Robbanószerkezetet küldtek Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt és Barack Obama korábbi elnök címére is: a bombát mindkét politikus esetében az irodájukba küldték, és a levelek között találták meg - értesült a The New York Times című lap szerdán.
A nyilvánosság és a sajtó kizárását kérte a szerda tárgyaláson L. Csaba és felesége. Azt állítják: az ügyükről szóló tudósítások nagyrésze félrevezető. Fenyegetik és a pokolra kívánják a családjukat, ezért a napjaik rettegésben telnek. Mint arról korábban beszámoltunk: öt évvel ezelőtt a házaspár hathetes kisfia meghalt, a vád szerint azért, mer
Továbbra sincs keresleti helyzet Európában a terménypiacokon – minden terméknél csökkenő árak jellemzőek, a repce jegyzése is éppen, hogy csak tartotta a hét elejei szinteket.
A közösségi média megjelenése óta újabb és újabb kihívások, trendek, vírusként terjedő szokások árasztják el a világhálót. Ott van például a pofára esés imitálása, a migrén pózban való fotózkodás, a leégett térdekről szóló bejegyzések, vagy az
Helyt adott a Volkswagen dízelbotrányával kapcsolatban a társaság főrészvényese, a Porsche SE befektető társaság ellen benyújtott kártérítési keresetnek a stuttgarti tartományi bíróság polgári tanácsa. A Porsche SE ellen benyújtott...
Rendkívüli járatokat indít a hétvégén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb fővárosi temetők felé és nagyobb kapacitással közlekedteti a meglévő járatokat szombattól jövő péntekig.
Rendkívüli járatokat indít a hétvégén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb fővárosi temetők felé és nagyobb kapacitással közlekedteti a meglévő járatokat szombattól jövő péntekig.
Aggályosnak tartja az Európai Bizottság Olaszország jövő évi költségvetési tervezetét. Brüsszel azt várja Rómától, hogy három héten belül olyan módosított javaslattal álljanak elő, amely megfelel az uniós pénzügy-miniszterek júliusban kiadott ajánlásainak. Guiseppe Conte azonban arról beszélt: nincs B tervük, a Bizottság által leginkább kifogásolt
Nagy izgalommal várják az Artcurial párizsi akciós ház szerda esti árverését, amelynek tételei között négy Banksy-mű is szerepel, a művész egyik képe ugyanis félig bedarálta magát a Sotheby's október elejei londoni árverésén. ...
Kampányt indított a helyes szájápolás érdekében a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikája - közölte az intézmény igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
Csaknem három hónappal a tüdőátültetése után kiengedték a kórházból a háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Laudát, a konstruktőrök között világbajnoki címvédő Mercedes istálló tanácsadóját.
Barka Emese 6-2-re elveszítette az elődöntőt, így az 57 kilogrammos kategória egyik bronzérméért léphet szőnyegre a budapesti birkózó-világbajnokságon.
Eszék és a környező magyar falvak nekünk ugyanazt jelentik, amit a horvátoknak Pécs és a vonzáskörzetébe tartozó baranyai vagy somogyi horvátlakta települések – mondta az Országgyűlés elnöke
Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője szerint most már "oda kellett sóznia" az Európai Bizottságnak, tanulva a görög példából. Olaszország költségvetése nem belügy, adóssághegyei az eurón keresztül az egész kontinenst érintik.
Azt eddig is tudtuk, hogy a legendás bokszolóval nem érdemes ujjat húzni, de azt nem, hogy a humora is legalább olyan ütős, mint a pofonok, amiket osztani szokott. Tyson és Dana White, aki az UFC (a legnagyobb MMA szervezet) feje, együtt utazott egy repülőn, de utóbbi valószínűleg már nagyon megbánta ezt. Korábban is történt már hasonló, amikor W
Bár nem tették előzetes letartóztatásba, de nyomkövetővel kell közlekednie annak a nyugdíjasnak, aki saját fiát szúrta le a napokban Abdán. Árpi bácsi megtörten állt a bíróság elé.
Hűtőfolyadék-szivárgás által okozott gyulladásveszély miatt világszerte 1,6 millió autót hív vissza a szervizekbe ellenőrzésre a BMW - számolt be kedden az Automobilwoche német hírportál.