Büntetett előéletű volt a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt radikalizálásával vádolt Abdelbak esz-Szatti imám, ki is akarták utasítani az országból, de egy bíróság ezt meghiúsította - írta szerdán az El Mundo című spanyol napilap.
Délután egy órakor felfüggesztették a háztartásigépcsere-pályázati lehetőséget a Közép-Dunántúlon, ahol a reggeli nyitás óta több mint 7000 kérelem érkezett be.
Trotil töltetű, detonátorral és időzítővel felszerelt robbanószerkezetet fedeztek fel a hatóságok a Kárpátaljával szomszédos, nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyeszékhely városban, egy fürdőhely melletti gyalogoshíd alatt - jelentette szerdán az Ukrán Biztonsági Szolgálat.
Kártya átad, PIN-kód beüt, a fizetés megtörtént. Kártya érint, a fizetés megtörtént. Kártyaszám bepötyög, azonosító kód megad, a fizetés megtörtént. De mi zajlik a háttérben? A Sberbank szakértői most bemutatják a bankkártyás fizetés technikai folyamatát, egyúttal néhány közkeletű tévedést is eloszlatnak.
A Magyar Telekom korszerű szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt Borsod-Abaúj-Zemplén megye hat járásában európai uniós támogatásból - közölte a társaság.
Miután az utóbbi egy évben stabilan 10 százalék fölötti a bérek növekedése a KSH szerint, felmerül a kérdés, hogy meddig fenntartható ez, hisz a gazdaság közben csak 3 százalék körül növekszik, és mindenki tudja vagy sejti, hogy ez így akármeddig nem működhet, így mentek csődbe a görögök is. Szerencsére nálunk még van mozgástér, nézzük, mennyi.
Betontömböket helyeztetett a német rendőrség szerdán a kölni dóm elé azután, hogy úgy értesült: iszlám terroristák támadást terveztek Barcelonában a keresztény építészet másik remekénél, a Sagrada Famíliánál, azaz a Szent Család-templomnál.
Ahogy közeledünk a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választáshoz, úgy szaporodnak az esélylatolgatások. Azt néztük meg, hogy a politikusok és a politikai elemzők miként vélekedtek 2018-ról.
Választási győzelme esetén eltávolítaná Németországból az amerikai atomfegyvereket Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, aki erről egy kedd esti kampányrendezvényen beszélt.
A Magyar Telekom szupergyors vezetékes internetet fejleszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A legalább másodpercenként 30 megabit sebességű szélessávú hálózat kiépítését európai uniós támogatásból valósítja meg a vállalat.
George G. Kleint a második világháború veteránját nem akármilyen megbecsülés és tisztelet vette körül, egészen mostanáig. Mindenki azt hitte, hogy ott volt a normandiai partraszállásnál, de kiderült: közelében sem volt, hiába mesélte el többször hősies történetét.
A győri Magvassy-csarnok helyett egy iskola tornatermében edzenek a magyar bajnok Rába ETO futsalosai. Úgy tudni, több tíz milliós bérleti díjjal tartozik a klub a Magvassyt működtető üzemeltetőnek.
Szerbiában szeptembertől - szerb társaikkal együtt - csaknem 700 migránsgyerek indul iskolába, a legtöbben a Belgrádhoz közeli Palilula és horvát határhoz közeli Sid községekben - jelentette ki Vladimir Cucic szerb menekültügyi és migrációs biztos szerdán
A bolgár székhelyű, itthon engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást nyújtó Interactive Ltd. esetlegesen kárt szenvedett magyar ügyfelei a bolgár pénzügyi felügyelet által a társasághoz ideiglenesen kirendelt pénzügyi tisztviselőnél jelenthetik be panaszukat – közölte az MNB
A Ferrari California T volt az olaszok 21. századi turbókorszakának első üdvöskéje. A 2014-ben bemutatott modell a korábbi California frissített verziója volt, ám mindössze három évet kapott a kínálatban, ugyanis máris megérkezett az utód. A gyáriak szinte a semmiből mutatták be a Portofino névre keresztelt újdonságukat, mely a California T továbbfejlesztett V8-as turbósával és egy teljesen új…
Büntetett előéletű volt a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt radikalizálásával vádolt Abdelbak esz-Szatti imám, ki is akarták utasítani az országból, de egy bíróság ezt meghiúsította - írta az El Mundo című spanyol napilap
Büntetett előéletű volt a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt radikalizálásával vádolt Abdelbak esz-Szatti imám. Ki is akarták utasítani az országból, de egy bíróság ezt meghiúsította - írta szerdán az El Mundo című spanyol napilap.
Az Oktatási Hivatal hivatalos oldalán található információk szerint térítésmentes az érettségi vizsga a tanulói jogviszony ideje alatt az érettségi bizonyítvány megszerzéséig és az adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti, tanulói jogviszonyban tett sikertelen érettségi vizsga első javító- és pótlóvizsgája.
Az angol Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján tette közzé, hogy a szigetországi labdarúgás egyik legnagyobb sztárja, Wayne Rooney lemondta a válogatottságot.
Az ondóvizsgálati lelet értelmezéséhez nyújt segítséget az alábbi összefoglaló. Fontos tudni, hogy a laborok általában némileg eltérő tartományértékekkel dolgoznak, így előfordulhat az, hogy amit az orvosa normálisnak vagy abnormális értéknek tart, különbözhet attól, amit ebben a cikkben vagy máshol talál.