Az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének vezetője szerint bár minden eddiginél erősebb szankciókkal sújtották Észak-Koreát, kérdés, hogy Kína és Oroszország mennyire tartja be a büntetőintézkedéseket.
Ha ősszel újra nagy tömegek indulnának meg a balkáni migrációs útvonalon, Magyarország akkor is készen áll arra, hogy megvédje saját határait, valamint az európai uniós határokat - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap este az M1 aktuális csatornán.
Romániában négy ember vesztette életét az elmúlt két napban hőguta miatt - közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió. Az áldozatok túl sokat tartózkodtak a szabadban anélkül, hogy védekeztek volna a túlhevülés ellen.
Spanyolország részéről Gibraltár fennhatóságának visszaszerzése nem lesz feltétele az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti megállapodásnak a Brexitről - mondta Alfonso Dastis, spanyol külügyminiszter az ABC című konzervatív spanyol napilapban megjelent interjújában, vasárnap.
Biztos megélhetés, előrelépési lehetőség, megbecsülés - csak néhány ok, amit külföldön dolgozó magyar orvosok feleltek a Pénzcentrumnak arra a kérdésre, mégis miért döntöttek úgy, hogy a határon túl próbálnak szerencsét. A...
Csendes hét elébe néznek a magyar és a nemzetközi pénzügyi piacok, de azért pár fontos szám most is érkezik: megtudjuk, hogy áll a központi költségvetés az év első hét hónapja után és hogy teljesített az építőipar nyár elején...
Tovább csökkent idén a Magyarországon termesztett málna mennyisége, a gyümölcsből a júniusi, júliusi szezon alatt átlagosan 1500-2000 tonnát takarítottak be, holott a 90-es években még 27 ezer tonnát termesztettünk. A gyümölcshöz így a szezon alatt is aranyáron lehetett hozzájutni, miközben az idényjellegű zöldségek és gyümölcsök általában olcsóbba
Az elmúlt hetekben új tagokkal gazdagodott a Világörökségi Lista: összesen 21 új természeti és kulturális érték került fel. Magyar helyszínt utoljára 2002 nyarán választott a Világörökség Bizottság, ez a Tokaj-hegyaljai történelmi...
Október elsejétől megtörténhet az önkormányzati köztisztviselők bérének emelése, "ha nem, az is egy üzenet az önkormányzati szektor felé" - jelentette ki a Magyar Hírlap hétfői számának nyilatkozva Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.
Németország keleti tartományaiban negyedszázaddal az újraegyesítés után is többet dolgoznak, de kevesebbet keresnek az emberek mint a nyugati tartományokban - írja a Kölner Stadt-Anzeiger.
Visszafordíthatatlan, mintegy 754 millió eurónak megfelelő kárt okozna a bialowiezai őserdőben folytatott faritkítás leállítása - jelentette ki pénteken a lengyel környezetvédelmi tárca abban a levélben, amellyel az Európai Bizottság korábbi kifogásaira válaszol.
2017. augusztus 30-áig be kell jelenteniük a Rendelkezési Nyilvántartásba az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőségüket azoknak a gazdálkodó szervezeteknek, amelyek 2017. január 1-jén már működtek. A gazdálkodó szervezetek egyébként a nyilvántartásba vételüket, vagy ha arra nem kötelezettek, akkor a létrejövetelüket követő 8 napon belül kötelesek a bejelentést megtenni.
Jakub Ríman, az igazságügyi tárca szóvivője vasárnap a közszolgálati Cseh Rádióban elmondta jövőre emelik a dolgozó rabok fizetését Csehországban - írja az MTI.
Október elsejétől megtörténhet az önkormányzati köztisztviselők bérének emelése, "ha nem, az is egy üzenet az önkormányzati szektor felé" - jelentette ki a Magyar Hírlap hétfői számának nyilatkozva Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok...
Miután elkészültek a 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei, októberben jöhet a kivitelezés, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa - mondta a Világgazdaságnak Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt....
Új forrásból, Románia felől érkezhet hamarosan földgáz Magyarországra és szomszédainkhoz a Bulgáriából és Romániából induló és a tervek szerint Ausztriáig érő gázvezeték révén. A folyosó célja, hogy változatosabbá tegye Kelet-Közép-Európa gázellátási forrásait, és növelje az Európai Unió energetikai biztonságát. Igaz, a közeljövőben csak a román–ma
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára elmondta már több mint 100 cég regisztrált az online számla tesztoldalán, a 2018. július 1-jén debütáló e-számlázás a gazdaságfehérítés újabb fontos állomása - írja az MTI.
A román kormány pénteki ülésén úgy határozott, hogy visszaadják tíz évre visszamenőleg valamennyi állampolgárnak azokat az összegeket, amelyeket környezetszennyezési illetékként, autóregisztrációs adóként, vagy egyéb hasonló néven létesített illetékként fizettek be az államnak.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea számára Észak-Korea "fenyegető veszélyt" jelent - áll a Fehér Ház vasárnap esti közleményében, amelyet Donald Trump amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonos megbeszélése után adtak ki. ...
A dízel üzemanyag adóelőnyének eltörlése és a dízelautó-tulajdonosoknak adott egyszeri juttatás meg tudná oldani a dízeles autózás környezeti problémáját Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem autóipari kutatóintézete, a CAR igazgatója szerint.
Akár 12 év börtön is várhat a Samsung korábban letartóztatott vezetőjére. Jay Y. Lee-t, aki február óta van börtönben, sikkasztással és vesztegetéssel vádolják. Február óta van őrizetben a Samsung vezére, Jay Y. Lee és a Reuters...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletesének vasárnapi tájékoztatása szerint vétlen lövés történt egy soroksári lőtéren szombaton, egy alkalmazott gépkarabéllyal hasba lőtt egy vendéget, aki súlyosan, de nem életveszélyesen sérült meg - írja az MTI.
Pénteken a dollár erősödésével párhuzamosan a forint piacán is fordulat mutatkozott, és a nap második felében egészen 305-ig emelkedett az euró jegyzése. Ezzel mostmár kijelenthető, hogy a 303-as erős támasz megállította a magyar deviza...
Szeptember 4. és 6. között tiltakozó akciót tartanak az állami egészségügyben dolgozó fogorvosok - tudta meg a Magyar Idők. A tb-betegeket ellátó fogorvosok egy éve próbálják nyomatékosítani: Magyarországon az egészségbiztosító...
Kiesett a világ 15 legnagyobb privátbankja közül a Deutsche Bank 2016-ban, mivel privátbanki kezelt vagyona dollárban számolva 28%-kal 227 milliárd dollárra esett - írja a Reuters. A dobogón a UBS, a Bank of America és a Morgan Stanley végzett....
1946.01.05-én születtem. 2002.01.06.óta vagyok nyugdíjas. Csökkentés nélküli előre hozott öregségi nyugdíjjal folyamatosan tovább dolgoztam 2013.06.31-ig. Az évenkénti 0,5 százalékos emelést nem minden évben kértem. A szolgálati időm megnövekedése okán kérhetem-e nyugdíjam összegének újraszámolását?
1 milliárd dollárért venne filmeket és zenéket az Apple India legnagyobb filmproducerétől, az Eros Grouptól - tudta meg az Economic Times. De nem az Apple az egyetlen jelentkező, például az Amazonnal és a Netflix-szel is tárgyalnak, amelyek...
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke, Székely Tamás elmondta a pénteki és szombati műszakban többen rosszul lettek a makói gumigyárban. A Continental vezetősége végül elrendelte a vasárnapi munkabeszüntetést - írja a Délmagyar.
Vasárnap délutántól hétfő reggelig országszerte csaknem ötven lakóház sérült meg a viharban, több mint kétszáz tűzoltói beavatkozásra volt szükség - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
A múlt héten jó volt a hangulat a tőzsdéken, a Dow mellett a magyar tőzsde is új történelmi csúcsra emelkedett, a határidős részvényindexek állása alapján pedig ez a hét is emelkedéssel indulhat Nyugat-Európában. Mik az előjelek...
A múlt héten jó volt a hangulat a tőzsdéken, a Dow mellett a magyar tőzsde is új történelmi csúcsra emelkedett, a határidős részvényindexek állása alapján pedig ez a hét is emelkedéssel indulhat Nyugat-Európában.Történelmi csúcson...
Elkészültek a 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei, októberben megkezdődik a kivitelezés is, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa – nyilatkozta a Világgazdaságnak Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója.
Bizonytalan a hangulat a hét első napján a tőzsdéken, a vezet részvényindexek még 0,2-0,3 százalékos pluszban indították a hetet, azonban a délelőtt folyamán némileg változott a hangulat, a DAX például egészen a pénteki záróértéke...
London kész 40 milliárd eurót fizetni az Európai Uniónak a kilépési megállapodás részeként – írta honlapján a Sunday Telegraph című brit konzervatív vasárnapi lap három névtelenül nyilatkozó londoni kormányforrásra hivatkozva.
Frankfurt tűnt eddig a Brexit legnagyobb nyertesének, amely a legtöbb pénzügyi álláshelyet képes átcsábítani a brit fővárosból. Az utóbbi két hétben azonban jócskán megerősödött Amszterdam pozíciója is - derül ki a Financial Times...
Egy Donald Trump nevéhez köthető vállalat ma hivatalosan is engedélyt kapott Makaótól további védjegyek bejegyeztetésére, ezzel pedig megnyílt a lehetőség, hogy a Trump-család is beszálljon a világ kaszinófővárosának igen jövedelmező...
Li Dzse Jong lehet a korrupciós óriásbotrány egyik kulcsfigurája. Több, az ügyben érintett Samsung-fejesre 10-10 év börtön várhat. És felfeslett egy új, samsungos szál is, most egy belsőépítészeti bizniszről derülhet ki, hogy sáros.
A munkavállalók képviselőinek ellenállása miatt nincs meg a leányvállalatok, közöttük a Ducati motorkerékpárgyár eladásához szükséges szavazati többség a Volkswagen konszern felügyelőbizottságában - írja a járműipar.hu