2017. augusztus 6. vasárnap

aug. 6
19:33
Brit zsaruk oktatják, mit tegyünk terrortámadáskor - itt a videó (Blikk)
Ismét terrortámadásokkal fenyegette meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Európát, a videójuk szerint főként Rómában és Isztambulban fog elszabadulni a pokol.
aug. 6
19:33
Egyre több ember kerül utcára (ATV)
Összegyűlhet a negyven képviselői aláírás a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához. Az MSZP kezdeményezéséhez az LMP korábban már csatlakozott, most a Jobbik jelezte a részvételi szándékát. Egyre több ember kerül utcára a kilakoltatási moratórium lejártával. A felsőoktatási törvény módosítása mellett ennek a meghosszabbítása is témája lehet az a
aug. 6
19:33
Mike Pence alelnök cáfolta, hogy elnökségre pályázna (ATV)
Mike Pence amerikai alelnök közleményben cáfolta, hogy a 2020-ban rendezendő elnökválasztáson indulni készülne az elnökjelöltségért.
aug. 6
19:33
Mike Pence cáfolta, hogy elnökségre pályázna (USAracing)
Mike Pence amerikai alelnök közleményben cáfolta, hogy a 2020-ban rendezendő elnökválasztáson indulni készülne az elnökjelöltségért. A The New York Times hétvégi számában megírta, hogy néhány republikánus politikus a háttérben már a jelenlegi alelnök elnökségét készíti elő.
aug. 6
19:33
Hollandia nyerte női labdarúgó Európa-bajnokságot (m4sport.hu)
Első Eb-aranya a hollandoknak.
aug. 6
19:36
Az ellenséghez való átállás az életet jelentette (Infostart)
Akár egymillió szovjet katona is átállhatott a németekhez a II. világháború idején. A szövetségesek győzelme után az ő sorsuk legtöbbször kivégzés, öngyilkosság vagy a gulág lett - mondta az InfoRádió Szigma - a holnap világa című tudományos magazinjában Stark Tamás történész, a Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatá
aug. 6
19:39
Miért jó betenni a hagymát a fagyasztóba? Ez a módszer mindent megváltoztat (Blikk)
Hogy megkönnyítsük az életet a konyhában, bizony nem árt néhány konyhai trükkel tisztában lenni. Mi most megmutatunk néhány hatékony tippet!
aug. 6
19:39
Emlékszel még erre, Zoltán? (Spa Trend Online)
aug. 6
19:45
M7-es autópálya: a szokásos vasárnap esti őrület (Infostart)
Élénk a járműforgalom az M7-es autópályán a Balaton felől Budapest irányába.
aug. 6
19:51
Lángokban áll egy családi ház Budapesten (Blikk)
- Lángok csaptak fel egy családi ház tetőzetében.
aug. 6
19:51
Véget ért a nyári szünet: újra edzésbe állt Ronaldo (Blikk)
Véget ért a nyári szünet Cristiano Ronaldo (képünkön) számára.
aug. 6
19:51
Abbahagyja a versenyzést az egyik legnagyobb legenda (ATV)
Nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnokként vonul vissza a versenyzéstől Usain Bolt. A minden idők legjobb sprinterének tartott jamaicai futó a londoni világbajnokságon utoljára indult százméteres síkfutásban: harmadik helyen végzett, így pályafutása során először kapott ki döntőben. További részletek a videóban.
aug. 6
19:51
A magyar fiatalok oktatták az olaszokat az U20-as vízilabda vb-n (m4sport.hu)
Az U20-as belgrádi világbajnokság 2. fordulójában 7–2-re nyert Olaszország ellen Horkai György csapata, nagy lépést téve a csoportelsőség felé.
aug. 6
19:51
Kevésen múlt a világcsúcs Hosszú Katinkának (HírTV)
Világkuparekorddal nyerte a 400 méter vegyesúszást Hosszú Katinka Berlinben.
aug. 6
19:53
Teljes a káosz Budapesten a vihar miatt: ezek a villamosok elestek (Blikk)
- Nem kis felfordulást okozott a vihar a fővárosban.
aug. 6
19:57
Pinik és kötélhúzás a Szabadság hídon (Alternatív Energia)
Melyik az erősebb oldal, Buda vagy Pest?
aug. 6
20:03
Jövőre emelik a dolgozó rabok fizetését Csehországban (ProfitLine)
Jövőre emelik a dolgozó rabok fizetését Csehországban - közölte Jakub Ríman, az igazságügyi tárca szóvivője vasárnap a közszolgálati Cseh Rádióban.
aug. 6
20:03
NB I: Egy pontot ért a borzalmas ferencvárosi játék (Agroinform)
A zöld-fehéreknél nyoma sem volt a Mezőkövesd elleni kreatív támadójátéknak.
aug. 6
20:03
Keresztényeket gyilkolt a Boko Haram Nigériában (USAracing)
Nigériai és kameruni terrortámadásokban meghalt legalább tizenhat ember a hétvégén. A merényleteket feltehetőleg a térségben rettegett Boko Haram nevű iszlamista szervezet követte el.
aug. 6
20:03
Katinka ezt is megcsinálta, felülmúlta önmagát (Ripost)
Újabb aranyérmet szerzett az Iron Lady.
aug. 6
20:03
Vihar: pótlóbuszokkal helyettesítenek több budapesti villamost (vg.hu)
A heves esőzés miatt három villamosjárat helyett pótlóbuszok közlekednek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap este a Facebook-oldalán.
aug. 6
20:09
Arannyal folytatta Katinka: világcsúcsához közeli idővel nyert Berlinben (Blikk)
/Berlin - Hosszú Katinka saját, 4:19.46 perces világcsúcsához közeli idővel, 4:19.82-vel nyerte a 400 méteres vegyesúszást a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásának első napján Berlinben.
aug. 6
20:09
Mindenkit beperelnek, aki lesorosozza őket (HírTV)
A Migration Aid mindenkit beperel, aki lesorosozza őket.
aug. 6
20:12
Nem nyugszanak az AC Milannál, újabb világklasszisra pályáznak (Sport365)
Ismét jelentős erősítésen dolgoznak a milánói klubnál, amelynél mozgalmasan telik az átigazolási időszak.
aug. 6
20:15
Az arcunk nem hazudik: ezek az internet legjobban elkapott reakció - besírtunk a fotókon (Blikk)
Összegyűjtöttük az internet legjópofább reakciót. Van, hogy az ember arca nem hazudik és ebből nagyon vicces fotók készülhetnek.
aug. 6
20:21
Gólínség gyenge színvonallal a Debrecen-FTC mérkőzésen (m4sport.hu)
Ennél több kell mindkét csapattól, ha jobb helyet remélnek a tabellán.
aug. 6
20:27
Orosházán a kórház tetőszerkezetére is rádőlt egy fa, nem jár a vonat, lezárták a 47-es főutat (Infostart)
Orosházán rengeteg fa dőlt ki a viharban, az MTI úgy tudja, a kórház krónikus osztályának tetőszerkezetére is rádőlt egy fa. Járhatatlanná vált a 47-es főút elkerülő szakasza, és jelenleg nem közlekedik a vonat Orosháza és Szeged között.
aug. 6
20:27
Szavazzon: Ön felkészül utazásakor egy támadásra? (Blikk)
Ismét terrortámadásokkal fenyegette meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Európát.
aug. 6
20:27
Egy 71 éves férfi eltűnt a Dunában (HírTV)
Uszály ütközött össze motorcsónakkal délután eddig tisztázatlan okból a Dunán Tököl térségében.
aug. 6
20:33
Kijátszhatók lesznek az Észak-Korea elleni szankciók (Gondola)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének vezetője szerint bár minden eddiginél erősebb szankciókkal sújtották Észak-Koreát, kérdés, hogy Kína és Oroszország mennyire tartja be a büntetőintézkedéseket
aug. 6
20:35
Keresztényeket gyilkolt a Boko Haram Nigériában (Gondola)
Nigériai és kameruni terrortámadásokban meghalt legalább tizenhat ember a hétvégén
aug. 6
20:42
Babosdöbréte polgármestert választott (Kripto Akadémia)
A településen 84 szavazattal lehetett győzni.
aug. 6
20:45
A Monaco klasszisát európai topcsapatok csábítják (Sport365)
A francia bajnoknak remekül sikerült az előző szezonja, így nem véletlen, hogy több játékosra felfigyeltek a riválisok.
aug. 6
20:45
Mike Pence cáfolta, hogy az elnökségre pályázna (USAracing)
Mike Pence amerikai alelnök közleményben cáfolta, hogy a 2020-ban rendezendő elnökválasztáson indulni készülne az elnökjelöltségért. A The New York Times hétvégi számában megírta, hogy néhány republikánus politikus a háttérben már a jelenlegi alelnök elnökségét készíti elő.
aug. 6
20:48
Hömpölyög a víz a X. kerületben: borzalmas a helyzet az égszakadás miatt - fotók (Blikk)
Nagy mennyiségű csapadékkal érkezett meg a lehűlés az országba. re is elért a vihar, leszakadt az ég.
aug. 6
20:51
Az arcunk nem hazudik: ezek az internet legjobban elkapott vicces reakciói (Blikk)
Összegyűjtöttük az internet legjópofább reakciót. Van, hogy az ember arca nem hazudik és ebből nagyon vicces fotók készülhetnek.
aug. 6
20:51
NB I - Nem esett gól Debrecenben (Gondola)
Nem esett gól a házigazda Debrecen és a Ferencváros vasárnapi mérkőzésén a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, így a hazaiak továbbra is nyeretlenek, a vendégek pedig veretlenek a mostani szezonban
aug. 6
20:51
Kifakadt a műsorvezető, ezt gondolja az iszlám vallásról (Ripost)
Bill Maher amerikai liberális TV-sztár és műsorvezető egy sokak által nézett show-ban fejtette ki gondolatait az iszlámról. Az adás rövidített, magyarul feliratozott változata most került fel az internetre.
aug. 6
20:53
Az alpolgármester lett polgármester Babosdöbrétén (Gondola)
Hét független jelölt közül az eddigi alpolgármestert, Szinayné Csarmasz Bernadettet választották meg vasárnap a Zala megyei Babosdöbréte új polgármesterének
aug. 6
20:54
Illegális migránsokat fogtak Csongrád és Bács-Kiskun megyében (hirado.hu)
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra 9 migráns Ásotthalom közelében, Hercegszántó területén pedig 20 külföldi személyt tartóztattak fel - a rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
aug. 6
20:55
Vihar - Orosházán a kórházra is rádőlt egy fa (Gondola)
Orosházán rengeteg fa dőlt ki a viharban, az MTI úgy tudja, a kórház krónikus osztályának tetőszerkezetére is rádőlt egy fa
aug. 6
20:57
Mike Pence alelnök cáfolta, hogy elnökségre pályázna (Gondola)
Mike Pence amerikai alelnök közleményben cáfolta, hogy a 2020-ban rendezendő elnökválasztáson indulni készülne az elnökjelöltségért
aug. 6
20:57
Megmutatta az autógyárakat szidalmazó beszédét az autógyáraknak a német szociáldemokrata politikus (444.hu)
Újabb apró történet az autógyárak és a német politikusok szerelmi történetéből.
aug. 6
20:57
60 másodperc alatt elaludhatsz egy végtelenül egyszerű módszerrel (Femcafe)
Csak néhány utasítást kell követned.
aug. 6
21:03
Bocsánatot kért a Palatinus strand tolvaja a kirabolt anyukától (Blikk)
- Telefonon kért elnézést a sértettektől a tolvaj, aki meglopott egy ott pihenő családot a Palatinus strandon.
aug. 6
21:03
Végzetes álmatlanság, a fatális familiáris inszomnia (WebBeteg)
A fatális familiáris inszomnia diagnózisának felállítása nagyon nehéz, mivel a betegség rendkívül ritka. Az is lehet, hogy csak a beteg halála után, a kórbonctani vizsgálat eredményének ismeretében derül fény a betegségre.
aug. 6
21:03
Sneijder megegyezett a Nice-szel (m4sport.hu)
Még át kell esnie a szokásos orvosi vizsgálaton.
aug. 6
21:09
Széttárt karokkal áll a probléma előtt Európa (hirado.hu)
Miután a francia államfő Líbia két vezetőjével tárgyalt, a világ egy emberként reménykedett abban, hogy gyorsan pontot lehet tenni a migrációs válság végére. Egyelőre erről szó sincs.
aug. 6
21:12
Teherautó alvázán próbáltak az országba jutni (hirado.hu)
A gépjárművet egy tehervonaton szállították - két illegális migráns azon megbújva próbálta átlépni a határt Kelebiánál.
aug. 6
21:21
Öt év után ismét drágulnak a törlesztők (hirado.hu)
Egyre több lakáshitelnél jár le az árfolyamgát 5 éves időtartama.

Keresés