A hőség idején előírt munkavédelmi szabályok betartása érdekében végzett ellenőrzéseknél a vizsgált 304 munkáltató közül 99-nél, az ellenőrzött 6869 munkavállaló foglalkoztatását tekintve 1141-nél találtak szabálytalanságokat...
A magyar szövetség (MKOSZ) beszámolója szerint a szlovák edző szerződése a júniusi Európa-bajnokság után járt le, és bár egyeztettek vele a folytatásról, végül úgy döntött, hogy egy másik ország válogatottjának irányítását vállalja el. Júniusban a csehországi Eb-n a magyar csapat egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését, végül a 9-12. helyen zárt. A szövetség a…
Az elmúlt hetekben többször foglalkoztunk a TV2 nyári gyengélkedésével. Ezúttal a csoport egyik kábelcsatornája, a Mozi+ veszélyeztette az országos csatorna pozícióját.
A második negyedévben 11,4 százalékkal nőtt a UPC Magyarország árbevétele az előző év azonos időszakához képest, előfizetéseinek száma egy év alatt 6,7 százalékkal emelkedett, 1,989 millióra volt június végén. A Liberty Global...
Katonai egyenruhára cserélné az edzői trikót Diego Maradona, a világbajnok argentin labdarúgó, ha Venezuelában komolyra fordulnának a dolgok, ráadásul az ellenzék által hevesen ostromlott Nicolás Maduro elnök seregébe jelentkezne önkéntesként. Ezt maga Maradona közölte kedden a Facebook internetes közösségi portálon.
A második negyedévben 11,4 százalékkal nőtt a UPC Magyarország árbevétele az előző év azonos időszakához képest, előfizetéseinek száma egy év alatt 6,7 százalékkal emelkedett, 1,989 millióra volt június végén.
Eredményesen zárult a Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park kulcsrakész kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás. Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványában megjelent felhívásra két ajánlattevő jelentkezett. Közülük a közbeszerzési eljárás eredménye alapján a Market Építő Zrt. nyerte el a megbízást.
A biztosítók tartalékai a második negyedévben tovább nőttek, de ezúttal az életágat a klasszikusok húzták fel. Aggasztó, hogy gyorsan fogy a cégek saját tőkéje.
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne elő egy újabb kedvcsináló videó, ízelítő kép vagy éppen kiszivárgott fotó a szeptember elején érkező vadonatúj Nissan Leaf-ről. Ezúttal egy rövid reklámfilmet osztottak meg velünk a japánok, melyben az újdonság rendkívül fejlett, sofőr nélkül is működő ProPilot Park névre hallgató automatikus parkolórendszerét hirdetik, de emellett kiszivárgott két fotó…
Tovább emelkedett a külföldről behozott használt autók száma, július végéig már csaknem 87 ezer külföldről származó használt személygépjármű érkezett Magyarországra, 6,3 százalékkal több, mint a tavalyi év első hét hónapjában - közölte a Használtautó.hu kedden az MTI-vel.
Kitart a jó hangulat az amerikai részvénypiacon, a vezető részvényindexek újabb csúcs felé közelítenek főként a tech szektornak köszönhetően. A vezető amerikai részvényindexek 0,2 százalékot estek a piacnyitást követően, akkor...
Egy teljes utcát megvásárolt egy magánbefektető házaspár San Francisco legdrágább részén mindössze 90 ezer dollárért (23,2 millió forint). A rendkívül gazdag környékbeliek azonban - akik nem is tudtak arról, hogy utcájukat eladásra kínálják - egyáltalán nincsenek elragadtatva attól, hogy idegen kézbe került az utcájuk.
A pesti börzén a legtöbb részvény ára alig változott zárásra, de a gyógyszergyártó illetve a szállítmányozási cél sokat esett. A Mol nagyot ingadozott, de végül a tegnapi árán zárt. Az európai börzéken napközben megjöttek a vevők, nagyot ment a lengyel piac. Az angol font lenézett 1,1 euróig, majd magához tért.
A délnyugat-szlovéniai krskói atomerőmű biztonságának növeléséről írta alá szerződést az erőművet működtető vállalat (NEK) az olasz Ansaldo Nucleare vállalattal – közölte a szlovén sajtó kedden.
Az amerikai luxuscikkeket gyártó divatkonszern részvényárfolyama emelkedik, miután a várakozásoknál kisebb árbevétel- és nyereségcsökkenésről számolt be a júliusban zárult negyedévben.
A német külügyminisztérium további intézkedéseket fontolgat egy vietnami menekült elrablása miatt. A hanoi kormány szerint a korábban magas rangot betöltő vietnami funkcionárius saját akaratából tért vissza szülőföldjére, hogy hazája igazságszolgáltatása döntsön bűneiről.
Az eddigi 50 millió forintról 100 millió forintra emelkedett az Agrár Széchenyi Kártyán felvehető maximális hitelösszeg, ismét elérhető a költség- és kamatmentes hitel a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett agrárvállalkozások számára – közölte a KAVOSZ Zrt. A módosítás a csekély összegű támogatási kerettel rendelkező vállalkozások finanszírozásában jelent érdemi előrelépést.
Rengeteget romlott a hírforrások megbízhatósága a lakosság szemében az utóbbi hónapokban Az amerikaiak az Economistban bíznak meg a legtöbben Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos álhíreket sokkal többen osztották meg, mint...
Ön szerint szükség van ilyen drága hadseregre? – kérdeztük internetes olvasóinkat a honvédelmi tárca rekordösszegű, 427 milliárdos jövő évi támogatásával kapcsolatban.
Zalaegerszeg – A Zala Megyei Kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi osztálya vizsgálatot folytat, miután a Flex (korábban Flextronics) zalaegerszegi gyáregységében vasárnap este csaknem harmincan rosszul lettek - közölte kedden online felületén a Zalai Hírlap.
Idén is egységáron vásárolhatunk majd italokat a Sziget fesztiválon. A Pénzcentrum megszerezte a 2017-es árlistát: ennyi pénzzel érdemes készülni a mostani fesztiválra.
A hazai villamosenergia-fogyasztás a hőhullám ellenére a múlt héten egyik napon sem haladta meg a júniusban mért idei csúcsot, és várhatóan az idén már nem dől meg a nyári országos áramfogyasztási rekord - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI megkeresésére kedden.
Elsősorban az Európai Unió jövőjéről, valamint az európai gazdasági és biztonsági helyzetről tárgyalnak az úgynevezett slavkovi hármas - vagyis Ausztria, Csehország és Szlovákia - kormányfői és a francia köztársasági elnök...
Több százezren kényszerülhetnek otthonaik elhagyására az iraki hadsereg által hamarosan megindítandó hadműveletek során, amelyek célja az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által ellenőrzött néhány iraki település visszafoglalása - közölte kedden Lise Grande, az ENSZ Irakért felelős humanitárius koordinátora.
A tumorsejteknél működik egyfajta mechanizmus, amellyel bizonyos csoportok rezisztenssé képesek válni a gyógyszerekkel szemben. Ezekből az ellenálló sejtekből később új daganat alakulhat ki. Szakács Gergely, a Tudományos Akadémia Lendület-ösztöndíjas kutatója laboratóriumi kísérleteiben azt tanulmányozza, hogy mitől alakul ki ez a rezisztencia, ame
Kásás-show a Margitszigeten. A masters-világbajnokság vízilabdatornáján hétfőn medencébe ugrott az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok legenda, Kásás Zoltán (70), valamint a háromszoros ötkarikás aranyérmes, nem mellékesen vb- és Eb-győztes fia, Tamás (41) is.