Az érdekképviseleti vezető "három hónapnyi kormányzati bujkálásról", "pszichoterrorról" beszél a központi igazgatás tervezett 18 százalékos létszám-leépítésére vonatkozó bejelentés után.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Toldy Ferenc Gimnázium, valamint az Eötvös József Gimnázium vezeti a HVG 2019-es középiskolai rangsorát - írja az eduline. A HVG az ország száz legjobb gimnáziumáról...
További erős munkával lehetséges a brit kilépési megállapodás elérése, amelyre akár a következő napokban, vagy hetekben sor kerülhet - jelentette ki a brit miniszterelnök Brüsszelben, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek háromnapos csúcstalálkozójára érkezve szerdán.
A brit miniszterelnök hangsúlyozta, a megállapodás eléréséhez szükséges legtöbb kérdés megoldódott, noha továbbra is hiányzik az ír határellenőrzés témakörének lezárása.
Négy településen is egészségtelen a levegő a magas szálló por koncentráció miatt - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szerdán Facebook-oldalán.
Terrortámadásból közveszélyes módszerrel elkövetett, többszörös emberöléssé minősítette át a Krím-félszigeti Kercs műszaki szakiskolájában szerdán elkövetett támadást a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Kiderült az is, hogy egy diák végzett 17 emberrel, és 40 sebesültje is van a krími ámokfutásnak.
Óriásit emelkedtek a kormányközeli kézben levő cégek ma a tőzsdén, miközben a BUX lényegében stagnált. A forint stabil, esik az olaj, drágul a cukor és a kávé. A gyorsjelentések rendezik át a részvénypiacokat, miközben a Fed aktáira várnak a befektetők.
Négy településen is egészségtelen a levegő a magas szállópor-koncentráció miatt – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szerdán a Facebook-oldalán.
Súlyos bírálatokkal illette szerdán több egykori brit miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes azokat, akik különböző ígéretekkel vázoltak fel vonzó jövőt a választóknak a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra....
A Momentum Mozgalom Facebook oldalán jelentette be, hogy népszavazási kezdeményezést nyújtottak be, hogy ne szűnjön meg a százezrek életét megkönnyítő lakástakarék.
A hajléktalanokat ellátó rendszer a jogszabályi változás után képes arra, hogy fogadja az utcán élőket – közölte az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Joseph Daul pártelnök elmondta, hogy az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását, azonban eddig még egyetlen hivatalos levelet sem kapott ez ügyben.
A horvát kormány szerdai ülésén elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, és 2033-ra hozná előre a 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését, ami a 2014-ben, a szocialista kormány által elfogadott törvény szerint 2038-tól lépett volna életbe.
Felmentette a szekszárdi bíróság azt a férfit, aki ellen az egyik légitársaság indított magánvádas eljárást rongálás gyanúja miatt. Az utas ugyanis a dolgát egy repülőgép mosdóján kívül, a konyha részen végezte el. A légitársaság azt állította, hogy a férfi akkor akart kimenni a mosdóba, amikor a gép már a földön állt és a mellékhelyiség zárva volt
Súlyos bírálatokkal illette szerdán több egykori brit miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes azokat, akik különböző ígéretekkel vázoltak fel vonzó jövőt a választóknak a brit EU-tagság megszűnése (brexit) utáni időszakra. Közös írásukban újabb népszavazást tartottak szükségesnek az uniós tagságról, és azt kérték az EU-országoktól, hogy biztosít
Donald Trump gazdasági főtanácsadója, Larry Kudlow szerint az amerikai elnök semmiféle követelést nem fogalmazott meg a Federal Reserve-vel szemben, hogy az változtasson monetáris politikáján - mondta el a Fox Business Networknek adott interjújában....
Sokkal több időre van szükség a megállapodás eléréséhez az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának feltételeiről - jelentette ki Michel Barnier uniós főtárgyaló a szerdai brüsszeli EU-csúcs megkezdése előtt.
A Bloomberg 2018-as Electric Vehicle Outlook jelentése szerint 2040-re az újautó-értékesítések 55 százalékát, illetve a teljes járműállomány 33 százalékát elektromos autók adják majd. Napjainkban tehát már nem az a kérdés, hogy átállunk-e az elektromos közlekedésre, hanem az, hogy mikor és hogyan megy végbe ez az átalakulás. Ehhez mind a járművek ü
Sima, 13-6-os győzelmet aratott az FTC-Telekom Waterpolo a vendég Dinamo Moszkva fölött a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek nyitányán.
Új lakástakarék-konstrukció közös kialakítását kéri a kormánytól a szakmai szervezet, amely a lakástakarékok állami támogatását megszüntető országgyűlési döntés napján arra hívta fel a figyelmet, hogy a sikeres gazdasághoz és a fenntartható fejlődéshez erősíteni kell a megtakarítási hajlandóságot és képességet.