2018. október 25. csütörtök

okt. 25
6:57
Épül a jövő Kelenföldje (Infostart)
Nagyszabású építkezések formálják át Kelenföldet. A pályaudvar nyugati oldalán a Budapest ONE különleges, hullámos formavilágával egyszerre kelt dinamikus és harmonikus látványt, míg a vasút túloldalán épülő Etele Plaza egész Újbuda kereskedelmi- és szórakoztatóiparának kiemelkedően fontos láncszemeként épül. A környék fejlődését tovább növelheti a
okt. 25
6:57
Egyre többet kell fizetni a gyógyszerért, a szegények járnak a legrosszabbul (ATV)
A második Orbán-kormány első átfogó terveinek egyike a Széll Kálmán-terv volt. Ebben rögzítették, hogy 2011. évhez képest milyen módon kell több, mint 100 milliárd forintot megspórolni. Közben az adatok azt mutatják, hogy a gyógyszertári forgalom töretlen növekedést mutat. A Policy Agenda elemzése.
okt. 25
6:57
A tavalyi másfélszeresére nőhet a Mol nyeresége (vg.hu)
A 2017-es év harmadik negyedévének egyszeri tételei miatt javulhat kiugróan a Mol teljesítménye. Azzal kiigazítva már árnyaltabb a kép.
okt. 25
7:00
Halmozza a díjakat a csongrádi város (HírTV)
Tavaly idősbarát díjat kapott, mától családbarát önkormányzat Makó.
okt. 25
7:03
Várkonyi Andrea őszintén beszélt a szakításról: sokkal mélyebb okai vannak, miért most feneklett meg a kapcsolatuk (Blikk)
A műsorvezetőnő szeretné, ha napvilágot látna az igazság: Várkonyi Andrea őszintén beszélt Bochkor Gáborral való szakításáról, a rádióstól való elköltözés okáról, illetve arról, hogy gyászidőszakot dolgoz fel.
okt. 25
7:03
Kritikusak vagyunk szüleink nyugdíjstratégiájával (ProfitLine)
A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából. Az már kevésbé meglepő, hogy a gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészülés során. A reprezentatív felmérés azt is felszínre ho
okt. 25
7:06
Egy amerikai vadász kilőtt skót vadkecskékkel pózolt a neten, a skótok kiakadtak (444.hu)
A vadászat korlátozását követelik.
okt. 25
7:06
Egyelőre csak ostromoljuk a dobogót (Azenpenzem)
A budapesti vb-n szabadfogásban a mieinknek egy ötödik hely jutott – összességében azért ennél mindenképpen többre számítottunk.
okt. 25
7:06
Dráma: A stúdióból vitték orvoshoz Ördög Nórát (Femcafe)
A műsorvezető teljesen munkaképtelenné vált.
okt. 25
7:12
Tartozásait rendezi a nyereményből Keleti Andi (BorsOnline)
Rekord összegű nyereményt vitt haza a Sztárok és párok stúdiójából Keleti Andi és férje, Kovács Zoltán, akik a pénzt hitelük törlesztésére fordítják. 6 millió forintot értek a tippjeik a műsorban.
okt. 25
7:15
Egyre jobban eladósodnak a magyarok (Infostart)
Folyamatosan erősödik a lakosság hitelfelvételi aktivitása a Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldalának adatai szerint, a portál az idei első három negyedévben több mint háromszor annyi személyihitel-igényt továbbított, mint az előző év hasonló időszakában.
okt. 25
7:15
Sósav szivárog egy tehervonatból a hatvani vasútállomáson (BorsOnline)
Sósav szivárog egy tehervonat egyik tartálykocsijából a hatvani vasútállomáson, ezért a pályaudvart csütörtökön reggel, nem sokkal 6 óra előtt lezárták, a vasúti forgalmat leállították - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A Mávinform tájékoztatása szerint a baleset miatt a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon jelentő
okt. 25
7:15
Geszti Péter és Ditz Edit: „Egyenrangú felek vagyunk” (Blikk)
Közös céget alapított Geszti Péter és felesége, Ditz Edit: a reklámszakember és kedvese felrúgták eddigi életóket, hogy Péter mellett Edit is a karrierjére koncentrálhasson.
okt. 25
7:15
Az anyanyelvét is elfelejtette egy évekig fogságban tartott újságíró (Blikk)
Több mint három évet töltött a polgárháborús Szíriában egy terrorszervezet fogságában Jumpei Yasuda japán újságíró, akit a török hatóságok a napokban szállítottak Isztambulba, miután kiszabadult.
okt. 25
7:15
A Kínában szolgáló diplomatáknak nincs kubai szindrómája (Portfolio)
A Kínából hazatért diplomatáknak más egészségügyi károsodásaik vannak, mint a Kubából hazatérteknek - közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán este. A tárca közleménye szerint az idén tavasszal hazarendelt 15 amerikai diplomata...
okt. 25
7:15
Két éve beadott minden papírt, de a mai napig nem kapja meg a nyugdíját (ATV)
Lassan két éve nem kap nyugdíjat az az asszony, aki hivatalosan 2016 végén adta be papírjait a helyi hivatalba. Igaz, nyugdíjelőleget kap, de azt is csupán fél éve. Magdolna azt mondta az atv.hu-nak: jelenleg panziók takarításával jut plusz jövedelemhez, hogy ne szoruljon gyermekei segítségére.
okt. 25
7:15
Kínos incidens, az RTL szerkesztői nem ismerték fel Náray Tamást (Ripost)
Noha a ruhatervező hosszú éveken keresztül dolgozott a csatornánál, úgy tűnik, mégsem hagyott maradandó nyomot az ifjabb generációban.
okt. 25
7:15
Ebből az országból igazolhat válogatott focistát a Fradi (Ripost)
A védekező középpályásként bevethető labdarúgó korábban tagja volt az ukrán utánpótlás-válogatottnak.
okt. 25
7:15
Jön a fagy, a hajlani hideg után se számíthatunk ma sok jóra (Ripost)
Pénteken viszont már kellemesebb időre számíthatunk, fokozatosan felmelegszik a levegő.
okt. 25
7:17
Felháborító, mivel próbál védekezni a futónő támadója (Ripost)
Bár még nem tett vallomást, jövő héten arra is sor kerülhet. Megdöbbentő, amivel menteni akarja magát Makai Viktória támadója...
okt. 25
7:18
Megoldódhat a rejtély: titokzatos tanú állítja, tudja, mi történt VV Fannival (SzMo)
Borzalmas dologról számolt be a férfi a a Fanni családját képviselő ügyvédnek.
okt. 25
7:24
Politikailag szervezett a többezres bevándorló-karaván (USAracing)
Donald Trump azt mondta: „utánanéznek majd”, nem finanszírozza-e az immár több mint hétezresre duzzadt, zömében közép-amerikaiak­ból álló vándorló tömeget a Demokrata Párt is.
okt. 25
7:27
10 százalék feletti lisztdrágulás is jöhet (Menedzsment Fórum)
Mert megdrágult a búza.
okt. 25
7:27
Egyre több hitelt veszünk fel (ATV)
Folyamatosan erősödik a lakosság hitelfelvételi aktivitása a Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldalának adatai szerint, a portál az idei első három negyedévben több mint háromszor annyi személyihitel-igényt továbbított, mint az előző év hasonló időszakában.
okt. 25
7:30
Újranyitják az egyik leghíresebb strandot a Fülöp-szigeteken, de betiltják a bulizást (444.hu)
A Boracay sziget híres fehér homokos strandja hat hónapig volt zárva.
okt. 25
7:30
Várkonyi Andrea elárulta: Ezért szakítottak Bochkor Gáborral (Femcafe)
Ez már régóta húzódott közöttük.
okt. 25
7:30
Jövőre is a cél alatt maradhat az infláció (vg.hu)
Az idei, masszívan négy százalék feletti gazdasági növekedés a jövő évtől alacsonyabb, 2,5 százalék körüli szinten stabilizálódhat.
okt. 25
7:30
Tömegmészárlást tervezek, diáktársaik véréből akartak inni az Amerikában elfogott 11 és 12 éves sátánista lányok (BorsOnline)
A floridai Bartow Middle School zuhanyzójában egy konyhakéssel, egy húvágú bárddal, egy pizzavágóval és egy serleggel felszerelkezve találtak meg egy 11 és egy 12 éves diáklányt, akik azt tervezték, hogy 15 társukat megölik, isznak a vérükből, esznek a húsukból, aztán magukkal is végeznek. Mindketten sátánistáknak vallották magukat. Ahogy az Index
okt. 25
7:30
K-1 világbajnok - Gerjednek Kínában a kalapos magyar izzadságára (BorsOnline)
Elképesztő rajongás övezi Kínában a kétszeres amatőr kick-box (K-1) világbajnok Vidákovics Patrikot, aki második menetes kiütéses sikerrel debütált az ázsiai ország legnagyobb harcművészeti show-ján, a Kunlun-gálán.  – Szó szerint megőrültek a szurkolók értem. Ilyen rajongással sosem találkoztam. Egymást lökdösték, taposták az emberek egy-egy al
okt. 25
7:32
Újabb nehéz időszakon megy át a tőzsde (vg.hu)
Mínuszban a világ tőzsdéi. Csütörtökön egy melegfront vonul át nyugatról kelet felé az országon, útját több helyen gyenge eső kíséri. VG-reggel.
okt. 25
7:33
Elképesztő videó: a vízbe ugratott egy kompról az autó (Blikk)
Nem mindennapi felvétel járta be a világhálót a napokban. Egy autó a vízbe hajtott egy komp rámpájáról, majd békésen lebegett tovább a víz tetején.
okt. 25
7:36
Brexit: sokba kerülne az egyezség elmaradása (AQUA)
Londoni sajtóértesülések szerint a brit kormány készenléti terveket vázol fel erre az esetre, elkerülendő a fennakadásokat a lakossági ellátásban.
okt. 25
7:36
A Huawei Mate 20 Pro előrendelhető a Telenornál (Márkamonitor)
Elindult a regisztráció a Telenornál a Huawei legújabb csúcskészülékére. Az előrendelt Huawei Mate 20 Pro készülékekhez a gyártó új sportórája, a Huawei Watch GT jár ajándékba. A Huawei Mate 20 Pro tripla hátlapi kamerát kapott, melynek ultra széles látószögű lencséivel kitűnő makrófotók is készíthetők. A fotózás mellett már a videók rögzítését és
okt. 25
7:36
Gyorsan nő a lakosság hitelfelvételi kedve (Biztosító Magazin)
A Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldala, a Bankkalkulátor.hu adatai azt mutatják, hogy folyamatosan erősödik a lakosság hitelfelvételi aktivitása. A cég az idei első három negyedévben több mint háromszor annyi személyihitel-igényt továbbított, mint az előző év hasonló időszakában.
okt. 25
7:36
Egy orvos székkel együtt borította fel a nővért a hatvani kórházban a véradáson (SzMo)
Az orvos szerint az előzmények ismerete nélkül a szemtanúk másképp értelmezhették a helyzetet.
okt. 25
7:39
Habzsoljuk a hitelt - háromszor annyian vesznek fel kölcsönt, mint tavaly (Privátbankár)
És átlagosan 8 százalékkal nagyobb összeget.
okt. 25
7:39
Hatalmas változás Budapesten (Infostart)
Budapesti légszennyezettség előrejelzés csütörtök éjfélig:
okt. 25
7:39
Komoly mértékben drágulhat a liszt (ATV)
Az aratás után végrehajtott, átlagosan 8-9 százalékos lisztáremelés után most ismét arra készülnek a malmok, hogy még magasabb árat kérjenek a termékeikért - írja a csütörtöki Világgazdaság iparági forrásokra hivatkozva.
okt. 25
7:42
Putyin a nyugdíjasokkal packázott, be is zuhant a népszerűsége (444.hu)
A nyugdíjrendszert akarta megreformálni, de finomítania kellett az elképzelésein.
okt. 25
7:45
Háromszor annyian vesznek fel hitelt, mint tavaly (Menedzsment Fórum)
És átlagosan 8 százalékkal nagyobb összeget.
okt. 25
7:45
Oltás híján meghalt a laposföldhívő apa hathetes kisfia (BorsOnline)
A magyar oltásellenes mozgalom támogatója, laposföldhívő férfi, L. Csaba, aki most a feleségével hathetes kisfiuk halála miatt ül a vádlottak padján. A házaspár bosszútól tart.
okt. 25
7:45
Ma bejelentést tesz a Ceu rektora (ATV)
Ma kora délután sajtótájékoztatón tesz bejelentést Michael Ignatieff, a CEU rektora. A meghívókat tegnap ki is küldték. Még ez előtt kiküldött egy meghívót az egyetem a diákjainak is, amelyben ma délután háromnegyed egyre találkozóra hívnak mindenkit a CEU auditóriumába - írta a 24.hu még tegnap délután.
okt. 25
7:48
Szijjártó Péter újjáépítené a magyar-ukrán kapcsolatokat (USAracing)
A most bejelentett javaslat szerint a két kormány tartózkodna olyan politika folytatásától, amely egy nemzeti közösség asszimilációjához vezethet.
okt. 25
7:48
Várkonyi Andrea újabb részleteket árult el a szakításról (BorsOnline)
- Gábortól valóban én költöztem el, de ennek igen praktikus oka volt, a ház ugyanis, ahova annak idején beköltöztünk, az övé, azt ő vásárolta. [...] Tehát mivel Gábor házában éltünk, logikus, hogy én költöztem el a lányunkkal. De nem titok, hogy külön kasszán voltunk. [...] Nem voltam eltartva, mindent magamnak teremtettem meg - mondta a HOT! magaz
okt. 25
7:48
X – A rendszerből törölve: Ujj Mészáros Károly krimijében TÉNYLEG csak a végén jössz rá, ki a gyilkos (SzMo)
Végig izzadt a tenyerem, és sajnáltam, hogy ki kellett szaladnom egy percre pisilni, mert egy kockát is kár volt elvesztegetni. A 'rókatündéres' rendező az év egyik legjobban várt filmjében a sötét tónusú, skandináv vonalra hajazó thriller műfajához nyúlt. Kritika.
okt. 25
7:51
Újabb áremelési hullám indulhat el Magyarországon - durva hírek (Infostart)
Az aratás után végrehajtott, 8-9 százalékos lisztáremelés után október végén, november elején újabb, 10 százalékot meghaladó áremelést jelentenek be a malomipari cégek.
okt. 25
7:51
Csukás István: „Csak arra kérem a jóistent, adjon időt mindenre” (Blikk)
Fiatalokat megszégyenítő energiával éli mindennapjait Csukás István: a közkedvelt meseíró korához képest igencsak aktív életet él, hiszen úgy véli, a sok elfoglaltsággal előzheti meg, hogy eltompuljon az agya.
okt. 25
7:54
Jöhetnek a körtés finomságok? 8 süti, ami nélkül kevesebb lenne az ősz (Femcafe)
Mennyei gyümölcsös receptek a hideg napokra.
okt. 25
7:57
Életveszélyesen megfenyegette a Hooligans énekese volt élettársát, ez az oka (Blikk)
Áll a bál a Hooligans frontembere, Csipa, illetve volt párja, Krisztina között: a két fél kölcsönösen feljelentette egymást a rendőrségen.
okt. 25
7:57
Valami fontosat jelent ma be a CEU (Portfolio)
Meghívót küldött a CEU rektora az egyetem diákjainak - írja a 24.hu. Michael Ignatieff háromnegyed egyre hívta találkozóra a hallgatókat az egyetem auditóriumába. A meghívóban csak az áll, hogy a fórum fontos lesz. A 24.hu úgy tudja...

Keresés