Háromszáztízmillió forint támogatást kap a ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten
A kormány meghosszabbította és 8 milliárd forinttal megemelte a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjét, valamint döntött két új tőkealap indításáról, amelyek a közép-magyarországi és a határ menti vállalkozások fejlesztéseit segítik szeptembertől - jelentette be Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján
Újra tárgyalóasztalhoz ül Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói államfő csütörtökön Brüsszelben, hogy a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon - közölte a belgrádi közszolgálati televízió a honlapján hétfőn
Elkezdődött hétfőn a németországi Hamburgban a G20 csoport júliusban tartott csúcstalálkozója alatt történt zavargásokkal összefüggésben indított első büntetőper.
A spanyolok többsége elégedett azzal, ahogyan a katalán rendőrök semlegesítették a terroristákat a két héttel ezelőtti, katalóniai merényleteket követően - derült ki hétfőn az NC Report nevű közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet a La Razón című spanyol napilap megbízásából készített
Precíziós, irányított rakétákat - Szíriában és Libanonban - előállító iráni gyárak építésére hívta fel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök António Guterres ENSZ-főtitkár figyelmét - értesült a helyi média hétfőn
Varsó kétségbe vonja a vele szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus jogszerűségét, az eljárás keretében bírált lengyel igazságügyi reformot pedig az európai elveknek megfelelőnek tartja - derül ki a külügyminisztérium honlapján hétfőn közzétett nyilatkozatból
Könnyen lehet, hogy nem ússza meg együttese katasztrofális vereségét, s elveszíti állását Mészöly Géza (50). Az élvonalban szereplő Haladás focicsapatának vezetőedzője kínos pillanatokat élhetett át a kispadon a legutóbbi bajnoki találkozón, amelyen 5-1-re győzött az egyre jobb formába lendülő Puskás Akadémia.
A Jobbik elnöke szerint nincs miért bocsánatot kérnie a nyugdíjasokkal kapcsolatban írt Facebook-bejegyzése miatt, mert az nem általánosít, hanem a sikerrel manipulált, józan értékítéletüket elvesztett idős emberekre vonatkozik.
A Jobbik elnöke szerint nincs miért bocsánatot kérnie a nyugdíjasokkal kapcsolatban írt Facebook-bejegyzése miatt, mert az nem általánosít, hanem a sikerrel manipulált, józan értékítéletüket elvesztett idős emberekre vonatkozik
Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az 527 iskolából 436 általános iskolát és középfokú intézményt felújítanak...
Szeptember 1-jével újjászerveződik az AUDI AG igazgatótanácsa. A Pénzügy, IT és integritás területet Alexander Seitz, a Marketing és értékesítés területet Bram Schot vezeti majd. A Személyügyek és szervezet terület élére Wendelin...
A Gázai övezetet uraló Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) gázai vezetőjének hétfői bejelentése szerint a radikális palesztin szervezetnek sikerült helyreállítani kapcsolatát Iránnal, így most kiújuló konfliktusra készülnek Izraellel.
A közösségi oldal már külsős tényellenőrzőkkel (pl. Snopes, AP) is együttműködik a hamis hírek terjesztőivel szembeni harcban, és most újabb komoly lépést tesznek az álhírek ellen.
Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
Budapesten újabb rekordot ért el a BUX index, az OTP-t saját maga is veszi. Kilátásaink javítása ellenére csak szerényen erősödött a forint, 2,5 éves csúcson van viszont az euró, ami nem tett jót az európai részvényeknek. Az USA-ban a technológiai papírok emelkednek főként, a többiek inkább stagnálnak. Sok havi csúcson áll az arany.
A legfontosabb, hogy az iskolatáska szimmetrikusan feküdjön a gyerek hátára, és a lapockától a medencelapát felső részéig érjen. Így elkerülhető, hogy a táska túl nagy legyen, illetve hogy megterhelje a gyerek hátát - hangsúlyozta a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd szakorvosa. A táskaválasztás szempontjairól Moravcsik Bence Balázs beszél
- Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor társaságában érkezett a Papp László Sportarénába, hogy együtt tekintsék meg a i cselgáncs-világbajnokságot.
Az Egyesült Királyságnak tisztáznia kell az álláspontját az uniós kilépés legfőbb kérdéseit illetően, gyorsan fogy az idő, ezért mielőbb el kell kezdeni a komoly tárgyalásokat - emelte ki Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója...
Ismeretlen tettesek megölték az önkényesen kikiáltott kelet-ukrajnai Luhanszki Népköztársaság két parlamenti képviselőjét (LNR) - közölte hétfőn a szakadár terület helyettes főügyésze.
Holnap sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket - közölte a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet az MTI-vel.
Nem hiszi el, hogy 75 éves lett augusztus 28-án, ami érthető, hiszen a Kossuth-és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok társulatának örökös tagja megállás nélkül a hivatásának él, és új bemutatóra is készül.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 1 és 3 hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó úgynevezett finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyeken 175 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat.
Az Iszlám Állam terrorszervezet kötelékébe tartozó harcosok és családtagjaik megkezdték hétfőn a libanoni-szíriai határtérség elhagyását az előző nap meghirdetett tűzszüneti egyezmény keretében - jelentette a szíriai állami televízió.
A Harvey hurrikán miatt több mint egy hónapos mélypontra zuhant a Brent és a WTI világpiaci ára hétfőn. Hétfőn a Brent és a WTI típusú olaj világpiaci ára több mint egy hónapos mélypontjára esett azt követően, hogy a Harvey hurrikán...
Álvaro Moratának nem az egyéni dicsőség, hanem a győzelem a fontos – a Chelsea labdarúgója az angol bajnokság történetében elsőként szerzett gólt és adott gólpasszt első két hazai Premier League-fellépésén.
Csehország szigorítana a gazdasági migránsok befogadásának feltételein. A cél, hogy a külföldiek könnyebben integrálódhassanak a cseh társadalomba, és ne jelentsenek biztonsági kockázatot.
Akit tavaly az őrületbe kergettek az utálatos, büdös, zizegve repülő, barna lapos bogarak, kellemetlen ősz elé néznek idén is. Fokozódik az ázsiai poloskák inváziója.