A tartós kánikula miatt vasárnap 24 óráig meghosszabbította a hőségriadót Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel
A legfrissebb OECD-adatok szerint a bejelentett munkát terhelő állami elvonások Magyarországon még mindig nagyon magasak, a járulékcsökkentés után is - írja az Index.
Alig pár napja jelentette be a Volkswagen egy rövid videó kíséretében, hogy augusztus végén bemutatják az SUV kínálatuk legújabb tagját, a T-Roc-ot. Az akkori rövidfilmben többször felvillant az újdonság végleges változata – az utasteret például teljesen felfedték a németek – de a legtöbb részletet néhány digitális tervből láthattuk, melyeket most teljes egészükben is megosztott velünk a német…
A kormány támogatásának köszönhetően csaknem háromszorosára nőtt a termelői piacok száma 2010 óta - idézi Nagy Istvánt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkárát a szaktárca tájékoztatása, miután az államtitkár látogatást tett pénteken a zsámbéki termelői piacon.
A rendkívüli hőség ideje alatt az E.ON felülvizsgál minden tervezett üzemszünetet - csak az elkerülhetetlenül szükséges beavatkozásokat végzik el. A tartós kánikulára való tekintettel az E.ON áttekinti minden üzemszünettel...
New Jersey - Az amerikai titkosszolgálat új módszerrel próbálja védeni az elnököt, Donald Trumpot - innentől drón fog felette röpködni, miközben golfozik.
Megsértődött és lelépett Conor McGregor (29) edzéspartnere. Az ír ketrecharcos sztár az augusztus 26-ai, Las Vegas-i szupercsatára, az amerikai bunyós, Floyd Mayweather (40) elleni összecsapásra készül, de most sparringpartner nélkül maradt.
Magyarországon eddig nem azonosítottak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat, azonban a kórság az elmúlt hetekben Kárpátalja után a román–magyar határ közelében is felütötte a fejét. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács lapunkat arról tájékoztatta, a fertőzés elkerülése érdekében Ukrajnából nem lehet áthozni a határon húst
Aláírta szerződését a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatához Neymar (25). A brazil válogatott támadó öt évre kötelezte el magát a francia főváros együtteséhez.
A tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból szombaton és vasárnap korlátozás nélkül közlekedhetnek a nehéz tehergépkocsik a magyarországi utakon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Nem elég az embertelen hőség, még a barcelonai reptér dolgozói is alaposan kiszúrtak az utasokkal. Több, néhány órás sztrájkba kezdtek, így az eddig felhalmozódott sorok még hosszabbra nyúljanak.
A Londonban pénteken kezdődő atlétikai vb-n az utolsó versenyén induló Usain Bolt körül forog a világ, mi pedig az utóbbi évek legnépesebb, tizenhat fős magyar válogatottján tarthatjuk a szemünket. Márton Anitáért kétszer is szoríthatunk, olimpiai bronzérmes súlylökőnk diszkoszvetésben is megméreti magát.
A tartós kánikula miatt vasárnap 24 óráig meghosszabbította a hőségriadót Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
A kánikulai péntek délutánnak megfelelően nagyon erős a forgalom az M7-es autópályán. Budapesttől a Balaton felé telítettek a sávok, helyenként hatalmas a dugó.
Magyarországon az 50 év felettiek havi jövedelmük több mint háromnegyedét rezsire, élelmiszerre és gyógyszerre költik, bevételeik kilenc százalékát szabadidős tevékenységre, két százalékát megtakarításra fordítják - közölte a 4Life Direct biztosításközvetítő felmérésének megállapítását pénteken az MTI-vel.
Nyolcszázezer forint. Ennyi választja el a Civic esetében a hétköznapi igáslovat az élményhajhász Nirvánától, vagyis az egyliteres, háromhengeres turbómotort az 1,5 literes, négyhengeres feltöltött egységtől. Legalábbis papíron 53 lóerő és 40 Nm szól a nagyobb erőforrás mellett. De vajon megéri pluszban fizetni érte? Összehasonlító tesztünkben utánajártunk.
Magyarországon az 50 év felettiek havi jövedelmük több mint háromnegyedét rezsire, élelmiszerre és gyógyszerre költik, bevételeik kilenc százalékát szabadidős tevékenységre, két százalékát megtakarításra fordítják – közölte a 4Life Direct felmérésének megállapítását pénteken az MTI-vel.
Az ír miniszterelnök szerint "egyedi megoldásokra" van szükség az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok fenntartásához azután, hogy a szigetország várhatóan 2019-ben kilép a közösségből.
A többnapos, extrém meleg időjárás nemcsak a gyerekeket és az időseket veszélyezteti, hanem a fiatal szervezetet is megviseli, a hőség miatt az Országos Mentőszolgálat esetszáma az elmúlt 24 órában 20 százalékkal nőtt a szokásoshoz...
A tartós kánikula miatt vasárnap 24 óráig meghosszabbította a hőségriadót Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma péntekenn az MTI-vel.
Bevallom, ritkán nézek televíziót, a hírek megtalálnak más forrásokból, a hosszú vitaműsorokhoz nincs türelmem, a művészfilmek untatnak. Viszont ha szembejön velem véletlenül egy dokumentum- vagy ismeretterjesztő film, esetleg egy szellemes animáció, akkor ottfelejtem magam én is a képernyő előtt, néha annyira, hogy még le is ülök.
Nagy valószínűség szerint calicivírus-fertőzés áll a budakalászi idősotthonban történt megbetegedések hátterében - erről Szentes Tamás, az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár beszélt egy más témában tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.