2017. szeptember 12. kedd

szept. 12
8:42
Zsidózásba torkollott a vita – Tarlós mégis népszavazást akar (Privátbankár)
Kicsit hevesek a politikai viták a Római-part mobilgátja körül.
szept. 12
8:42
Csúcsrangadóval indul a BL - íme, a mai program! (Sport365)
Lesz minden, mi szem-szájnak ingere, indul az őrület!
szept. 12
8:42
Az ügyészség szerint nincs gond a CÖF támogatásával (HírTV)
Nem veti fel bűncselekmény gyanúját a Civil Összefogás Fórum félmilliárdos támogatása a Fővárosi Főügyészség szerint.
szept. 12
8:42
A kiegészítő, amit minden férfi gyűlöl: ha ezt viseljük, menekülnek (Femcafe)
Pedig mi nem tudunk enélkül élni.
szept. 12
8:45
Kedd reggel is botladozik a forint (Portfolio)
Visszafogott gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, így ismét a 307-et közelíti a jegyzés. A dollár tegnap megint 1,20 alá kapaszkodott, és ott egyelőre tartja is magát. Kedd reggel 306,6 körül járt a forint...
szept. 12
8:45
Kína betiltaná, és elektromos meghajtásúra cserélné a benzin- és dízelüzemű autókat (ATV)
A kínai kormány jelezte, hogy a következő évtizedekben csatlakozni fog azon nemzetek sorához, amelyek megtiltják az új dízel- és benzinmotoros járművek értékesítését
szept. 12
8:47
A bankrendszert és a gazdaságot is megtépázza az amerikai katasztrófasorozat (Portfolio)
Az olyan nagybankok, mint a JP Morgan vagy a Bank of America több milliárd dolláros veszteséget szenvedhetnek az Irma és Harvey hurrikánok miatt, mivel a károsultak nem fogják tudni törleszteni hiteleiket. A katasztrófáknak valószínűleg...
szept. 12
8:48
ORFK: nem soron kívül rendeltek át rendészeti tanulókat (HR Portál)
Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint több rendészeti szakgimnáziumból előzetes értesítés alapján rendeltek át tanulókat szakmai gyakorlatra három határ menti megyébe - írja az MTI.
szept. 12
8:51
Bölények kilövésére keresnek önkénteseket a Grand Canyonban (Infostart)
Önkénteseket keres az amerikai Grand Canyon nemzeti park a bölényállomány ritkítására.
szept. 12
8:51
Bölénylottót vegyenek! (Kripto Akadémia)
Önkénteseket keres a Grand Canyon nemzeti park a bölényállomány ritkítására.
szept. 12
8:51
Pellengérre állítaná Magyarországot októberben Merkel (Portfolio)
Elfogadhatatlan, hogy van egy kormány, amely azt mondja, hogy az Európai Bíróság ítélete nem érdekli, és ez az Európai Unió működésének nagyon alapvető kérdése, így az ügyet az októberi Európai Tanács elé kell vinni - jelentette...
szept. 12
8:54
Nincs vége - ebbe az irányba tart az Irma hurrikán (Blikk)
Floridában lassan visszatérnek az emberek otthonaikba, Georgiában és Dél-Karolinában tombol a trópusi viharrá gyengült Irma.
szept. 12
8:54
Klasszikus francia pirítós, a ráérős reggelek királynője (Femcafe)
Itt az édesszájúk új kedvence.
szept. 12
8:56
Jennifer Lawrence állítja, párjának mentális probléméi vannak (Blikk)
Nem akarta elhinni, hogy párja fejében tényleg ez zajlik, mikor a művét olvasta.
szept. 12
8:57
Egy hónapja hiába keresik az eltűnt 18 éves fiút - látta valaki Márkot? (Blikk)
A lakosság segítségét kéri a soproni rendőrség egy 18 éves fiatal eltűnésének ügyében.
szept. 12
8:57
Norvégiában elégedettek a kormánnyal (HírTV)
A konzervatív párt vezette jobboldali szövetség nyerte meg a norvégiai parlamenti választásokat.
szept. 12
8:57
A leggazdagabb orosz olyat talált ki, amivel az egész életed megtervezné (Portfolio)
A leggazdagabb orosznak tartott Alekszej Mordasov, aki 18,5 milliárd dolláros vagyonát acélgyártásból szerezte meg, most az online oktatás és foglalkoztatás felé nézelődik. Egy olyan rendszert fejlesztene ki, amely képes lenne egy ember...
szept. 12
8:57
Ez a kegyetlenül erős fotó tökéletesen visszaadja azt, hogy mekkora bajt okozott Irma (Player)
Azt hittük, az idei év legnagyobb „hurrikánslágere” Harvey lesz, de Irma közel jár ahhoz, hogy minden idők egyik legpusztítóbb trópusi ciklonján is túltegyen.
szept. 12
9:00
300 millióból megturnéztatják a Seuso-kincseket, mert nem találtak nekik vitrint (Menedzsment Fórum)
Hol van Habony Árpád, amikor igazán szükség lenne rá?
szept. 12
9:03
Durva sérülés: csúnyán elbántak a fejbe rúgott kapussal - fotó (Blikk)
Ederson arcát több helyen is össze kellett varrni.
szept. 12
9:03
Tombol Amerikában a trópusi viharrá gyengült Irma (ProfitLine)
Floridában lassan visszatérnek az emberek otthonaikba, Georgiában és Dél-Karolinában tombol a trópusi viharrá gyengült Irma.
szept. 12
9:03
Fellélegzés a tőzsdéken (Portfolio)
Fellélegzés van a világ tőzsdéin, az amerikai indexek újra a történelmi csúcsok közelében kerültek és az ázsiai részvénypiacokon is jó a hangulat kedd reggel.Pluszokkal indult a nap 2017.09.12 09:11Emelkedésekkel indult a nap az európai...
szept. 12
9:03
Kiadták a riasztást: veszélyben az ország fele (Infostart)
Az érintett területeken akár húsz milliméternél is több csapadék eshet - írja a katasztrófavédelem.
szept. 12
9:06
Putyin és Erdogan nem akármilyen bizniszt ütött nyélbe (Privátbankár)
Aláírták a légvédelmi rakéták eladásáról szóló szerződést.
szept. 12
9:06
Megszavazták az újabb szankciókat Észak-Korea ellen (Gondola)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) újabb egyhangú határozatban további szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen helyi idő szerint hétfőn este amiatt, hogy Phenjan szeptember 3-án kísérleti hidrogénbomba-robbantást hajtott végre
szept. 12
9:08
Georgiában és Dél-Karolinában tombol a vihar (Gondola)
Floridában lassan visszatérnek az emberek otthonaikba, Georgiában és Dél-Karolinában tombol a trópusi viharrá gyengült Irma
szept. 12
9:09
BUX-tag lesz a Konzum (Portfolio)
Új tag kerül a BUX indexbe szeptember 18-tól: a Konzum részvényei 0,45 százalékos súllyal szerepelnek majd az indexben - tette közzé a BÉT. Ezzel egyidőben a BÉT azt is közölte, hogy az Opus Global papírjai szintén szeptember 18-i...
szept. 12
9:09
Kreml: Moszkva megállapodott Ankarával (ATV)
Oroszország és Törökország aláírta az orosz Sz-400-as légvédelmi rakéták megvásárlásáról szóló szerződést, s a végrehajtás előkészítése megkezdődött - jelentette ki Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök "haditechnikai együttműködési" ügyekben illetékes tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek adott, kedden közölt interjúban.
szept. 12
9:11
Népszavazást kezdeményez Tarlós a római-parti védműről (Portfolio)
Népszavazást kezdeményez a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén a római-parti védműről. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy egy esetleges budapesti szintű népszavazáson a problémában közvetlenül érintettek...
szept. 12
9:12
Hidvéghi is kíváncsi a kémügy részleteire (HírTV)
Támogatja a kémüggyel kapcsolatos iratok titkosításának feloldását a Fidesz kommunikációs igazgatója.
szept. 12
9:12
Aggasztó, ahogy Angelina Jolie kinéz - Nagyon lefogyott (Femcafe)
Mindig is vékony volt, de ez...
szept. 12
9:13
20 000 000 000 000 dollár - áttörte a lélektani határt az USA államadóssága (Portfolio)
A történelem során először az Amerikai Egyesült Államok államadóssága átlépte a húszezer milliárd dolláros határt, miután a kincstár a rendkívüli intézkedések megszüntetését követően újra elkezdett állampapírokat kibocsájtani....
szept. 12
9:15
Újabb trópusi vihar a láthatáron (Blikk)
Messze nem olyan veszélyes, mint a Karibi-térségben pusztító társai, de azért érdemes odafigyelni a Talim nevű trópusi viharra.
szept. 12
9:15
Felhőszakadás, szélvihar: kiadták a figyelmeztetést (Háziállat)
Az ország déli részét már hétfő éjjel eléri az intenzív csapadékrendszer.
szept. 12
9:15
Ha az amerikaiak azt kérik, nem adunk el több állatot Kim Dzsongun kísérleteihez (444.hu)
Ha kis összegben is, de még mindig kereskedünk Észak-Koreával. Lengéscsillapítót adunk, tévékamerákat veszünk.
szept. 12
9:18
Döntött az alkotmánybíróság – mégis életbe lép Trump botrányos rendelete? (Privátbankár)
Az amerikai alkotmánybíróság törölte a szövetségi bíróság döntését a beutazási tilalom felfüggesztéséről.
szept. 12
9:18
Ma nem érdemes idegenekben megbízni - Egymondatos horoszkóp: Szeptember 12. (Glamour)
Mi vár rád ma?
szept. 12
9:21
Szembemennek Trumppal a nagybefektetők (Portfolio)
Nem osztják a nagy intézményi befektetők Donald Trump véleményét abban, hogy nincs klímaváltozás, sőt, egy friss felmérés szerint a megkérdezett befektetők kétharmada még növelné is az olyan befektetéseket a portfólióban, amelyek...
szept. 12
9:21
Bajnokok Ligája: Angol gigászokkal nyernénk - tippek a BL-re (Agroinform)
A Chelsea, a Manchester United és a Manchester City együttesire fogadunk a BL-csoportkörének első fordulójában.
szept. 12
9:24
900 milliót irányít át Orbán Viktor a közszférából az egyházakhoz (Menedzsment Fórum)
A 20 milliárdos miniszterelnökségi tartalék egy darabja mozdul el.
szept. 12
9:24
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Gondola)
Az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel
szept. 12
9:24
Orbán világos üzenetet kapott Merkeltől (Kripto Akadémia)
„Nem elfogadható, hogy egy kormány azt mondja, nem érdekli az Európai Bíróság ítélete.”
szept. 12
9:24
A leggazdagabb orosz megtervezné az emberek egész életútját (Adózóna)
Az ember életét az óvodától egészen a nyugdíjas évekig nyomon követő és megtervező rendszer kidolgozását tűzte ki célul a leggazdagabb orosznak tartott Alexey Mordashov – írja a Portfolio.hu a Bloomberg híre alapján.
szept. 12
9:24
Közel egymilliárdot kapott az egyház (HírTV)
Kilencszázmillió forintot csatornázott át a közszférából az egyházakhoz Orbán Viktor.
szept. 12
9:26
Riasztást adtak ki zivatarok és felhőszakadások miatt (Gondola)
Zivatarok miatt riaszt az Országos Meteorológiai Szolgálat, az ország felében első fokú figyelmeztetés is érvényben van
szept. 12
9:27
Fellélegzés a tőzsdéken (Portfolio)
Fellélegzés van a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai indexek újra a történelmi csúcsok közelében kerültek, míg ma reggel tovább folytatódik az emelkedés az európai tőzsdéken. Pluszokkal indult a nap 2017.09.12 09:11Emelkedésekkel indult...
szept. 12
9:27
Szijjártó: Jönnek a legkeményebb eszközök (444.hu)
A külügyminiszter Ukrajna ellen mindent bevetne a nyelvtörvény mellett, de a horvátok és a románok is megismerhetik a magyarok istenét.
szept. 12
9:27
Norvég választások: A miniszterelnök győztesnek nyilvánította magát (ATV)
A konzervatív Höyre pártot vezető Erna Solberg norvég miniszterelnök a parlamenti választások győztesének nyilvánította magát és a kormányzó koalíciót.
szept. 12
9:28
Szili: Ukrajna saját alkotmányát is megsérti (Gondola)
Ukrajna az oktatási törvény módosításával megsérti saját alkotmányát és az Európai Unióval kötött társulási megállapodást is - jelentette ki Szili Katalin a miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna műsorában kedden
szept. 12
9:33
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen (ProfitLine)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) újabb egyhangú határozatban további szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen helyi idő szerint hétfőn este amiatt, hogy Phenjan szeptember 3-án kísérleti hidrogénbomba-robbantást hajtott végre.

Keresés