Remélhetőleg tavasz végére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet – ezt mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója. A leendő nagykövetnek még részt kell vennie egy szenátusi meghallgatáson, és szavazni is kell róla.
Egy fociszurkoló annyira komolyan vette a meccset, hogy a kiabáláson túl aktívan is tenni akart kedvenc csapata győzelméért. A férfi belevizelt az ellenfél kapusának kulacsába, majd a kapuhoz dobta azt.
Jellemzően jó a hangulat a világ tőzsdéin, amit a vállalati gyorsjelentések és a globális gazdasági növekedési kilátásainak javulása is segít. Mindezek hatására a határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre az európai...
Fucsovics Márton 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
A londoni FTSE-100 index 0,2 százalék csökkenéssel, a frankfurti DAX 0,2 százalék emelkedéssel, a párizsi CAC-40 0,1 százalék emelkedéssel kezdheti a kereskedést.
Kedden kezdődik és négy napon át tart a 48. Világgazdasági Fórum a svájci Davosban, ahol számos állam- és kormányfő mellett a gazdaság és a pénzügyi élet kiemelkedő képviselői vesznek részt.
Hatalmas hamufelhőt és szürke füstcsíkot bocsátott ki a Fülöp-szigetek legaktívabb vulkánja hétfőn, emiatt a hatóságok megemelték a térségre érvényes riasztás szintjét.
Fucsovics Márton 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől, Babos Tímea és partnere pedig bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe, hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
A múlt hét végén derült ki, hogy 4,8 milliárd forintos keretmegállapodást kötött a Hunguest Hotel Zrt.-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a BRFK 700 fő budapesti elszállásolására írt ki közbeszerzést, amelyre egyedül a Konzum...
Magyarország is bekapcsolódott az Európai Unió technológiai és innovációs intézetének munkájába, hogy segítse az egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó fiatal vállalkozásokat.
Hétfő reggelre sem tudott érdemben elmozdulni a forint, gyakorlatilag az év eleje óta 308-310 között ingadozik a magyar deviza az euróval szemben. A török líra piacán a szíriai háború miatt látni nagyobb kilengéseket, a dél-afrikai rand...
A rendelői kapacitások szűkössége, a várólisták miatt van ma sokkal több beteg a háziorvosoknál, mint 15 évvel ezelőtt, ugyanakkor jóval ritkábban mennek ki az alapellátásban dolgozó orvosok a betegekhez.
A globális olajexportáló országok együttműködésüket 2018 után is fenn kívánják tartani. A pontos keretekről egyelőre nincs döntés, de a készség a folytatásra megvan a felekben. A kitermeléskorlátozási intézkedésekről a második félévi készletek ismeretében tárgyalnak majd az olajnagyhatalmak.
Érdekes átalakulást mutat az abroncspiac. A hazai autóeladások immár legjelentősebb részét kitevő SUV szegmensben az abroncspiac általános (4,2 százalékos) növekedése
Szinte senki sem az eredeti kérdéssel foglalkozik, így egy igazi politikai hajtépés lett az amerikai kormányzati leállásból, amelynek központjában a bevándorlók és a mexikói kerítés áll. Már megállapodtak a felek, amikor Trump váratlanul kihátrált az egyezségből - ma lesz az első hétköznap, amikor százezrek nem tudják felvenni a munkát.
Gyakorlatias választ ad a UBS a magasabb megtérülést követelő részvényeseinek: 2 milliárd svájci frankos részvényvisszavásárlást és a meglévő két vagyonkezelési üzletág összevonását jelentette be Sergio Ermotti vezérigazgató....
Fucsovics Márton 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől, Babos Tímea és partnere pedig bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe, hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
Az adóhatóság egyik milliárdos szoftverbeszerzését találhatta annyira gyanúsnak a Microsoft amerikai anyacége, hogy szerződést bontott több magyarországi partnerével is.
Fucsovics Márton három szettben kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. Babos Tímea pedig Kristina Mladenovic oldalán bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe.