Budapesten a XIII. kerületben találkozhatunk a legtöbb új építésű lakással és ezek nemcsak egymással versenyeznek, hanem a használt lakásokkal is. Utóbbiak négyzetméterárai alacsonyabbak és alkudni is lehet, de számolni kell a vevőknek...
A kínai részvénypiac 2015-ös összeomlása után számos befektetési guru számított a jüan további leértékelődésére, hitelválságra és a kínai gazdaság teljes összeomlására, a pesszimizmus azonban úgy tűnik, eddig nem volt kifizetődő....
Az államnak fontos szerepe van az oktatásban, csak ma a Fidesz rosszul értelmezi ezt a szerepet. Kivonul, onnan ahol szükség lenne rá, és elfoglalja azt, például tankönyvpiacot, ahol semmi keresnivalója. Erről Kunhalmi Ágnes beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kiemelkedő mennyiségű ingatlanfejlesztés zajlik Magyarországon, miközben a kelet-közép- európai régió is egyre kedveltebb a befektetők között. Egy friss tanulmány szerint Budapesten érhető el a legnagyobb hozam a lakásbérbeadásokból.
Megérkezett hétfő éjszaka a hidegfront, így ma borús, szeles időre számíthatunk, amit néhol eső, zápor vagy zivatar kísér. Az Országos Meteorológiai szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki felhőszakadás miatt Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyére.
Az amerikaiak körében nagyon népszerű, személyek közötti pénzküldési szolgáltatással foglalkozó Venmo bejelentette: bankkártyát bocsátanak ki. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján, november...
A legújabb Magyar Közlönyben a kormány több határozattal osztott szét jelentős összegeket a Modern Városok Program keretén belül megvalósuló fejlesztéseknek.
Budapest egyetlen mérőállomásáról sem érkeznek légszennyezettségi adatok augusztus 18. óta. A Levegő Munkacsoport elfogadhatatlannak tartja, hogy 25 napja a 12 automata mérőállomás egyikétől se lehet adathoz jutni a fővárosi levegő minőségéről. Így szükség esetén az önkormányzat se tud intézkedéseket hozni.
A várakozásoknak megfelelően, a kormányindítvány elfogadásával zárult kedden a londoni alsóházban a brit EU-tagságról szóló törvény visszavonásának első parlamenti vitája
Váczi Gergő, a TV2 sztárja Magellán című műsorával már többször körbeutazta a földet, olyan dolgokat látott, olyan kalandokban vehetett részt, amiket csak kevesen tapasztalhatnak meg. A jóképű műsorvezető most mégis zavarba jött, amikor váratlanul két egyszerű kérdést kapott a macskanadrágról és tojásokról… Nézze meg fenti videónkban!
Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben.
Facebook-oldalán jelentette be a 13. kerületi Laci!Konyha! étterem, hogy jövő hét pénteken nyit ki utoljára. Az újító magyar konyhájáról ismert hely állandó szereplője (volt) az éttermi toplisták élmezőnyének. Hétfőn jelentette...
A The New York Times (NYT) szerkesztői még mindig nincsenek tisztában a migránsválsággal - írta blogjába Kovács Zoltán kormányszóvivő, reagálva az amerikai napilap múlt heti szerkesztőségi cikkére, amelyben azt állították, hogy Magyarország súlyosbította a migránsválságot.
Magyarország már 2016-ra teljesítette azt az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célt, hogy a négyéves gyermekek legalább 95 százaléka vegyen részt az óvodai nevelésben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden
Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben A Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy az uniós menekültpolitika nehéz ügy, és sokat kell még rajta dolgozni
Magyarországon további monetáris lazításra, az euróval szemben stabil forintra, erősödő dollárra és emelkedő olajárra számít az Equilor. A hazai brókerpiac átalakulásáról, a legfontosabb tőkepiaci folyamatokról beszéltek a befektetési...
Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben.
A szlovák kormány közeledik a francia–német tengelyhez. Peter Kazimirból még közös EU-pénzügyminiszter is lehet. Ő beszélt arról, hogy a tagoknak muszáj többet feladniuk a szuverenitásukból.
Kategóriájának második legjobbja volt az Asztanai Világkiállítás magyar pavilonja, vagyis nemcsak a látogatóközönség, hanem a szakmai zsűri is kiválónak értékelte a magyar kiállítást - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) által odaítélt díjat értékelve
A kereskedés népszerű eszközei az indikátorok, melyek az árfolyamgörbe körül, vagy alatta egy zárt dobozba cikáznak fel s alá, és vételi vagy eladási szignálokkal kápráztatják el a befektetőket. A legtöbb kereskedő a jövő pontos...
A fizetésképtelenné vált Air Berlin körülbelül 70 járatot nem indított el, ugyanis a pilóták nagy számban jelentettek beteget. A fizetésükért és a munkájukért aggódó alkalmazottak vélhetően így tiltakoznak amiatt, hogy nem halad...
Miközben a legtöbb iskolában a tanévkezdés lázában égnek a diákok, a Codecool programozóiskola a képzési rendjéből adódóan ilyenkor bocsátja útjára végzőseit. Újabb 120 hallgatójuk végzett a napokban, és kezdi meg állásinterjúit, hasonlóan a korábban már végző és azóta elhelyezkedett 60 tanulóhoz.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke egyik nap még azt nyilatkozta 200 ezer forintnak kell lennie a legalacsonyabb fizetésnek a Tesco dolgozók részére, egy nappal később már csak 180 ezer forintról beszélt - írja a blokkk.com
Hiller István nem tart attól, hogy Ron Werber visszaélne az MSZP-ről szerzett információival egy másik párt oldalán. Az MSZP választmányi elnöke emellett ismét cáfolta az InfoRádió Aréna című műsorában azt a kormánypárti állítást, amely szerint a szocialisták megválasztásuk esetén lebontanák a határkerítést.
Bíró Zoltán veszi át az operatív irányítást a vezetési tanácsadási piac egyik meghatározó szereplője, a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. vezetői székében. A szakember ebben a minőségben Juhász Miklós cégalapítótól veszi át a stafétát, aki a jövőben a cégcsoport stratégiájáért, a leányvállalatok irányításáért felel.
Fellélegzés van a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai indexek újra a történelmi csúcsok közelében kerültek, míg ma reggel tovább folytatódik az emelkedés az európai tőzsdéken. Jó a hangulat a tőzsdéken 2017.09.12 10:22Kitart a jó...
Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökországban a nemzeti hírszerzés (MIT) 45 korábbi alkalmazottja ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.