A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.
Hétfőn, illetve kedden megérkeznek a családokhoz a szeptemberi családtámogatások: a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet).
Jelentős, akár százezer forint különbség is lehet a hasonló lakások albérleti díjai között egy adott környéken azokon a településeken, ahol felsőoktatási intézmény van.
A magyar kormány elkötelezett a határokon kívül élő magyarok boldogulásának támogatása mellett – a Földművelésügyi Minisztérium (FM) vasárnapi tájékoztatása szerint egyebek mellett erről is beszélt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) vezetőivel folytatott megbeszélésén.
Új-Zélandon építették meg ezt a csodálatos nyaralót, anyagát pedig háromnegyed-részt újrahasznosított, rozsdás fémhulladék, fa és egyéb elemek alkotják. A házon kívül pedig a táj is önmagáért beszél: pazar ez az egyszerre dzsungeles és sziklás völgy.
Az idén ősszel tartja az adóhivatal a második adókonzultációt, amelyen több fontos témakört vitat meg az adószakma; az idei év két kiemelt témája a már tesztelhető e-számla, és az öt hónap múlva hatályba lépő új adóeljárási...
Kezdetben néhol északon, a délután második felétől egyre több helyen számíthatunk a megnövekvő gomolyfelhőzetből záporra, zivatarra, estétől már a déli területeken is valószínű csapadék.
A bajnoki címvédő Honvédnak majdnem egy év után kellett újra vesztesen elhagynia a Bozsik stadion gyepét NB I-es mérkőzésen, miután az élvonal 7. fordulójában a Debrecen 3-1-re győzni tudott Kispesten.
A legjobban az orvosok, jogászok, pénzügyi és számviteli szakemberek és mérnökök keresnek Németországban, a legjobbak fizetése havi két-hárommillió forint is lehet, de ehhez nagyon sokat kell tudni. A legrosszabbul fizetett állások nem kis részben olyan ágazatokban vannak, mint a vendéglátás, ahová sok magyar is megy.
A hidegfront nyomán hétfőn megszűnik a kánikula, de a nyár utolsó napjaira ismét visszatér a napsütéses, meleg idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A hidegfront nyomán hétfőn megszűnik a kánikula, de a nyár utolsó napjaira ismét visszatér a napsütéses, meleg idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Vagyis hét közben, csütörtökön, pénteken lesz megint nagyon meleg.
A hidegfront nyomán hétfőn megszűnik a kánikula, de a nyár utolsó napjaira ismét visszatér a napsütéses, meleg idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, és megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a 8000 milliárd forintot
A zsidó konyha kedvelői négy ország, Magyarország mellett Jemen, Izrael és Lengyelország sóletjét kóstolhatják meg vasárnap a Budapest belvárosában megrendezett Sóletfesztiválon; az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) idén harmadik születésnapját ünneplő rendezvényén a kulináris élményeken kívül kulturális programok is várják a látogatókat
legkülönfélébb komlós, szűretlen és tanksör specialitásokkal, valamint mások mellett a Cloud 9+, a Punnany Massif és az Intim Torna Illegál koncertjével várja a látogatókat szeptember 2-án a DreherFeszt.
Az már eddig is ismert volt, hogy Vlagyimir Putyin hétfőn Magyarországra érkezik a dzsúdó-világbajnokságra. A Terrorelhárítási Központ vasárnap közleményben ismertette, milyen lezárásokra kell készülni, mivel a TEK látja el az orosz...
Sebastian Vettel nagy esélyt kapott arra, hogy legyőzze Lewis Hamiltont a Belga Nagydíj hajrájában, hiszen a biztonsági autó kiállásakor friss ultralágy gumikon támadhatta a lágy gumikat használó angolt.