Wayne Rooney, az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője szerdán bejelentette, hogy többet nem lép pályára a nemzeti csapatban.
Árokba borult egy traktor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótaj külterületén szerdán kora este, a jármű vezetője meghalt - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján.
Az Európai Unióban Dániában a legmagasabb a hús ára - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt, 2016-ra vonatkozó adataiból
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, melynek jegyében korszerűbb, a biztonsági elemei és képi megjelenése tekintetében is megújított 1000 forintos címletű bankjegyet bocsát ki.
Líbia sürgős segítséget vár az Európai Uniótól a földközi-tengeri menekülthullám feltartóztatásában - mondta az észak-afrikai ország nemzetközileg elismert egységkormányának miniszterelnöke a The Times című újságnak.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai megtámadtak egy katonai ellenőrzőpontot a közép-líbiai Dzsufra tartományban, és lefejeztek 11 embert, köztük a Líbia keleti felét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) 9 katonáját – jelentette be szerdán az LNH szóvivője.
Legendásan elnyűhetetlen elődeihez nyúlik vissza formailag a Suzuki Jimny következő generációja, ami most kívül-belül lebukott. Egyértelműen nagyon kéne.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokú szintről másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
Percenként 12-16 alkalommal lélegzünk, ezzel naponta körülbelül 16000 liter levegőt keringetünk át, mintegy 100 négyzetméternyi légzőfelületen. Egyáltalán nem közömbös tehát, hogy milyen is ez a környezet.
Csehország üdvözölné, ha megfigyelőként részt vehetne az euróövezet pénzügyminisztereinek az övezet jövőjéről folytatott tanácskozásain - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, akinek szavait a Právo című cseh napilap ismerteti szerdán.
Európának meg kell védenie polgárait - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő az ausztriai Salzburgban, és a szociális dömping elleni küzdelem, az adóharmonizáció, valamint az euróövezet saját költségvetésének fontosságáról beszélt, miután találkozott Christian Kern osztrák kancellárral szerdán.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai megtámadtak egy katonai ellenőrzőpontot a közép-líbiai Dzsufra tartományban, és lefejeztek 11 embert, köztük a Líbia keleti felét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) 9 katonáját – jelentette be szerdán az LNH szóvivője
Hatodik századból származó, görög feliratos bizánci mozaikpadlót azonosítottak Jeruzsálem óvárosának damaszkuszi kapujánál a régészek - jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán.
Elsüllyedt egy hajó 70 utassal a fedélzetén szerdára virradóra Észak-Brazíliában, a Xingu folyón, legalább heten életüket vesztették és 38 embert eltűntként tartanak számon - közölték helyi hatóságok.
Bármerre is járunk, nyáron könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy hosszabb-rövidebb ideig huzatban ülünk, várakozunk. A huzatról mindenki tudja, hogy könnyen megbetegíthet.
Ugye veled is előfordul néha, hogy szívesen sportolnál egy kicsit, de nem tudsz elszakadni a telefonodtól? Van egy ötletünk: kösd össze a kellemeset a hasznossal! Szuperhatékony popsigyakorlatokat mutatunk, és ezt az edzést telefonnal a kezedben is végezheted!
A feleségeknek szigorú szabályokat kellett betartaniuk. A férfi megszabta, milyen ruhákat hordhatnak, mit játszanak a gyerekeik, és nem lehetett egyedi frizurájuk sem. De arról, hogy mi zajlott a hálószobákban, a nők mélyen hallgatnak...
Moszkvának nincs kétsége afelől, hogy az Egyesült Államok be fog avatkozni a jövő évi oroszországi elnökválasztásba - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kínai és japán sajtóorgánumoknak adott, a TASZSZ orosz hírügynökség által szerdán ismertetett nyilatkozatában.
A Videoton FC szerb vezetőedzője szerint nem szépen kell játszaniuk, hanem meg kell nyerniük csütörtökön a szerb Partizan Beograd elleni visszavágót a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában.
A német kormány a vétójogok erősítését sürgeti Brüsszelben, mert szerinte így lehet elejét venni, hogy kínai cégek tömegesen vásároljanak fel csúcstechnológiai és stratégiai vállalatokat Európában, így Németországban.
Kihúzták a Skandináv lottó 34. heti nyerőszámait. Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény, jövő héten már 484 millió forintért izgulhatunk. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:8; 10; 14;...
Csütörtökön délnyugat felől már melegebb levegő éri el a Kárpát-medencét. A hűvös hajnalt követően meleg, napos időre számíthatunk átlag körüli csúcshőmérséklettel.
Sok ország sokféleképpen harcol a dohányzás visszaszorításáért. Hazánkban az egyik legszigorúbb szabályozás van érvényben, ami gyakran meglepi a külföldieket.