A számvevőszék elnöke szerint egyszerre kell csökkenteni az adókat, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében pedig szigorítani kell az adóhatósági ellenőrzéseket, az ebből származó hasznot pedig újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehet fordítani. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek beszélt erről.
Csendesen indul a pénteki nap a devizapiacon, a kereskedés második felében esetleg az amerikai munkaerőpiaci adatok hozhatnak egy kis mozgást. A forint esetében sem számítunk komoly kilengésekre a nagy nyári kánikulában.Most épp a Fed tűnik...
Republikánus guruk és a katonai beszállítók lobbistái között éles harc alakult ki az afganisztáni kivonulásról. A tét az 1000 milliárd dollárra becsült afgán ásványkincs-vagyon sorsa. Trump inkább a kivonulást pártolja, lobbisták viszont arról győzködik, hogy az ásványkincsek kitermelésének védelme miatt inkább hagyja a csapatokat.
A tikkasztó hőség, az európai melegrekord ellenére is turistákkal vannak tele az európai nagyvárosok - írja a Magyar Idők. Ennek azonban nem feltétlenül örülnek az ott lakók, Velencében tüntetnek az érkező tömegek ellen, Amszterdamban tudatosan kerülik a külföldieket, Róma pedig világhírű nevezetességek lezárására készül.
Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezik a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken hajn
Donald Trump amerikai elnök azt hangoztatta csütörtök este egy nyugat-virginiai nagygyűlésen egybegyűlt hívei előtt, hogy ő nem Oroszországnak, hanem nekik köszönhetően nyerte meg tavaly az elnökválasztást
Optimista hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, kilőtt a Mol, fél százalékot emelkedett a BUX. 6 éves csúcs közelében a Mol 2017.08.04 10:44Tovább emelkedik a Mol-papírok árfolyama, amely már 2,1 százalékot emelkedett, ezzel...
Csütörtökön éjszaka Bácsszentgyörgyön 16, majd pénteken hajnalban Hercegszántón 22 illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság police
A piacon sokszor Istennek becézett olajtréder, Andy Hall, kénytelen bezárni eddigi fejőstehenét, az Astenbeck hedge fundot, miután jelentős veszteségeket szenvedett el az olajpiacon az év első felében - számol be a hírről az ügyhöz közeli...
Kiugróan megnőtt az ásványvizek forgalma a hőség miatt, de az átlagosnál jóval több fogy jégkrémből, sörből és üdítőből is az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint.
Nem sokat tudni a Magyar Szállodák és Éttermek szövegségének javaslatairól, mellyel a rövid távú lakáskiadók dolgát nehezítenék meg, de például az évente kiadható napok számának korlátozása biztosan egy olyan elem, ami komoly kérdéseket...
Kiterjedt számítógépes leállás történt pénteken a dániai főváros, Koppenhága térségének kórházaiban, az esetről a Ritzau dán hírügynökség számolt be, de nem jelölte meg a keletkezett gondok okát.
Évek óta töretlen a népszerűsége a hagyományos szálláshelyekkel szemben alternatívát nyújtó Airbnb magánlakás-megosztó szolgáltatásnak, amelynek sikere nem csupán a pénztárcabarát árakban, hanem sokkal inkább a vele járó életérzésben rejlik - írja a Magyar Idők.
- 6 liternyi vérre lenne szüksége Szopper György Ferencnek, aki a Délpesti kórházban küzd az életéért. Lánya, Szopper Zsófia Facebook-on kért segítséget: bárki adhat vért, ma 13 óráig!
A rendkívüli meleg legkonkrétabb bizonyítéka, hogy az elmúlt napokban sorban dőltek meg a budapesti, csütörtökön pedig már az országos melegrekordok is.
Kiugróan megnőtt az ásványvizek forgalma a hőség miatt, de az átlagosnál jóval több fogy jégkrémből, sörből és üdítőből is az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet utasítására egy utasszállító repülőgép felrobbantására és gáztámadásra készült két férfi, akit a minap vettek őrizetbe Sydneyben - közölte pénteken Micheal Phelan ausztrál helyettes rendőrfőkapitány.
A dél-yorkshire-i rendőrség légi osztagánál szolgáló Adrian Pogmore a rendőrségi helikoptert használva leselkedett emberek után, lefotózva őket napozás, vagy épp szex közben.
2017 júniusában az ipari termelés volumene 1,2%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A visszaesés ellenére nincs ok az aggodalomra. A nyár eleji visszafogottabb teljesítménynek valószínűleg egyszerűen az az oka, hogy az előző hónapokban...
A Népszava úgy tudja: augusztus első napjaiban érkezett meg az új munkaszerződés azokhoz a kórházigazgatókhoz, akiknek július végén lejárt a megbízatásuk.
Néhány ezer forinttal megemelkedik az árfolyamgát fokozatos kifutása miatt az érintett ügyfelek havi törlesztőrészlete. Több esetben a futamidő meghosszabbítása is szóba kerülhet, de van más megoldás is.
Hatalmas üzlet a cigarettacsempészet Romániában. Egy tanulmány szerint az Európai Unióban csempészett dohányáruk közül minden tizedik kartont itt szerzik
Akár 8 évig terjedő börtönt is kaphat az a 18 éves fiatalember, aki nemrég a BKK e-jegyrendszerének hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Az információs rendszer vagy adat megsértését bünteti a törvénykönyv, és miután a BKK közérdekű...