Szúrt sérülésbe halt bele egy férfi Nagykanizsán, a rendőrség még vizsgálja, hogy emberölés történt-e - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott a bölcsességfog-eltávolítások száma, hozzávetőleg 3 ezer ilyen beavatkozást végeznek évente a Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján, főként az egyre tudatosabb fogszabályzás miatt - mondja Dr. Joób-F. Árpád, egyetemi docens. Vannak ugyan jelentős kockázatok, de komolyabb s
Hetek óta kómában fekszik egy bulgáriai kórházban egy 19 éves szegedi lány. Szülei lassan három hete nem tudják elérni, hogy hazahozhassák. Az atv.hu megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy milyen lépéseket kívánnak tenni az ügy rendezése érdekében.
Csökkent a várakozási idő a keleti és a déli határon vasárnap délre, Záhonynál mintegy másfél óra alatt jutnak át Ukrajnába az autósok, Röszkénél Szerbia felé kevesebbet kell várni az M1 tudósítóinak tapasztalatai szerint
Három autó ütközött össze az M7-es autópályán Szabadbattyánnál vasárnap kora délután, a főváros felé csaknem tíz kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője...
Már több mint 100 cég regisztrált az online számla tesztoldalán, a 2018. július 1-jén debütáló e-számlázás a gazdaságfehérítés újabb fontos állomása - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Rövid időn belül képes lehet Észak-Korea arra, hogy nukleáris robbanófejjel felszerelt interkontinentális rakétát lőjön ki az Amerikai Egyesült Államokra, amit az amerikaiak érhető okokból minden áron meg akarnak akadályozni. Bár valószínűleg...
A hosszan tartó hőség nemcsak a kisgyermekeknek és az idős embereknek okozhat egészségügyi problémákat, hanem gyakran az egészséges emberek szervezetére is rossz hatással van.A szokásosnál magasabb hőmérséklet melegfronti hatást válthat ki az arra érzékenyeknél: lassulnak a reflexek, hirtelen álmosság, fáradékonyság törhet rájuk. A kánikulában a gy
Az átvonuló hidegfront mögött átmenetileg hűvösebb levegő áramlik fölénk, majd keddtől már ismét erős melegedés kezdődik. A hét közepére visszatér a kánikula.
Baji Balázs remek futással, összesítésben a negyedik legjobb idővel bejutott a döntőbe 110 méter gáton a londoni atlétikai világbajnokságon.A tavalyi év Európa-bajnoki ezüstérmesének sikerével harminc éve először került fináléba magyar atléta vb-n sprintszámban.
Változékony, többször csapadékos idő lesz a jövő héten nagy hőingadozással: a hét közepére ismét visszatér a 38 fok körüli kánikula, a hétvégén azonban néhol már csak 20 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből
Szorosabb megfigyelés alá vonná az állampolgárokat a kormány. Az adatvédelmi hatóság elnöke aggályosnak tartja a törvénytervezetet, amit az MSZP sem támogat.
A magas fehérjetartalmú ételek különösen romlékonyak a nagy melegben, de a tésztákat sem szabad újramelegíteni és a hűtőszekrényben tárolásuk sem javasolt ilyen időben - mondta Hídvégi Edit ételallergia-szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Jeges paradicsomlevesHozzávalók:2 szem félbevágott, érett miniparadicsom, 2 nagy, lehámozott paradicsom, 1 evőkanál fehér borecet, 4 evőkanál olívaolaj, 6 dl paradicsomlé, 1 kávéskanál cukor, só, őrölt feketebors ízlés szerint, friss petrezselyemzöld a tálalásnál.Elkészítés:A paradicsomot, ecetet, olívaolajat, paradicsomlevet és cukrot elektromos k
A Petesházát képviselő Horváth József ért be elsőnek szombaton a második alkalommal megrendezett Muravidéki Vágtán Zsonglőr nevű lovával a Lendvához tartozó Hosszúfaluban - számolt be róla a Muravidéki Magyar Rádió vasárnap
A dízel üzemanyag adóelőnyének eltörlése és a dízelautó-tulajdonosoknak adott egyszeri juttatás meg tudná oldani a dízeles autózás környezeti problémáját Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem autóipari kutatóintézete...
Rendőrautó ütött el egy férfit a budapesti Nyugati pályaudvarnál vasárnap kora délután - erősítette meg az Index értesülését az MTI-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Uszály ütközött össze motorcsónakkal a Dunán Százhalombatta, illetve Tököl térségében vasárnap délután, egy gyermeket kimentettek, egy ember elmerült a vízben, még keresik - közölte a i Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása csaknem 5 milliárd forint költségvetési forrás bevonásával, a Modern városok program egyik legjelentősebb beruházásának keretében pedig megújul Sopron történelmi belvárosa – közölte a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-vel.