2017. augusztus 24. csütörtök

aug. 24
20:03
Ismét csúcsra tört a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,19 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 37 954,41 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs.
aug. 24
20:06
A pártkatonák nevelése volt a cél? (HírTV)
A somogyi kormányhivatal egyik korábbi vezetője szerint az orbáni bürokrácia lényege az államapparátus lojális pártaktivistákkal való feltöltése.
aug. 24
20:09
Kiderült: Ezért gázolnak el annyi embert a szentendrei rémzebrán (Blikk)
Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki megpróbáljon átjutni az egyik szentendrei zebrán. A fehér-fekete csíkos, alig tíz méteres szakasz évente 60-70 súlyos baleset helyszíne, ahol 14 gyalogos életveszélyes sérülések árán sem jutott át.
aug. 24
20:12
Vigyázat, káros anyag oldódik ki egy kínai műanyag evőeszközből! (Adózóna)
Az előírt határértéket nagymértékben meghaladó formaldehid kioldódást mért a cseh hatóság egy Kínából származó, „bambusz” elnevezésű háromrészes műanyag evőeszköz szettben. Az esetről a NÉBIH a RASFF rendszeren keresztül kapott tájékoztatást. A termék Németországon keresztül érkezett az Unió piacára, ahonnan Magyarország mellett további 22 országba szállítottak belőle.
aug. 24
20:12
Innen már nincs lejjebb: undorító kiegészítőt dobtak piacra (Femcafe)
Amikor már azt hiszed, nem jöhet rosszabb...
aug. 24
20:15
Új szerepben láthatjuk Lovas Rozit (Blikk)
Lovas Rozi a legújabb darabjában, a Tagadj tagadj tagadjban egy sportolónőt alakít. A Blikknek mesélt a felkészüléséről.
aug. 24
20:15
Tüdőrák: a leggyakoribb daganatos megbetegedés (WebBeteg)
Hazánkban az elmúlt két-három évtizedben robbanásszerűen nőtt meg a tüdőrákos megbetegedések száma. 1945-höz képest mintegy tízszeres a növekedés, s ez jelenleg évente mintegy tízezer újonnan felfedezett beteget jelent.
aug. 24
20:15
Tesco sztrájk - Szeptemberben lehet, ha nincs megállapodás (Alternatív Energia)
A vállalattal a következő egyeztetés augusztus 30-án lesz.
aug. 24
20:18
Kegyetlen árak: még ennyiért is meg vagyunk őrülve a panelért (Privátbankár)
A panellakások népszerűsége töretlen: a téglalakásoknál 30 százalékkal olcsóbbak, és sokszor jobb az elosztásuk, azaz azonos alapterületen több szobát nyújtanak. Ráadásul az elmúlt években jelentősen csökkent a fenntartási költségük is, ezek miatt pedig a lakótelepi lakások iránti kereslet folyamatosan növekszik, bár komoly árkülönbségek vannak ors
aug. 24
20:18
Betegsége akadályozta Medveczky Erikát (Infostart)
Medveczky Erika - betegen versenyezve - nem jutott a szombati A döntőbe K-1 500 méteren a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon, mivel csütörtök délutáni középfutamában negyedikként ért célba.
aug. 24
20:18
A 6. percben vezetést szerzett a Partizan a Videoton ellen (444.hu)
Az Európa-liga rájátszásában Felcsúton. Az első kontárjukból gólt lőttek a szerbek, ezzel ők állnak továbbjutásra, a székesfehérváriaknak legalább két gólt kell rúgniuk.
aug. 24
20:21
Trump beszólt, idén is elkerülheti az államcsődöt Amerika (Portfolio)
"Tudom, hogy meg fogjuk csinálni" - mondta ma a CNBC-nek az amerikai képviselőház elnök, Paul Ryan az adósságplafon megemeléséről. Őt megelőzően Mitch McConnell, a szenátusi többség vezetője is hasonlóan nyilatkozott. Hatott Donald...
aug. 24
20:27
Unokáját lepi meg a Blikk nyertese (Blikk)
Apostag – Unokájának szerez boldog pillanatokat és könnyíti meg a tanévkezdést Csapai Lajosné Judit, aki 50 ezer forintos Spar-ajándékutalványt nyert a Blikk Nagy dobás játékán.
aug. 24
20:29
Ringbe szálltak a politikusok: minisztereit üttette a kormányfő (Blikk)
A 2015-ös választási győzelméhez hasonló eufóriában tört ki a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau, amikor kormányának több tagja is ringbe lépett egy jótékonysági bokszeseményen.
aug. 24
20:30
A Jobbikhoz közeli lapban kampányolt a migránskvótáért (Gondola)
Többszörösen is megdöbbentő írást közölt Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos a Jobbikhoz közeli Magyar Nemzet című napilapban, ahol a kvótáról szóló állásfoglalását tette közzé
aug. 24
20:30
A kipihent és napbarnított Orbán is a Pancho Arénában (444.hu)
Három hetes nyaralás után újra a helyén a miniszterelnök.
aug. 24
20:32
Ronaldo lett az UEFA év játékosa (Gondola)
Cristiano Ronaldo nyerte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Év játékosa díját
aug. 24
20:32
A 25. percben már 2-0-ra vezet a Nándorfehérvár a Székesfehérvár ellen (444.hu)
Az Európa-liga rájátszásában Felcsúton. Hármat kell rúgnia a Videotonnak a továbbjutáshoz.
aug. 24
20:33
Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
aug. 24
20:39
Kissé borús a hangulat Amerikában (Portfolio)
Enyhe csökkenést mutatnak a vezető amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben.Itt a vége 2017.08.24 22:07A Dow 0,13%-os, az S&P 500 0,21%-os, a Nasdaq pedig 0,11%-os mínuszban zárta a napot.Az Amazon is esik 2017.08.24 20:38A nap...
aug. 24
20:42
Már jobban van Felipe Massa (Infostart)
Rajthoz állhat a hétvégi Forma-1-es Belga Nagydíjon.
aug. 24
20:45
Részegen vezetett a 71 éves nő - durva baleset lett a vége -videó (Blikk)
Részegen ült a volán mögé és ennek meg is lett a következménye.
aug. 24
20:45
Alakul a sztrájk a Tescónál (Portfolio)
Ha nem sikerül megegyezni a munkáltatóval, akkor a dolgozók szeptemberben bármikor sztrájkba léphetnek a Tescónál - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális...
aug. 24
20:48
Nincs utalás, hogy Csehország és Szlovákia megkérdőjelezné (Gondola)
Nem volt észlelhető az Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott tárgyalásaik után, hogy a cseh és a szlovák kormányfő megkérdőjelezné a visegrádi együttműködést - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő csütörtöki varsói sajtóértekezletén
aug. 24
20:48
35 perc alatt három gólt kapott a Videoton (444.hu)
Valahogy úgy tűnik, hogy ezt az európai játékot nem nekünk találták ki.
aug. 24
20:54
Érik a szeptemberi Tesco-sztrájk (444.hu)
25 százalékos béremelést, és a hiányzó munkahelyek feltöltését követelik a szakszervezetek.
aug. 24
20:57
"Szó sem volt arról, hogy a francia államfő Magyarországra jönne" (ATV)
Szó sem volt arról, hogy francia államfő Magyarországra jönne - ezt Orbán Viktor sajtófőnöke mondta az Origónak. Havasi Bertalan arra reagált, hogy Macron közép-európai tárgyalásaiból látványosan kihagyta a magyar és a lengyel vezetőket.
aug. 24
21:00
Márton Anita ezüstérmes a zürichi döntőben (Infostart)
Márton Anita súlylökő ezüstérmet szerzett csütörtökön az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat zürichi döntőjében.
aug. 24
21:03
Sárlavina pusztított Svájcban, nyolc ember eltűnt, több halott is lehet (Blikk)
Nyolc ember tűnt el Svájcban egy szerdai földcsuszamlásban a PizCengalo hegynél, feltételezhetően halálos áldozatok is vannak - jelentette az APA osztrák hírügynökség.
aug. 24
21:03
Madárinfluenzától mentes Magyarország (Grill Receptek)
Újra megnyílhatnak a harmadik országok piacai az élő baromfi-szállítmányok előtt.
aug. 24
21:03
Rekordszámú jelentkező az energiaipar startupjainak legnagyobb közép-európai versenyén (ProfitLine)
Több mint száz startup érdeklődött már az InnoEnergy PowerUp! pályázata iránt, amely Közép-Európa legnagyobb versenye olyan vállalkozók számára, akik a fenntartható energia megoldásokon dolgoznak. A verseny nyitott minden olyan jelentkező irányába, aki fel tud mutatni egy energiaiparral kapcsolatos projektet, prototípust, egy lelkes csapatot és egy
aug. 24
21:06
Világháborús tárgyak egy olvadó gleccserből (Kripto Akadémia)
A csendőrök próbálják megakadályozni a fosztogatást, az újfajta "aranylázat".
aug. 24
21:15
Szívességből szállított több mint egy kiló aranyékszert (Adózóna)
Több mint 1200 gramm aranyékszert találtak a pénzügyőrök egy személyautóban Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
aug. 24
21:18
„A magyar a legigazságtalanabb társadalom” (HírTV)
Azokat adóztatni, akik nem képesek megtakarítani, igazságtalan – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász Newsroom című műsorunkban.
aug. 24
21:21
Új információszűrőt kapott Donald Trump (Infostart)
A Politico című lap értesülése szerint John Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnöke az ellenőrzése alá vonta a Donald Trump amerikai elnök elé kerülő információkat.
aug. 24
21:21
Megérkezett Afrikába az első magyar gólya (Blikk)
Mozambik - Négy jeladóval ellátott, Magyarországról induló gólya vonulását követhetjük nyomon az elkövetkezendő hónapokban a világhálón. A legutóbbi jelek szerint egyikük még nem indult el, hárman viszont már egészen messze jutottak.
aug. 24
21:21
Ez a leggyakoribb daganatos betegség - Robbanásszerű a növekedés (Alternatív Energia)
A nőknél romlottak a mutatók.
aug. 24
21:21
Megrázó felvétel: Könnyek között vallott tettéről a halálraítélt gyilkos (ATV)
Halálra ítélték Mark Asay-t aki 1987-ben lelőtt egy fekete férfit Jacksonville-ben és állítólag egy másik ember haláláért is ő a felelős. A gyilkossal néhány órával a kivégzése előtt készítettek videóinterjút.
aug. 24
21:24
Szijjártó: felháborító a holland nagykövet nyilatkozata (Gondola)
Felháborítónak nevezte és a lehető leghatározottabban visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a távozó holland nagykövet nyilatkozatát Budapesten, újságírók előtt
aug. 24
21:26
Újabb iskolaszövetkezeti vezető előzetesben (Gondola)
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban – tudta meg a PestiSrácok
aug. 24
21:27
Csökkentek a Diákhitel Központ bevételei (Portfolio)
A hallgatói hitelrendszert működtető - az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működő - Diákhitel Központ (DK) Zrt., akárcsak egy évvel korábban, nulla forint adózott eredménnyel zárta az első félévet. A társaság mérlegfösszege...
aug. 24
21:30
Hoppá: ennyiért érkezik a világklasszis a PSG-hez! (Sport365)
Már az is megvan, mennyiért és hány évre ír alá.
aug. 24
21:33
Tavaly 15 ezer forintba került a gyerekek beiskolázása (ProfitLine)
Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt összesítése szerint.
aug. 24
21:36
Csirkét fogadott örökbe egy majom az állatkertben - Videó (Grill Receptek)
Az izraeli állatkert gondozói szerint a szokatlan állatpár elválaszthatatlan.
aug. 24
21:39
Ösztöndíjprogram indul egészségügyi szakmát tanulók részére (HR Portál)
Egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére indít ösztöndíjprogramot a kormány - írja az MTI.
aug. 24
21:42
Szeptemberben lehet sztrájk a Tescónál (Infostart)
Ha nem sikerül megegyezni a munkáltatóval, akkor a dolgozók szeptemberben bármikor sztrájkba léphetnek a Tescónál - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
aug. 24
21:42
Hatalmas sárlavina zúdult le Svájcban (Gondola)
Óriási sárlavinaáradat pusztított szerda délelőtt a svájci Graubünden kantonban, a hatóságok eddig nyolc ember eltűnését jelentették – jelentette az APA osztrák hírügynökség
aug. 24
21:44
Terrorcselekményként kezelik a szurguti késelést (Gondola)
Terrorcselekményként kezeli a helyi rendőrség a múlt hétvégi szurguti késelést, az ügyben eddig legalább tíz embert vettek őrizetbe - írta csütörtökön a Znak orosz hírportál
aug. 24
21:45
Terhességgel kapcsolatos tévhitek (WebBeteg)
Portálunk összegyűjtötte az Orvos válaszol rovatban felmerülő leggyakoribb teherbeeséssel és fogamzásgátlással kapcsolatos látogatói hiedelmeket.
aug. 24
21:45
Trump kabinetfőnöke ellenőrzése alá vonta az elnök elé kerülő információkat (ATV)
A Politico című lap értesülése szerint John Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnöke az ellenőrzése alá vonta a Donald Trump amerikai elnök elé kerülő információkat.

Keresés