Vegyes hangulatban zajlik a kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, a három fontosabb indexnek viszont sikerült a pozitív tartományba küzdenie magát. Közben az árupiacról kifejezetten negatív számok érkeznek: az olaj és az arány ára...
Ez egészen elképesztő! A pályafutását a londoni világbajnokságon lezáró Usain Boltot (30) riválisai meg sem tudták közelíteni tiltott szerek használata nélkül.
Másfélmilliárd dollárt készül magas hozamú, úgynevezett "bóvlikötvény" kibocsátásával a tőkepiacon felvenni a Tesla a Model 3 sorozatgyártása felfuttatásának a finanszírozására. A Tesla csak az idei második negyedévben 1,2 milliárd...
Visszavontak a piacról három pirotechnikai terméket, mert veszélyesnek bizonyultak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon hétfőn.
A Mazda és a Toyota már eddig is partneri viszonyban álltak egymással, ám a két japán gyártó úgy döntött, hogy még szorosabbra fűzi ezt a kapcsolatot. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy bekebelezésről lenne szó, a két márka teljesen egyenrangú félként száll be az üzletbe, amely elmondásuk szerint minden téren jövedelmező lesz számukra, és nem mellesleg a vásárlók számára is.
Egy hónap múlva, szeptember 4. és 6. között tiltakozó akciót tartanak a közfinanszírozott fogorvosok. A jelenlegi állás szerint a tb-betegeket ellátó fogászatokon ebben a három napban csak sürgősségi eseteket látnak majd el – tájékoztatta a Magyar Időket Nagy Ákos keszthelyi fogorvos.
Globális, régóta nem tapasztalt fegyverkezés zajlik a világban a International Peace Research Institute (SIPRI) adatai szerint. 1992 óta messze Kína növelte legkiemelkedőbben a hadikiadásait, magához képest mintegy 656 százalékkal.
15 önkéntes alapon jelentkező tűzoltót tartoztattak le az olaszországi Szicíliában, csalásért. A vád szerint a banda szándékosan gyújtogatott, hogy azután önkéntesként a helyszínre mehessenek a lángokat oltani óránként 10 eurós fizetségért. További részletek a videóban.
Újabb pontjához érkezett a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) élén zajló folyamat: hétfőn találkozott a jelenlegi és a korábbi elnök, és a megbeszélés tartalmáról különbözőképpen nyilatkoztak.
Remek napja volt az OTP-nek és a Molnak, a Richter és a Telekom viszont gyengültek. A bankpapír immár a 10 ezer forintot közelíti, nagyon megszerették a vevők. Emelkednek az amerikai börzék, tovább esett az angol font, a svájci frank korrigált egy kicsit.
Trump hétfőn reggel Twitteren kijelentette: a tábora sokkal nagyobb és erősebb, mint valaha (az álhírgyártók kamu közvéleménykutatása ellenére), nézzék csak meg a gyűléseket Pennsylvaniában, Iowában és Ohióban. A "hamis" felmérés azonban mást mutat.
Folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által június elején megkezdett szúnyogirtás; a héten újabb 73 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat és pótolják a kánikula miatt kimaradt területek ártalmatlanítását...
Az amerikai Chelsey Ramos (27) ugyanolyan nyugodtan adta le útlevélkérelmét, mint bárki más, aki utazni szeretne, viszont amikor kézhez kapta az igazolványát, egy másik ember nézett vissza rá a képről.
Az Oroszországot érintő legutóbbi amerikai gazdasági szankciók nyomán kihátrálhatnak az Északi Áramlat II elnevezésű új orosz gázvezeték finanszírozásából az érintett nyugat-európai cégek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.
Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Felhívta a figyelmet arra: ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni.A statisztikák szerint a balesetek 0,6 százaléka vadgázolás, e
Az újlakás - vásárlással kapcsolatos óvatosságról nem lehet eleget beszélni. A korábbi évekhez képest azonban további körültekintésre is szükség van. Sokan ugyanis megfelelő tapasztalat nélkül, a magas profit reményében vágnak...
A pilóta nélküli, önvezető repülőgépek nemcsak a jövő közlekedési eszközét jelenthetik, hanem gazdaságilag is rendkívül előnyösek lesznek - vélik a legnagyobb svájci bank, a UBS elemzői, akik szerint az önvezető repülőgépek...
A pilóta nélküli, önvezető repülőgépek nemcsak a jövő közlekedési eszközét jelenthetik, hanem gazdaságilag is rendkívül előnyösek lesznek - vélik a legnagyobb svájci bank, a UBS elemzői, akik szerint az önvezető repülőgépek...
Koalíciós válság alakult ki Szlovákiában, miután Andrej Danko házelnök, a kormánypárti Szlovák Nemzeti Párt vezetője felmondta a koalíciós szerződést. A pártelnök azzal indokolta döntését, hogy elkerülhetetlen új szabályok megfogalmazása a koalíción belül.