Késely Ajna és a Márton Richárd, Milák Kristóf, Holló Balázs, Németh Nándor összeállítású 4x200 méteres férfi gyorsváltó is aranyérmet nyert az egyesült államokbeli Indianapolisban zajló junior úszó-világbajnokság szombati napján.
Nem mindegy, hogyan válunk meg a felesleges elektorikus eszközeinktől, összetételük miatt ugyanis komoly veszélyt jelentenek a környezetre. Nézzük, mit tehetünk!
A Honvéd kapusa szerint ha valaki a szezon előtt azt mondja nekik, hogy csak a hetedik fordulóban kapnak ki először, így utólag már nem írták volna alá. A DVSC ellen elszenvedett 3−1-es vereség után az NSO Tv-nek elmondta, arra nem is emlékszik, hogy mikor kaptak legutóbb három gólt, az pedig kifejezetten bosszantja, hogy ezek pontrúgások után születtek.
Az elmúlt héten négy egymást követő napon is új történelmi rekordot állított fel a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, és a BUX pénteken először zárt 38 ezer pont fölött; az index 38 011,92 ponton fejezte be a hetet, ami 1042,77 ponttal, 2,82 százalékkal magasabb az előző heti zárójánál.
Kína azzal a céllal indította útjára hatalmas, páneurázsiai Egy övezet, egy út nevű kezdeményezését, hogy globális méretekben segítse elő a gazdasági és diplomáciai kapcsolatok felvirágzását. Az elképzelés sikert arathat, különösen most, hogy a nagyhatalmak fokozott mértékben fordulnak a protekcionizmus felé, ám bizonyos kockázatokat is hordoz mag
A hőség miatt az északkeleti országrész kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra, emellett többfelé heves zivatarokra is figyelmeztetnek.
Megtalálták annak a két huszonéves férfinak a holttestét, akik szombat délután ugrottak a vízbe vízibiciklijükről Siófokon - írja az Index. A tragédia a parttól 250 méterre történt, már a bójasoron túl, ahol a derékig érő...
Az Xbox One S tavalyi megjelenését követően sok szükség nincs már az eredeti modellre, emiatt pedig úgy tűnik, a Microsoft lassan elérhetetlenné is teszi a nagy fekete dobozt.
A színész biztosra akart menni, hogy meglepetésként érje szerelmét a lánykérés, így még előtte megtréfálta őt. Channing Tatum és felesége Jenna Dewan-Tatum 2009-ben házasodtak össze, ... The post Channing Tatum megtréfálta feleségét appeared first on Habostorta.hu.
Mint arról beszámoltunk, óriási balhé lehet a szombati Bournemouth–Manchester City (1–2) angol bajnoki labdarúgómeccsből. Az egyik biztonsági ember ugyanis panaszt tett a City klasszisa, Sergio Agüero ellen, mert a csatár állítólag megütötte őt.
Akár lakáshitellel, akár pedig szabad felhasználású hitellel rendelkezünk, érdemes elgondolkodni azon, megérné-e egy másikkal kiváltani. A havi 10 ezer forintot is meghaladhatja ugyanis a törlesztőrészletben elérhető megtakarítás. ...
Az elmúlt héten négy egymást követő napon is új történelmi rekordot állított fel a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, és a BUX pénteken először zárt 38 ezer pont fölött; az index 38 011,92 ponton fejezte be a hetet, ami 1042,77 ponttal, 2,82 százalékkal magasabb az előző heti zárójánál. Kissé erősödött a forgalom is, a héten a részvénypiac ...
Az idén eddig már 49 rádió- és tévécsatorna adásától fosztotta meg Venezuela lakosságát az ország kormánya - adta hírül szombaton az ország legfőbb újságíró szervezete.
Miami - A terrorszervezet a volt pornós lefejezésével fenyegetőzik az interneten, miután úgy érzik, hogy a fiatal nő megsértette őket az egyik filmjével.
Az idén ősszel tartja az adóhivatal a második adókonzultációt, amelyen több fontos témakört vitat meg az adószakma; az idei év két kiemelt témája a már tesztelhető e-számla, és az öt hónap múlva hatályba lépő új adóeljárási törvény lesz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
A dióról régóta gyanítják a kutatók, hogy fogyasztása számos betegség megelőzésére alkalmas lehet. Magas telítetlenzsírsav-tartalma miatt az egyik betegségcsoport, amellyel kapcsolatban vizsgálódnak, az a szív- és érrendszeri betegségek és az ezzel összefüggő anyagcserezavarok, mint például a cukorbetegség. Egy másik intenzíven kutatott terület a d
A magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez hozzájárult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetének, versenyképességének javítására tett intézkedések kedvező hatása.
Az idén ősszel tartja az adóhivatal a második adókonzultációt, amelyen több fontos témakört vitat meg az adószakma; az idei év két kiemelt témája a már tesztelhető e-számla, és az öt hónap múlva hatályba lépő új adóeljárási törvény lesz - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Ernesto Valverde, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője a Deportivo Alavés otthonában aratott kétgólos győzelmet követően finoman utalt arra, hogy várható még érkező az átigazolási időszak vége előtt.