2017. augusztus 24. csütörtök

aug. 24
11:06
Káoszba fulladt a vita a Hír TV stúdiójában (HírTV)
Feszültté vált a hangulat a Reggeli járat stúdiójában a homeopátiás készítményekről folyó beszélgetésen.
aug. 24
11:09
A Fidesz hívei sem kivételeznének az egyházi iskolákkal (Grill Receptek)
Minden magyar településen kell lenni világi iskolának - derült ki a Republikon felméréséből.
aug. 24
11:09
Magyarország visszanyerte a madárinfluenzától mentes besorolását (ProfitLine)
A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) előírásai szerint Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
aug. 24
11:09
Egyetlen nyertes, aki közel 195 milliárd forintot nyert dollárban (ATV)
Egyetlen szelvényen sikerült eltalálni az amerikai Powerball lottó e heti számait, ezzel a második legnagyobb összegű amerikai lottónyereményt, 757,8 millió dollárt (azaz közel 195 milliárd forintot) tudhat magáénak a boldog tulajdonos.
aug. 24
11:12
Itt az új csúcstelefon - te fizetnél ennyit érte? (Privátbankár)
Kijött a Samsung a legújabb csúcstelefonjával, nagyon sokat tud, és szokás szerint brutálisan drága.
aug. 24
11:12
Nem volt szó arról, hogy Macron Magyarországra jön (Gondola)
Nem volt szó arról, hogy Emmanuel Macron francia elnök mostani útján Magyarországra jönne, ugyanakkor még ebben az évben sor kerülhet egy újabb hivatalos találkozóra a V4-ek és Franciaország között; ennek időpontját még keresik - válaszolta az Origo kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke
aug. 24
11:12
Rongyokból teremtett emberlények (autopro)
Mivel mifelénk a szerencse is furcsa néha, úgy hozta, hogy 1949 után az Állami Bábszínházban dolgozott a hazai, tiltott képzőművészet színe-java, köztük Bálint Endre, Ország Lili, Korniss Dezső, így a következő nemzedékek már szerencsés otthonossággal kapcsolódhattak be ebbe varázslatos alkotói munkába.
aug. 24
11:12
A nők tényleg jobban vonzódnak a vagyonos férfiakhoz? (Player)
Egy új kutatás szerint akad egy tulajdonság, ami fontosabb a nők számára az olyan sokszor emlegetett jó humorérzéknél, kreativitásnál, de még a megnyerő külsőnél is.
aug. 24
11:12
Megégett egy nő a 31-es buszon, az ok felfoghatatlan (Femcafe)
Az különös esetet már vizsgálják.
aug. 24
11:15
Tovább menetelhet a magyar tőzsde (Portfolio)
A délelőtti kereskedésben a kis kapitalizációjú vállalatok papírjai mutattak nagyobb árfolyamelmozdulásokat, a blue chipek árfolyama a délelőtti kereskedés végére pluszba fordult, közülük a Mol részvényeinek árfolyama emelkedett...
aug. 24
11:15
Nem betegség, mégis annyian halnak bele, mint az elhízásba (Pénzcentrum)
Egy tanulmányokat rendszerező friss kutatás bizonytottnak találta, hogy a magány ugyanannyival növeli a korai elhalálozás kockázatát, mint az elhízás. Az ügy olyan komoly, hogy már az amerikai Kongresszus is foglalkozott a kérdéssel. Magyarországon...
aug. 24
11:18
Megállíthatatlanul szárnyalt a forint - aztán hirtelen közbeszólt az MNB (Privátbankár)
A tegnapiak után határozottan jobb hangulat uralkodik a tőzsdéken, Nyugat-Európában és Budapesten is erős a kereskedés. Kilőtt a Mol, az OTP tovább korrigál, a befektetők kiábrándultak az Appeninből. A forint viszont beköszönt a 302-es szint alá, és egyre közelebbről simogatja a kettessel kezdődő álomrégiót. Már csak az a kérdés, hogy ezt meddig en
aug. 24
11:24
Kecskeméten épült Közép-Európa legnagyobb paradicsom-feldolgozó üzeme (Menedzsment Fórum)
Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény növelése - jelentette ki Varga Mihály az Univer Product Zrt. paradicsom-feldolgozó üzemének átadásakor Kecskeméten.
aug. 24
11:27
Horror Dunakilitin: két évig élt édesanyja holttestével a férfi (Blikk)
Mintha csak egy horrorfilmben történt volna: a helyiek rendes, békés embernek ismerték a férfit, aki a pincéjében rejtegette édesanyja holttestét.
aug. 24
11:27
Törvényjavaslattal a korallok védelméért (Alternatív Energia)
A kőolajkutatás a tengeri élővilágra nézve felbecsülhetetlen károkat okozhat.
aug. 24
11:27
Honfoglaló minigejzírt avatott az önkormányzat, miközben a szegényebb családok házaiba idén már nem tudják visszakötni az ivóvizet (444.hu)
Pusztaszabolcson tíz család maradt víz nélkül egy nyári meghibásodás miatt. Nekik a polgármester azt tanácsolta, hogy jövő tavaszig járjanak az utcai kutakhoz.
aug. 24
11:27
Izgalmas időszak kezdődik György herceg számára (ATV)
Nemcsak Nagy-Britannia jövendőbeli uralkodója, György herceg, hanem a szülei által kiválasztott londoni magánintézmény új igazgatója is az első napjára készül az iskolában.
aug. 24
11:29
Most kiderült: így vélekednek a magyarok a bevándorlókról (Blikk)
138 ország lakóinak a véleményére voltak kíváncsiak, a lista szerint a magyarok sereghajtók, ha bevándorlás elfogadásáról van szó.
aug. 24
11:29
Nem hagyta magát kirabolni a 93 éves bácsi (Alternatív Energia)
A támadók között egy gyermekkorú fiú is volt.
aug. 24
11:29
Szó se volt róla, hogy Emmanuel Macron Magyarországra látogasson (444.hu)
Orbán Viktor és Havasi Bertalan megérkeznek a brüsszeli csúcsra és észreveszik, hogy magyar újságírók szólítják őket a kordonhoz.Fotó: JOHN THYS/AFPNapra pontosan két hete kérdeztem erről Havasi Bertalant, aki ma helyettünk az Origónak válaszolt. A francia elnök körüljárta Magyarországot: szerdán Ausztriában a cseh és a szlovák miniszterelnökkel is
aug. 24
11:30
Van, aki évi 6 milliót se sajnál a gyereke iskolájára (Privátbankár)
Ennyibe kerül ugyanis az oktatás abban az intézményben, ahova szeptembertől György herceg jár.
aug. 24
11:30
Visszautasította Kurz a török miniszter támadását (Gondola)
Elfogadhatatlannak nevezte és visszautasította Sebastian Kurz osztrák külügyi tárcavezető Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter szerdai Twitter-üzenetében ellene intézett támadását
aug. 24
11:31
Tragikus baleset - Vétlen motoros halt meg Kemecsén (fotók) (Alternatív Energia)
Egy kanyarodó autó vezetője nem adott elsőbbséget.
aug. 24
11:32
Belügyesek kapnának migránsbarát képzést (Gondola)
Az Artemisszió az utóbbi időben kormányellenes akcióival hívta fel magára a figyelmet: támadta a civil- és a felsőoktatási törvényeket.
aug. 24
11:33
Folytatódik az Otthon Melege Program (ProfitLine)
Folytatódik az Otthon Melege Program, szeptember 21-től lehet pályázatot beadni a gázkonvektorok cseréjére - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
aug. 24
11:33
Vezető meddőségi ok: PCOS (WebBeteg)
A PCOS és az inzulinrezisztencia egy olyan tünetegyüttes, mely egyre gyakoribb a fiatal felnőtt nők körében, és amely manapság az egyik leggyakoribb vezető női meddőségi ok. Hogyan kezelhető? Milyen terápiás lehetőségek léteznek?
aug. 24
11:33
Kezdődik az év egyik legfontosabb eseménye: két emberre figyel az egész világ (Portfolio)
Idén is feszülten figyelnek a befektetők a ma kezdődő Jackson Hole-i jegybankár-konferenciára, azon belül is elsősorban a pénteki napra, amikor Janet Yellen is Mario Draghi is megszólal majd. A főszerep az EKB-elnöké lesz, a már nagyon...
aug. 24
11:36
Egy, csak egy magyar maradt (Infostart)
A selejtezők lezárultával kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája 2017 őszi főtáblájának mezőnye. Először képvisel majd egy országot öt csapat is (Anglia), s először jutott az elitbe egy azeri klub. A csütörtök esti sorsolás előtt az biztos, hogy lesz angol–spanyol párharc a csoportkörben.
aug. 24
11:36
Bevallotta: Hűtlen volt a magyar énekes, megcsalta a szépségkirálynőt (Femcafe)
Egy videointerjúban vallotta be.
aug. 24
11:36
Nigériai tüntetés a Blahán a kormány kölcsöne miatt (HírTV)
Nem értik, hogy egy korrupt ország miért kap a magyar államtól egy tanulmányra 54 millió eurót.
aug. 24
11:36
Ha inspirációt keresel, ezt a 3 tetoválóművészt muszáj megismerned (Glamour)
Pörgesd végig az Insta-oldalukat!
aug. 24
11:38
Vin Diesel nadrágját minden óvodás megirigyelné! (Glamour)
Cuki vagy ciki?
aug. 24
11:39
Rekord erősségű tájfun csapott le a Távol-Keleten (ATV)
Több mint fél évszázada nem volt olyan erős tájfun Kína déli részén, mint amilyen szerdán csapott le a térségre, különösen Makaóra, tizenkét ember halálát okozva - közölte az AP hírügynökséggel csütörtökön a makaói törvényhozás egyik képviselője.
aug. 24
11:42
Több vendégmunkás jön Magyarországra, de így sem elég (Menedzsment Fórum)
Sokan továbbállnak, mert nyugatabbra jobb fizetést kapnak. Vagy elmennek Lengyelországba, ahol könnyebb megtanulni a nyelvet.
aug. 24
11:42
Kecskemét az új Paradicsom (Privátbankár)
Átadták Közép-Európa legnagyobb paradicsom-feldolgozó üzemét.
aug. 24
11:42
PDSZ: a hittel nem lehet vitatkozni (Grill Receptek)
"Napjaink közoktatásában nem engedhető meg az őszinte szembenézés luxusa."
aug. 24
11:42
Két új naperőmű létesül (AQUA)
A jelenleg Magyarországon működő legnagyobb kapacitású visontai naperőmű méretét is meghaladja az a két tervezett létesítmény, amelyek kivitelezésére a napokban nyert el anyagi támogatást az MVM Hungarowind Kft.
aug. 24
11:42
Frankufurt előtt debütált a felfújt Polo (Autónavigátor)
Átjelvényezett Audi Q2, a Volkswagen Polo felszereltségével és szegmensidegen kiegészítőivel. Ez lett az összeollózott Volkswagen T-Roc.
aug. 24
11:44
Elvitték az amerikai lottó 194 milliárd forintnyi nyereményét (Menedzsment Fórum)
Ennél többet csak egyszer lehetett eddig nyerni a Powerballon, de azon többen osztoztak, most meg csak egy nyertes szelvény volt.
aug. 24
11:45
Történelmi nyeremény: brutális összeget kaszáltak az amerikai lottón (Blikk)
Egyetlen szelvényen sikerült eltalálni az amerikai Powerball lottó e heti számait, ezzel a második legnagyobb összegű amerikai lottónyereményt, 757,8 millió dollárt tudhat magáénak a boldog tulajdonos.
aug. 24
11:45
A kirúgott dolgozó édes bosszút áll volt főnökén (HR Portál)
Georgot, a tapasztalt zenekritikust kirúgják állásából. Inkább kevesebbet kereső fiatalabb kollégáit tartja meg főnöke a bécsi napilapnál a Mérgezett egér című filmben. Georg nem meri elmondani feleségének, hogy mi történt, így továbbra is "dolgozni jár". Közben hullámvasutat újít fel, és bosszút is áll volt főnökén. Josef Hader egyszerre rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője az…
aug. 24
11:45
Még egy lépéssel közelebb araszolt a forint a 300-as szinthez (Portfolio)
Jól indította a csütörtöki napot a forint, az euróval szembeni jegyzések lendületesen közelítették a 300-as szintet. A jegybank jelzésére azonban irányt váltott a kurzus.303-nál az árfolyam 2017.08.24 11:37Teljesen elveszítette délelőtti...
aug. 24
11:45
Ezt kapja Putyin a Debreceni Egyetemtől (ATV)
Civis honoris causa (díszpolgár) címet adományoz Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Debreceni Egyetem.
aug. 24
11:47
Először végeznek ki egy fehér férfit Floridában, amiért az megölt egy színesbőrűt (Blikk)
A férfi a csütörtöki nap folyamán fogja megkapni a halálos adag gyógyszert.
aug. 24
11:47
Munkaerőhiány miatt kerülhetnek bajba a magyar szolgáltató központok (HR Portál)
Középtávon súlyos gondot okozhat a munkaerőhiány az eddig kivételezett helyzetben lévő szolgáltatóközpont-ágazatban - írja a Napi.
aug. 24
11:47
Lassan egy évre is ingyen kap pénzt Magyarország (Portfolio)
Új történelmi mélypontra, 0,07 százalékra csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegyek aukciós hozama csütörtökön. Az ÁKK a tervezett mennyiségben adott el kincstárjegyeket, a változó kötvényekre pedig még rá is tudott emelni....
aug. 24
11:48
Majdnem 50 milliárd forintot osztottak szét élelmiszeripari pályázatokra (Adózóna)
A Miniszterelnökség folytatva a vidékfejlesztési felhívások elbírálását, újabb 251 darab élelmiszeripari pályázatot részesített pozitív döntésben, 48,6 milliárd forint értékben. Ezzel együtt már több mint 90 milliárd forint sorsáról született döntés ez idáig, amely az ágazati fejlesztéseket hivatott támogatni – közölte a Miniszterelnökség.
aug. 24
11:48
GranLusso utónévvel érkezett meg a frissített Maserati Ghibli (Auto Pult)
A Maserati egy nem túl sikeres stratégiát követve kissé kiszorult a reflektorfényből az elmúlt években – aminek köszönhetően hamarosan ismét új, elektromos korszak köszönthet be a márkánál –, de a háttérben azért folyamatosan dolgoznak az olaszok. Ezúttal a 2014-ben bemutatkozott Ghibli kapott egy finom ráncfelvarrást, aminek köszönhetően frissebb megjelenéssel és modernebb extrákkal gazdagodott.
aug. 24
11:48
Tempósabb gyaloglásra ösztökéli a középkorúakat a brit közegészségügy (444.hu)
40 éves kor felett meredeken zuhanni kezd az aktívan töltött idő mennyisége, állapították meg. Ennek pedig komoly egészségügyi következményei vannak.
aug. 24
11:48
Hihetetlen sminkvideó! Heidi Klum megmutatja, hogy lesz egy negyvenes nőből ellenállhatatlan bombázó (Glamour)
Imádjuk, hogy nem fél megmutatni

Keresés