A médiahatóságnak az volna a feladata, hogy megakadályozza a piac lerablását, ehhez képest 7 éve úgy alakítják a nyilvánosságot, ahogy az a kormánynak épp fekszik.
Megnyerték az ötöslottó főnyereményét, több mint hárommilliárd forintot. A szakértő szerint erre, egy a negyvennégy millióhoz volt az esély. Az összeg az ötöslottó történetében a hatodik legnagyobb főnyeremény, ami már huszonhárom hete halmozódott. További részletek a videóban.
Zimbabweból érkezett Németországba az a hat, érvényes vízummal rendelkező ember, akiket egy túlbuzgó tisztviselő migránsoknak nézett, majd hazazavarta őket. A kár jelentős...
A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint egyebek mellett a paksi beruházás kerülhet szóba Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő hétfői budapesti találkozóján, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője pedig úgy látja, hogy a látogatás csak az ellenzék számára jelent politikai lehetőséget.
Köszönjük szépen, nem akarunk ilyen kivételezett helyzetben maradni, legyenek a vezérigazgatók is a nemzet elkötelezett katonái rongyos havi másfél millióért.
Már ma, illetve holnap megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet).
Mexikó nem fog fizetni az Egyesült Államokkal közös határán felépítendő falért, ahogy azt Donald Trump amerikai elnök kezdeményezi -közölte internetes oldalán vasárnap a mexikói külügyminisztérium.
Hétfőn megszűnik a kánikulai meleg, az újabb melegrekordok helyett az átlagközeli maximum-hőmérséklet valószínű. Egy keletre vonuló hidegfront hátoldalán ugyanis hűvösebb levegő éri el a Kárpát-medencét. Az ország nagy részén több órára kisüt a nap, elsősorban délen és nyugaton lesz több a felhő. Délnyugaton helyenként zápor, illetve zivatar is ki
Mexikó nem fog fizetni az Egyesült Államokkal közös határán felépítendő falért, ahogy azt Donald Trump amerikai elnök kezdeményezi - közölte internetes oldalán vasárnap a mexikói külügyminisztérium.
A címvédő Real Madrid hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Valenciával a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnap késő esti zárómérkőzésén.
Kihúzták a Hatoslottó 34. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 144 millió millió forint lesz majd tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9;...
Hosszú távú tervei vannak a Konzum Nyrt.-nek a most megvásárolt Appeninn Nyrt.-vel. Jászai Gellért elnök-vezérigazgató szerint a még az idén szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (szit) alakuló vállalat a csoporton belüli szinergiák kihasználása mellett jelentős növekedési potenciállal rendelkezik. A befektetőknek többletgaranciát és magas jö
A lengyel operáció váratlan hatékonysága keltette a legnagyobb meglepetést a Duna House második negyedéves jelentésében – mondta lapunknak Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője.
Szijjártó Péter szerint a bevándorláspárti kormányokkal a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg - a külgazdasági és külügyminiszter erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt. A lap hétfői számában megjelent interjúban a miniszter azt is kijelentette: olyan külpolitikát folytat,
Lavinát indítottak el Amerikában a charlottesville-i események, illetve általában a szoboreltávolítások és -ledöntések: a New York állambeli Buffalóban a hét végére vörös festékkel öntötték le Kolumbusz Kristóf (Cristoforo Colombo) szobrát, és Manhattanben is tüntettek az olasz születésű hajós szobra ellen.
Hétfőn délelőtt Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin. Most elsősorban a dzsúdó szeretete, a világbajnokság vonzza ide, de találkozik Orbán Viktor kormányfővel, és munkamegbeszélésen is részt vesz. Megtiszteltetés Magyarország számára, hogy a világ egyik legbefolyásosabb vezetője szívesen és gyakran jön hozzánk.
A júliusi történelmi csúcs után enyhén, hibahatáron belül csökkent a Gazdaságkutató Intézet (GKI) konjunktúraindexe, az üzleti bizalmi index az előző havinál kissé alacsonyabb, a fogyasztói viszont magasabb lett - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Az LMP társelnöke szerint rendszerváltás kell jövőre. A budapesti Kossuth Lajos téren rendezett vasárnap esti megmozduláson Szél Bernadett arról beszélt: Magyarországon hosszú távon senki nem tudott a nép ellenében kormányozni.