A legnagyobb horrorszerző azt mondja, hogy tökre belefáradt abba a szóba, hogy "amazing", azaz csodálatos, és Twitteren arra kér mindenkit, főleg azokat, akik szövegírással próbálkoznak, foglalkoznak, kerüljék, hogy csodálatos. Ahogy a Mashable előtúrta, tavaly februárban King egyszer már kifakadt. Akkor azt kérte mindenkitől, hogy kerüljék azokat
Lengyelország híres arról, hogy jelentős szénvagyonnal rendelkezik, mégis elég jelentős importot bonyolít le ebből az energiahordozóból. A fő exportőr Oroszország.
A magyar ásványvízpiac a Nielsen legfrissebb elemzése* szerint 2018. január-szeptember között 5,8%-os növekedést ért el a tavalyi azonos időszakhoz képest az értékesített darabszámokat tekintve. Ehhez jelentősen hozzájárult a Magyarvíz Kft. is: az átlagnövekedés közel kétszeresét érték el, és ezzel a dobogó legfelső fokán állnak a márkázott terméke
Két magyar férfi került a Ján Kuciak gyilkosai után nyomozó szlovák hatóságok látókörébe, az egyiktől szerezhették be azt a fegyvert, amivel megölték az oknyomozó újságírót és barátnőjét.
Szerdán bruttó 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol, a 95-ös benzin ára azonban nem változik. Az áremeléssel a gázolaj literje 429 forintra drágul. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, 3-3...
A Megakrán ma bejelentette, hogy a társaság hétfői, rendkívüli közgyűlésén a vállalat részvényei egyhangúlag jóváhagyták a Megakrán alaptőkéjének új részvények zártkörű forgalomba hozatalával, pénzbeli vagyoni hozzájárulás...
A Mol-részvények 23 év alatt hússzor fizettek osztalékot, és ha valaki az első tőzsdei napon vásárolt volna belőlük, akkor mára 33-szorosára nőtt volna a pénze értéke. Az infláció ennek csak töredéke volt, alig négyszeresükre nőttek az árak. A társaság szerdán jelent, két nagy brókercég is kedvező számokkal kalkulál.
Elektromos töltőállomást alakított ki az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóközpontjában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), ez Nógrád-megye északi részének első ilyen létesítménye - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a BNPI kommunikációs és ökoturisztikai osztályának vezetője.
"Történelmi jelentőségű a mai bejelentés, ami pozitív hozadékkal is járhat" és "taktikus húzás, ami időnyerésre is jó" - ilyen kijelentéseket is megfogalmaztak gazdaságpolitikai elemzők annak kapcsán, hogy Angela Merkel német kancellár...
„Nem költözik a CEU. A nyilatkozatuk arról szólt, hogy bizonyos amerikai tevékenységeiket elviszik Bécsbe. Ha lesz ott is egy kampusza a CEU-nak, és megmarad mellette a magyar egyetem is, akkor nem nagyon változik semmi. Nincs CEU-ügy” – nyilatkozza a 168 Óra e heti számában Palkovics László innovációs miniszter.
Az anyja gondozását elmulasztó hajdúsági férfi büntetését hatról nyolc évre súlyosította a debreceni Ítélőtábla hétfőn. Az ítélet jogerős - közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
A debreceni születésű Judah Samet elkésett, ennek köszönheti, hogy nem esett áldozatul a pittsburgi antiszemita mészárosnak. A tömeggyilkost halálra ítélhetik.
Egyre kevésbé lepődünk meg azon, ha egy hivatalos eseményen Harry herceg megfogja felesége, Meghan kezét, s az egymásba karolások, odabújások is sűrűsödnek. Míg Katalin és Vilmos nyilvánosan még ennyit sem engednek meg maguknak, Harryék most még messzebbre mentek! Éppen Új-Zélandon szálltak magángépükre, mikor a feleségét maga elé engedő Harrynek a
A fenti címmel harangozta be szerdán megjelenő számának interjúját Palkovics Lászlóval a 168 óra. Az innovációs miniszter a hetilapnak azt mondta: A CEU nyilatkozata arról szól, bizonyos amerikai tevékenységeket visznek el Bécsbe. Ha...
A téli menetrendi időszak első forgalmi újdonsága, hogy vasárnap este óta közvetlen légi összeköttetés jött létre a magyar és a grúz főváros között. Az új grúz légitársaság, a MyWay egyik első külföldi desztinációja éppen Budapest lett. Az AirFrance pedig mostantól Joon néven repül a magyar főváros és Párizs között.
A metaplasia olyan hámsejtelváltozás, amikor a szabályos hám helyén más típusú, de szabályos szerkezetű hámsejt keletkezik. Nem daganatos elváltozás és visszafordítható állapotot jelent, bár fennállásakor magasabb a rák kialakulásának rizikója.
Az Európai Unióban értékesített elemeknek és akkumulátoroknak összességében mintegy 44 százalékát gyűjtik vissza újrahasznosításra - Magyarországon ez 53 százalék, amivel az ország a harmadik legmagasabb arányt produkálja az EU-ban. ...
A világ energiaéhsége tavaly 2,1 százalékkal nőtt, ami több mint kétszerese volt az előző évi növekedésnek. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentése az energiaigények felpörgését a világgazdaság fellendülésével magyarázza. Ha ez a trend tovább folytatódik, nehezen tartható a korábbi, a bővülés ütemének csökkenésére alapozott becslés, mely sze