A 19-29 éves korosztályban szinte minden fiatalnak van okostelefonja: az idén már a 93 százalékuk rendelkezett ilyen eszközzel - derült ki a K&H fiatalok jóléti indexéből. Okostévéje azonban a fiatalok mindössze negyedének, és inkább a nőknek van. A felmérés szerint a fiatalok többsége ingyen szeretne filmeket nézni, átlagosan pedig havonta körülbe
A hazai nagyvállalatok nagy százaléka már rendszeresen készít fenntarthatósági jelentést, de a kis- és középvállalkozások közül is egyre többen érzik fontosnak egy ilyen beszámoló megírását.
Az oktatási rendszer lassan változik, de mára vitathatatlanná vált, hogy az az út, amelyet néhány éve kijelöltek, helyes irány volt - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár kedden Budapesten
Már nem gyanúsítja az „etikus hekkert” az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével - tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Harmincötféle fejlesztést terveznek csaknem hetvenmilliárd forint hazai forrásból a Dunakanyar kiemelt turisztikai térségben. A Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint hetven település tartozik az újonnan kijelölt fejlesztési övezethez, amely az országban immár az ötödik. Több kormányhatározat jelent meg a turizmusfejlesztési célokkal
A Magyar Liberális Párt arra szólítja fel Tarlós István főpolgármestert és a főváros vezetését, hogy azonnal menessze a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját - írja az MTI.
Új épülettel bővítette budapesti gyógyszergyárát a súlyos és életveszélyes fertőzések kezelését szolgáló szerek gyártására szakosodott dán Xellia Pharmaceuticals; a 13 millió dollár – mintegy 3,5 milliárd forint – értékű beruházással 80 új magasan kvalifikált munkahely jön létre a kőbányai üzemben.
Új épülettel bővítette budapesti gyógyszergyárát a súlyos és életveszélyes fertőzések kezelését szolgáló szerek gyártására szakosodott dán Xellia Pharmaceuticals. A 13 millió dolláros - mintegy 3,5 milliárd forint - értékű beruházással 80 új magasan kvalifikált munkahely jön létre a kőbányai üzemben - írja az MTI.
A valaha elért legalacsonyabb, 0 százalékos átlaghozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az élelmiszeripar a harmadik legnagyobb ipari ágazat Magyarországon 2600 milliárd forint körüli termelési értékkel, ezzel az európai uniós tagállamok között a 16. helyet foglalja el, és az uniós termelés egy százalékát adja - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kedden a Nógrád megyei Szentén.
Már nem gyanúsítja az "etikus hekkert" az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével - tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t
Egy kaliforniai bíróság hétfőn 417 millió dolláros (107 milliárd forintos) kártérítést ítélt meg egy nőnek, aki azzal vádolta meg a Johnson & Johnson vállalatot, hogy gyógyíthatatlan petefészekrákját a cég intim célokra is ajánlott babapúdere okozta.
Szeptember 4. és 10. között hatodik alkalommal rendezi meg a Thália Színház hagyományos évadnyitó eseményét, a Vidéki Színházak Fesztiválját: hét nap alatt kilenc előadással várják a közönséget
Már nem gyanúsítja az „etikus hekkert” az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével – tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból az MTI hétfőn.
Hatalmas kedvezmények, leárazások, akciók iskolakezdésre - az áruházláncok már közzétették a leárazott tanszereket, egyéb kedvezményeiket, de a nagy forgatagban nem árt több mindenre ügyelni.
A valaha elért legalacsonyabb, 0 százalékos átlaghozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A napokban érdemes beadatni a második oltást a szeptemberben közösségbe menő gyermekeknek. Friss adatok szerint évente mintegy 100.000 fertőzést okoz a bárányhimlő Magyarországon, de csak a betegek 40 százalékát jelentik. Az orvoshoz...
Kislányával várakozó édesanyát zavart ki egy szombathelyi bankból a biztonsági őr, ugyanis a férfi sérelmezte, hogy közel egy órás várakozás után a kislány nyűgösködni kezdett.
Mai kamatdöntő ülésén a monetáris tanács változatlanul hagyta az irányadó kamatlábat és a kamatfolyosó két szélét meghatározó egynapos betéti és hitel kamatlábakat is. A döntés megegyezik a várakozásokkal. A Magyar Nemzeti...
Republikánus párti politikusok dicsérték, demokrata pártiak hiányosnak vélik Donald Trump amerikai elnök hétfőn este felvázolt afganisztáni és dél-ázsiai stratégiáját.
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosón sem módosítottak - az indoklásban még megpróbálhatják lebeszélni a forint árfolyamát.
Romániában újabb közbeszerzést hirdetnek az észak-erdélyi autópálya magyar határhoz vezető szakaszának a befejezésére - adta hírül kedden a Mediafax hírügynökség a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) híradására hivatkozva
Megállíthatatlanul menetel Angela Merkel kancellár az újraválasztás felé, kampányában a bevándorlók szigorúbb ellenőrzésével és a terroristagyanús személyek 24 órás megfigyelésével igyekszik még több szavazatot szerezni.