Bölcsiskoruk óta elválaszthatatlan barát Richárd és Milán. A 18 éves fiúk szerelmei egy ikerpár volt, a két srác a lányok szülei mögött ült a kocsiban, amikor az autóba csapódott a vonat.
Legutóbb a Ferencváros győzött idegenben nemzetközi kupasorozat csoportkörében, 2004-ben és ez a tény is bizonyítja a fehérváriak csütörtöki sikerének a súlyát.
Kövér László házelnök kezdeményezte a volt szocialista, jelenleg LMP-s Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárását az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál, közben feljelentés is érkezett a politikus csúsztatásai miatt, a Fidesz-frakció pedig szintén az ügyészséghez fordul – írja szombati számában a Magyar Hírlap és Magyar Idők.
A kispesti Kút-tó erdőben a napokban több hajléktalankunyhót és sátrat is megsemmisítettek. Az ott élőket mindez teljesen váratlanul érte. Megnéztük, mi a helyzet most a kiürített részen.
Együtt érez a múlt századok nőivel Emma Stone. A Kaliforniai álom Oscar-díjas színésznője új mozija, egy 8. században játszódó történet kedvéért egy hónapig fűzőt hordott. – Úgy érzem, átrendeződtek a belső szerveim. Harminc napig nem kaptam levegőt. Mentolos illatosítót kellett szagolnom, hogy úgy érezzem, friss levegőn vagyok – panaszkodott a 29
Az Európai Unióban a nők az átlagos órabéreket tekintve még ma is 16,2 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Az Európai Bizottság szerint Magyarországon valamivel kedvezőbb a helyzet, a nemek közötti bérkülönbség 14 százalék, vagyis alacsonyabb az uniós átlagnál.
Nem csak a delfinek vagy a főemlősök rendelkeznek fejlett intelligenciával, a varjak koponyájában sem káposztalé lötyög. A károgó szárnyasok bonyolult feladatok megoldására is képesek.
Hatalmas mennyiségű készpénzállomány van a magyar lakosságnál, az így meglévő megtakarítások nagysága bőven meghaladja az ötezer milliárdot. Ez azt mutatja, hogy az emberek tudnak félretenni a fizetésükből, azonban sem nekik, sem az államnak nem éri meg, ha ezt a pénzt otthon tárolják.
Az új szabályok a nyugdíjasok elhelyezkedését, a családok anyagi boldogulását, a kisvállalkozások fejlődését és a kutatók itthon tartását egyaránt segíthetik.