2017. augusztus 4. péntek

aug. 4
19:51
Heves zivatarok érkezhetnek néhány szerencsés megyébe (Háziállat)
Riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat heves zivatarok miatt. Kis eséllyel ugyan, de az ország északnyugati sarkát már pénteken elérheti egy-egy cella, szombaton pedig ugyanez három megyében is megtörténhet. Pénteken (késő)estétől északnyugaton, északon néhol előfordulhat zivatar viharos (> 70 km/h) széllökés, valamint esetleg jéges
aug. 4
19:51
Terjeszkedik az OTP Szerbiában (USAracing)
A National Bank of Greece (NBG) görög kereskedelmi bank érdekeltségeinek megszerzésével – a közlemény szerint – az OTP-csoport szerbiai piaci részesedése 5,7 százalékra nő, ezzel a 7. legnagyobb szereplővé válik az országban. Az OTP banka Srbija a Vojvodjanska banka mellett a görög bank egyéb érdekeltségeit is megszerzi, köztük az NBG Leasing-et,
aug. 4
19:51
Calicira gyanakszanak a budakalászi öregotthonban (HírTV)
A volt szociális államtitkár szerint az ellátás színvonala 2010 óta országszerte javult.
aug. 4
19:51
Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Újpesten (Hírklikk)
A tájékoztatás szerint a IV. kerületi Rendőrkapitányság járőrei péntek délután intézkedtek egy 57 éves járművezetővel szemben. A férfi az intézkedés során rosszul lett és eszméletét vesztette. A rendőrök megkezdték az újraélesztést és értesítették a mentőszolgálatot. A gyors beavatkozás ellenére a férfi a helyszínen életét vesztette.Tart a halálese
aug. 4
19:57
Európa Liga - Videoton-Partizan Beograd a főtáblára jutásért (Gondola)
A Videoton a szerb Partizan Beograddal találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, amelyben már a főtáblára jutás a tét
aug. 4
19:57
Tetőzött a hőség (Háziállat)
Az év eddigi legmelegebb napján élő, szöveges közvetítésünket olvashatták, hogy hol és hány fokkal tetőzött a hőség, illetve hol, milyen rekord dőlt meg.
aug. 4
19:57
480 lóerővel még kívánatosabb az Arteon (Autónavigátor)
Meglepően sportos és izgalmas lett az új Volkswagen Arteon, ám a legerősebb motor egyelőre csak 280 lóerős hozzá, ezen segít egy német tuningcég, 480 lóra húzza.
aug. 4
19:57
Fantasztikus retróvideó 1963-ból: Ilyen volt a hazai kánikula (Ripost)
Strandörömök szárazon és vízen. A Palatinus is megtelt, a későn érkezők már nem találnak vizet, ülhetnek a fa alatt.
aug. 4
19:59
Megdőlt a fővárosi melegrekord (Gondola)
Az év eddigi legmelegebb napján megdőlt a fővárosi napi melegrekord, országosan is megközelítette a több mint száz éve mért legmagasabb értéket - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel
aug. 4
20:01
Megkezdődött a bukovinai folklórfesztivál Bonyhádon (Gondola)
Hagyományőrző csoportok fellépésével, kiállításokkal elkezdődött pénteken a 28
aug. 4
20:03
Gyengült pénteken a forint (Gondola)
Gyengült pénteken a forint azt követően, hogy a héten idei és több éves árfolyamcsúcsot állított be a főbb devizákkal szemben
aug. 4
20:05
Fake news 1. (Gondola)
„Jobban bízunk az EU-ban, mint a kormányban” – hirdeti az index.hu.
aug. 4
20:09
Cukorbeteg? Erre kell figyelni a nyári hőségben (WebBeteg)
A cukorbetegség világszerte félmilliárd embert érint. A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon az elmúlt 10 évben megduplázódott a 19 év feletti cukorbetegek száma. A cukorbetegek döntő többsége a mozgásszegény életmóddal és elhízással összefüggésbe hozott 2-es típusú diabéteszben szenved, számuk eléri a 727 ezret, minden ötödik 60 év felett
aug. 4
20:09
Megrohamozták Horvátországot a magyar turisták (Pénzcentrum)
Soha nem utazott még egy hónap alatt annyi magyar turista Horvátországba, mint idén júliusban, amikor számuk meghaladta a 200 ezret, de év végéig a tavalyit szintén meghaladó adatokat várnak a magyaroktól - mondta el a Horvát Idegenforgalmi...
aug. 4
20:09
Trump: Az Egyesült Államok újra mozgásban van (ATV)
Donald Trump elnökségének hat hónapja alatt egymillió új munkahelyet hoztak létre - írták amerikai médiumok a munkaügyi minisztérium jelentése alapján.
aug. 4
20:15
Pokoli forróság tombol Európában, akár 46 fok is lehet (ATV)
Nemcsak hazánkat sújtja rendkívüli hőhullám: Szerbiában, Ausztriában és Romániában is 35 fok fölött jár a hőmérő higanyszála. A csúcs a hétvégére várható: Olaszországban akár 46 fok is lehet. Közben Spanyolországban több száz hektár lángol a forróság miatt, míg Németországban az esőzések okoztak áradást. További részletek a videóban.
aug. 4
20:21
Az UEFA eljárást indított az óriásmolinó ügyében (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a Legia Warszawa ellen, amiért a lengyel csapat szurkolói a szerdai hazai Bajnokok Ligája-selejtezőn egy teljes lelátónyi molinót függesztettek ki, amelyen a nácik által megölt lengyelekre emlékeztek.
aug. 4
20:21
Többéves börtönbüntetés sztrájk miatt félszáz rendőrnek (Adózóna)
Fejenként három évi börtönbüntetésre ítéltek pénteken Egyiptomban ötven rendőrt, mert sztrájkoltak – adta hírül a kormány lapja, az Al-Ahram.
aug. 4
20:21
Cristiano Ronaldo nem járta ki az általános iskolát? (Sport365)
Az adócsalással megvádolt portugál sztárnak hétfőn kellett megjelennie a bíróságon. A spanyol média folyamatosan próbálja kideríteni, hogy mi történhetett a tárgyalóteremben, mert a meghallgatás zárt ajtók mögött zajlott.
aug. 4
20:21
„Gyurcsánynak szerepelnie kell a közös listán” (HírTV)
A DK csak akkor vesz részt az ellenzéki együttműködésben, ha egy jelölt áll a Fidesz és a Jobbik képviselőjelöltjével szemben.
aug. 4
20:27
Kiszámoltuk: tízezreket hozhat a járulékcsökkenés (Blikk)
Álláspontom szerint a munkát és a béreket terhelő adók és járulékok további csökkentésére van lehetőség – jelentette ki lapunknak Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
aug. 4
20:27
Európa Liga: Nikolics nem örül a szerbeknek (Agroinform)
A Videoton trénere szerette volna elkerülni a Partizan Beograd együttesét.
aug. 4
20:33
Trump alatt egymillió új munkahelyet hoztak létre (Gondola)
Donald Trump elnökségének hat hónapja alatt egymillió új munkahelyet hoztak létre - írták amerikai médiumok a munkaügyi minisztérium jelentése alapján
aug. 4
20:33
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült pénteken a forint azt követően, hogy a héten idei és több éves árfolyamcsúcsot állított be a főbb devizákkal szemben.
aug. 4
20:33
Kiszerettek a befektetők a régi nagy kedvencből - mi történt? (Portfolio)
A tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) az elmúlt évek nagy kedvencei voltak a világ minden befektetői szegmensében, az elmúlt hetekben azonban visszaesett a forgalmuk. Az ETF-ek kereskedelmi forgalmának csökkenése szezonális tényezőkkel...
aug. 4
20:33
Megrázó vallomást tett Rékasi Károly, elfogytak a tartalékai (Ripost)
Még mindig nem zárult le a színész balesetének ügye. Tehetetlenül várja a következő értesítést vagy rendelkezést a rendőrség részéről.
aug. 4
20:39
Drámai eset: csak méterekkel kerültek el egy légi katasztrófát San Franciscóban - fotókkal (Infostart)
Tizennyolc méterre volt az Air Canada egyik Airbus A320-asa a föld felszínétől pár hete San Franciscóban, amikor a pilóták nem a futópályára, hanem a gurulóútra akartak leszállni.
aug. 4
20:45
Belefulladt egy fiatal férfi a Dunába (Blikk)
A Dunába fulladt egy fiatal férfi péntek délután Szigetmonostoron, a horányi rév közelében - tájékoztatta a katasztrófavédelem Pest megyei szóvivője az MTI-t.
aug. 4
20:48
Jobb, ha ki sem lépünk otthonról: káosz mindenütt - ezt okozza országszerte a pokoli hőhullám (Blikk)
Hatalmas hőhullám érte el hazánkat: a délről érkező, Lucifernek elkeresztelt időjárási anomália először Spanyol- és Horvátországot, majd Romániát érte el. A hőségriadót vasárnapig meghosszabbították, így marad a 40 fokos meleg. A legjobb, ha délután 5 óráig ki sem tesszük a lábunkat az utcára, hiszen nemcsak ott, de a buszokon, és még a klimatizált
aug. 4
20:48
Vajon meglépi? Ma kérheti meg Meghan kezét Harry herceg (Blikk)
Azt csiripelik a madarak, hogy Meghan Markle kezét éppen ma fogja megkérni Harry herceg!
aug. 4
20:51
Fontos a zöldség- és gyümölcstermesztés fejlesztése (Gondola)
Fontos feladat a zöldség- és gyümölcstermesztés fejlesztése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkányban
aug. 4
21:03
Nyereséges zárás felé tartanak az amerikai indexek (ProfitLine)
A zárás közeledtével is tartották nyitáskori 0,2-0,3 százalékos nyereségüket pénteken a főbb tőzsdei árfolyamindexek New Yorkban.
aug. 4
21:03
Bűnös a világ leggyűlöltebb embere (Portfolio)
Nyolc vádpontból háromban találták bűnösnek a "Pharma bro" (vagyis Gyógyszer tesó) becenévre hallgató Martin Shkrelit, 20 évre kerülhet rácsok mögé a világ egyik leggyűlöltebb emberének tartott fiatal hedge fund- és gyógyszerguru....
aug. 4
21:06
Vajteszt: az egyik teavaj kimagaslik a mezőnyből! (Mindmegette)
aug. 4
21:09
Felbolydultak a zalaiak a migránsok üdültetésének hírére (Gondola)
Minden eszközzel igyekeznek megakadályozni a Kis-Balaton településeinek vezetői, hogy a Migration Aid bevándorlókat költöztethessen ide.
aug. 4
21:09
Ez már egy egészséges fiatalnak is sok lehet (HírTV)
Ötödével nőtt a mentők feladata a hőség miatt. A tűző nap hőgutát, akár ájulást is okozhat.
aug. 4
21:12
Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Újpesten (Alternatív Energia)
A rendőrök azonnal megkezdték a férfi újraélesztését, de hiába.
aug. 4
21:14
Belefulladt egy fiatal a Dunába (Alternatív Energia)
A férfi többedmagával ment úszni, amikor elmerült.
aug. 4
21:15
Próbaidő a kórházigazgatóknak: Az MSZP szerint Balog miniszter így leckéztet (ATV)
Megalázónak tartják a kórházigazgatók azt a munkaszerződést, amit a napokban kaptak az Emberi Erőforrások miniszterétől. Balog Zoltán ugyanis kikötötte, hogy csak próbaidővel folytathatják a munkát azok az intézményvezetők, akik több éve ebben a pozícióban dolgoznak. Aki nem írja alá, annak megszűnik a munkája. Egy kórházigazgató szerint a kormány
aug. 4
21:15
Venezuelában kezdetét vette az alkotmányozó nemzetgyűlés alakuló ülése (USAracing)
Venezuelában megkezdődött pénteken az alkotmányozó nemzetgyűlés alakuló ülése. A parlament épületét rendőrök és katonák vették körül ellenzéki tüntetéstől tartva.
aug. 4
21:15
Ostoba kihívás miatt halt kínhalált a mosolygós kislány (Ripost)
Vakmerő akart lenni a kisiskolás, mikor szívószállal ivott pár korty forrásban lévő vizet, de ez a kaland az életébe került: hónapokig haldokolt.
aug. 4
21:16
Megdőlt a melegrekord Budapesten (Alternatív Energia)
Pont az év eddigi legmelegebb napján.
aug. 4
21:21
Zárt kapus lehet a Partizan-Videoton mérkőzés (Azenpenzem)
A szerb klub büntetése miatt zárt kapus lehet a Partizan Beograd-Videoton FC mérkőzés a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában.
aug. 4
21:24
Karambol Izsáknál - Ketten meghaltak (Kripto Akadémia)
aug. 4
21:27
Orosz magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el szankciókat az EU (ATV)
Orosz magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el szankciókat pénteken az Európai Unió a Krím félszigetre került gázturbinák ügyében, az Ukrajna területi épségének megsértése miatt foganatosított korlátozások így már 153 természetes és 40 jogi személyt érintenek.
aug. 4
21:33
Forró ajándék: bugyi nélkül buzdít a kánikula túlélésére Bódi Sylvi (Ripost)
A szörfös modell szexi fotóval köszöni meg a kétkezi munkásoknak, amiért a nagy melegben is keményen dolgoznak.
aug. 4
21:33
A mostani aszály már nem az az aszály (HírTV)
Rosszul járhatnak a mezőgazdasági termelők az aszály törvényi megnevezésének átírásával.
aug. 4
21:39
Sokkoló: mutatjuk miért indított eljárást az UEFA Nagy Dominik klubja ellen (Blikk)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a Legia Warszawa ellen, amiért a lengyel csapat szurkolói a szerdai hazai Bajnokok Ligája-selejtezőn egy teljes lelátónyi molinót függesztettek ki, amelyen a nácik által megölt lengyelekre emlékeztek.
aug. 4
21:39
Kegyetlen hőség - kollégánk letesztelte: hiába a klíma, hőgutát lehet kapni a tömegközlekedési eszközökön - videó (Blikk)
Hatalmas hőhullám érte el hazánkat: a hőségriadót vasárnapig meghosszabbították, így egyelőre nem szabadulunk meg a 40 fokos melegtől.
aug. 4
21:39
Lebuktatta magát a botránybank: sokkal nagyobb a csalás, mint az elsőre látszott (Portfolio)
Az eredetileg ismert kétmillió hamis ügyfélszámlánál sokkal többet nyithatott meg illegálisan az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankja, a Wells Fargo - derült ki mindez saját, belső vizsgálatuk során. Hatalmas botrány robbant ki...

Keresés