csapott be - Ezt a nőt keresi a rendőrség! (videó) (Spa Trend Online)
Az utcán leszólította asszonyt, majd meggyőzte, hogy egy rég nem látott ismerőse.
aug. 17
13:39
Paks 2: mi lenne, ha mégis inkább napenergiába fektetne Magyarország? (Portfolio)
Miközben a korábbinál jóval több változót kell figyelembe venni az energiarendszerek fejlesztésére vonatkozó döntések során, Magyarország története legnagyobb értékű beruházásába készül belevágni. A Paksi Atomerőmű bővítése...
aug. 17
13:39
Álszakállas bugyuta indiaival gúnyolódott a kínai állami média (444.hu)
A két ország között feszült határvita zajlik hónapok óta, a kínaiak most eszközt váltottak.
aug. 17
13:42
Növekvő nyereségre számítanak (AQUA)
Optimisták a kis- és középvállalatok – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Átlagosan 8,5 százalékos árbevétel- és 5,1 százalékos profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb várakozás.
aug. 17
13:45
Visszavonul Victor Valdés (ATV)
Bejelentette visszavonulását Victor Valdés, az FC Barcelona történetének egyik legeredményesebb kapusa - közölte honlapján a Mundo Deportivo sportnapilap csütörtökön.

Keresés