Visszarepülhet az időben, aki szombaton a skanzenbe látogat. Az őszi szántóföldi munkákat, a szántást, vetést, boronálást is megismerhetik ugyanis az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban rendezett tematikus napon.
A Mexikói Nagydíjon ismét kipróbálja majd új fejlesztésű padlólemezét a Ferrari Forma-1-es csapata, a Red Bull pedig pályára visz egy hasonló koncepciót.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülésen erősítette meg szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban az erdélyi magyarság kulturális autonómia és a székelység területi autonómia iránti igényét. Az együttes ülésen a két nemzeti tanács száz évvel ezelőtti megalakulásáról is megemlékeztek.
Anyasági hormonként is ismert, sok esetben mégis épp túlzott termelődése akadályozza a teherbeesést. Mi okozhatja a prolaktin szint emelkedését és hogyan kezelhető?
Több mint száz járatot töröltek a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt szombaton a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A légikikötő szóvivője arról számolt be, hogy a szombati 550 járatból 110-et töröltek, az akció így az aznapi körülbelül 70 ezer utas ötödét érinti.
Meghalt egy négy és fél éves kislány, akinek rosszulléte miatt leszállt egy Moldovából Ausztriába tartó repülőgép Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren szombaton - közölte az Országos Mentőszolgálat és a Budapest Airport az MTI-vel.
en az egyik kedvenc vendéglátóhelyem a Biarritz étterem, ahová Pákh Imre barátommal, amikor megérkezik New Yorkból, minden alkalommal betérünk egy közös vacsorára.
Vasárnap 16.15 órától rendezik meg 272. alkalommal az el Clásico elnevezésű spanyol szuperrangadót, vagyis a Barcelona és a Real Madrid focicsapatának összecsapását.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Ismeretlen mester műve egy nem létező nemesemberről: így lehetne jellemezni azt mesterséges intelligencia által alkotott festményt, amelyet a Christie’s New York-i árverésén vásároltak meg.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.