A 18-59 éves, autóval rendelkező, sztrádamatricát vásárló lakosság 30 százaléka választ valamilyen alternatív vásárlási módot a hagyományos, korábban megszokott benzinkúton történő matrica beszerzése helyett. A fogyasztók egyre inkább bíznak az online felületekben és a telefonos alkalmazásokban, még mindig a megszokás, a kényelem és a gyors ügyinté
Barátságtalan lépésnek minősítette az orosz elnök azt, hogy az amerikai kormányzat listát állított össze az "ellenségesnek" tekintett orosz politikusokról és üzletemberekről.
A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert - jelentette ki a Liberálisok elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón
Egy napjuk maradt a gazdálkodási napló (gn) adatainak benyújtására az érintett gazdálkodóknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih); ha az adatszolgáltatási kötelezettséget elmulasztják, szankcióra számíthatnak – figyelmeztet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Hamisított receptekkel árusítottak gyógyszert és pszichoaktív anyagokat Nógrád megyében; az ügyben öt embert, köztük egy orvost is elfogtak a szécsényi rendőrök - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Komoly botrány kerekedett tegnapra Németországban azokból – a nem cáfolt – lapértesülésekből, amelyek szerint embereken és majmokon is tesztelték a dízelüzemanyag füstjében található egyik gáz hatását, mégpedig egy német autógyártók által alapított csoport megrendelésére
Az influenzajárvány miatt újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb tájékoztatásából.
Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt jogerősen egy év négy hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság kedden egy paralimpiai sportolót, aki lakásotthonban élő fiatalkorú lányoknak fizetett szexuális együttlétekért, illetve pornográf felvételeket készített egyikükről.
Egy év alatt, több mint 23 százalékkal emelkedett az egyéni befizetések az ország legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztáránál, ahol a befizetések mellett az új belépők száma is növekedett a tavalyi évhez képest. A Pénztár által kezelt...
Jogi lépésekkel fenyegeti Magyarországot az Európai Bizottság a súlyos légszennyezettség miatt. Magyarországnak a jövő hét végéig kell benyújtania arra vonatkozó terveit, hogyan szándékozik eleget tenni az uniós levegőminőségi jogszabályokban...
Megtöltötte a közönség a nyolcvanöt éves Hajós Alfréd Uszoda nézőterét a hétfő esti, Oroszország elleni női vízilabda Világliga-mérkőzésre. Jóval többen voltak kíváncsiak erre az összecsapásra, mint a múlt heti, akár előjátéknak is tekinthető UVSE–Kirisi Bajnokok Ligája-rangadóra.
Lemondott a Volkswagen egyik vezetője, miután újabb botrány robbant ki a cég körül. A héten derült ki, hogy a dízelautók gázkibocsájtását majmokon és embereken is tesztelték.
Bécsben az új osztrák kancellárral, Sebastian Kurz-zal találkozott Orbán Viktor. Kurz általánosságban nagyon jóban akar lenni a magyarokkal, de, amint a szavaiból kitűnt: a családtámogatási rendszerükről nincs mit beszélni, Paks 2 miatt bírósághoz fordulnak, a V4-hez pedig nem akarnak csatlakozni...
Szerdától legnagyobb sztárjával kiegészülve készül Belgiumban a magyar tenisz-Davis-kupa-válogatott, amely tavaly harcolta ki az Oroszország elleni kvalifikációs mérkőzésen, hogy 22 év után ismét a Világcsoportban szerepelhessen.
Tarlós István főpolgármester szerint semmi értelme nincs a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezésnek, abból eredményessége esetén nem következik majd, hogy minden állomáson liftet kellene építeni.
A Cellum Global stratégiai együttműködési és befektetési megállapodást írt alá kedden Budapesten a Metranettel, Indonézia piacvezető infokommunikációs (ICT) cégcsoportjának, a Telkom Indonesia leányvállalatával.
Tarlós István főpolgármester szerint semmi értelme nincs a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezésnek, abból eredményessége esetén nem következik majd, hogy minden állomáson liftet kellene építeni.
Magyar idő szerint szerda hajnalban mondja el az egy éve hatalomra lépett Donald Trump amerikai elnök évértékelő beszédét. A döntéshozók, az amerikai polgárok és a külföld először hallhatja - az ígéret szerint - Trump teljes bevándorlási koncepcióját és infrastrukturális tervét.
Három fronton is támadva próbálják hitelteleníteni az FBI oroszügyi vizsgálatát, az egész sztorit egy nagy demokrata párti összeesküvésnek beállítva. A szemünk láttára tesztelik az amerikai alkotmányos rend ellenállóképességét.
Lenyűgöző a Magyar Művészeti Akadémia negyedéves lapja, a Magyar Művészet: mind tartalmában, mind pedig külsejében egyaránt igényes. A művészetelméleti folyóirat album formátumú számai negyedévenként jelentkeznek, igényes tipográfiai megjelenése, színes illusztrációi esztétikai szempontból is értékes kiadvánnyá teszik.
A kriptodevizák már régen nemcsak a pénzátutalásról, sőt nem is a befektetésekről szólnak, hanem nyilvántartásokra, okos szerződésekre, üzletek tető alá hozására is használják és egyre inkább használni fogják a technológiát. Ám nagyon nehezen használható még, nem felhasználóbarát, hiányzik valami nagy áttörés, ami az átlagemberhez is végre közel ho
A brit gazdaság mindenképpen megszenvedi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, bármilyen eredménnyel végződnek is az EU-tagság megszűnése utáni kapcsolatrendszerről szóló tárgyalások - áll egy kiszivárgott brit kormányzati tanulmányban. Kormányzati források szerint azonban "félkész tervezetről" van szó, amely nem tartalmazza a brit kormány á
Kihirdette az idei Building of the Year jelöltjeit az ArchDaily, melyben az Oktatási Épületek kategóriájában a CEU épülete is a jelöltek között van. A nagyjából 3500 épület között egyébként több magyar jelölt is megtalálható, akikre...
Ma délután Tatabányán tartja programbemutató választási gyűlését a szocialista párt. A rendezvényen felszólal Tóth Bertalan frakcióvezető, Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt. Facebook-oldalunkon és portálunkon is élőben közvetítettük a rendezvényt.
Nem lesz csapadék, a napközbeni szél mérséklődését várja legfrissebb, szerda reggelig tartó előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A fővárosi csatornák nagy része lemondta a szerződését, helyi rádiókat viszont még mérnek. A rádiós kutatás bevételük kevesebb, mint 10 százalékát adta.
Keddtől Kecskeméten, a Cifrapalotában látható a Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás. Mint a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a megnyitón hangsúlyozta, a késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüst leletegyüttese egy olyan ritkaságot és szépséget képvisel, amely a világ bármelyik múzeumában megállná a helyét.
A Freshhh egy online nemzetközi szimulációs verseny az olaj- és gázipar iránt érdeklődő tehetséges egyetemi hallgatók számára. A versennyel a MOL a digitális generációt szeretné megszólítani, mely után a versenyzők akár állásajánlatot is kaphatnak.