Kedd este közleményt adott ki a Pest és Nógrád megye 116 településén uralkodó szemétkáosz ügyében a katasztrófavédelem, ezt alább változtatás nélkül olvashatják:
Az Orbán Viktor által helyesen említett világkormány nem mint elvont fenyegetés van jelen, hanem évszázadok óta már gyakorolja is planetáris dimenziójú diktatúráját, hisz mi másnak mondhatnánk azt, ha valaki erre való bármilyen felhatalmazás és ellenőrzés nélkül határoz meg minden történést. Mi több, már a világ összenyitása is az ő műve volt.
A választás óta azt is próbálom emésztgetni, hogy felnőtt életem jelentős része minden bizonnyal a Nemzeti Együttműködés Rendszerében fog eltelni. Interjú.
Döntő hatású lehet az Európai Unió jövőjére az európai parlamenti választás magyarországi eredménye - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az Európa jövőjéről rendezett fórumon, Budapesten.
A vártnál gyengébb harmadik negyedéves eredményeket tett közzé kedden a piaczárás után a Facebook. A közösségi oldal részvényei a zárás utáni kereskedésben esésbe kapcsoltak. Elsősorban a Facebook bevétele maradt el a várakozásoktól...
Már folynak a tárgyalások, hogy Volnerék milyen feladatot kaphatnak a Mi Hazánk Mozgalomban. Arra számít, hogy hamarosan képviselői csoportjuk alakul a parlamentben, azt ugyanakkor sajnálja, hogy a most kilépett jobbikos vezetők nem álltak már jóval korábban mellé.
Izrael több támadást is végrehajtott azután, hogy ellentmondásos módon része volt egy orosz felderítőgép lelövésében. A szíriai légierő szeptember közepén semmisítette meg szövetségese gépét – Moszkva szerint úgy, hogy a közelben támadó izraeli gépek az orosz repülőre irányították a légvédelmi tüzet.
Ecuador már hatmillió dollárt (1,7 milliárd forintot) költött Julian Assange-nak, a WikiLeaks oknyomozó portál alapítójának elszállásolására londoni nagykövetségén 2012 óta - közölte Ínigo Salvador, a dél-amerikai állam főügyésze a Comercio című lapnak nyilatkozva kedden.
A Magyar Idők a CEU amerikai befogadó campusáról, a Bard College-ről ír. A CEU szerint New York állam elismerte, hogy az egyetem folytat oktatási tevékenységet az államban.
A Diósgyőri VTK kétgólos győzelmet aratott a másodosztályban második Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó Magyar Kupában, így elsőként jutott a legjobb 32 közé.
A temetkezési kellékek költségei tükrözik a végső nyughely-árak alakulását. Itthon a sírhely megváltása akár 600 ezer forintba is kerülhet a fővárosban, míg urnafülke már 3900 forintért is váltható vidéken.
A forradalom 13 napjának dokumentumait vizsgálva egyfajta, az átmenet időszakában jelentős külföldi kölcsönökkel támogatott vegyes gazdaságot képzeltek el a forradalmárok. Ebben megmarad az állami szektor túlsúlya, de már jelentős teret kap a magánkezdeményezés és a „szociális érdekből korlátozott” magántulajdon is, ami azonban „a dolgozó népet nem
Vízgazdálkodási, közlekedési, energetikai és turisztikai szempontból Csehország számára hasznos lenne a Duna-Odera-Elba csatorna megépítése – erre az álláspontja jutott az a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet a cseh közlekedési minisztérium készíttetett az évtizedek óta sokat vitatott elképzelésről.
Virtuális egészségügyi asszisztenst fejlesztettek magyar, portugál és svéd kutatók – közölte a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.
A Manchester City a Tottenham legyőzésével jobb gólkülönbségével a Liverpool előtt vezeti a táblázatot, míg a Chelsea a Burnley lesimázása után megszilárdította harmadik pozícióját. Összefoglalunk.
A liberálisok nehezen fogadják el, hogy a rossz politika jó közgazdaságtant hozhat létre, és hogy a jó politika is eredményezhet rossz gazdaságpolitikát. Magyarország kiváló példa az előbbire.
Jóllehet Horvátország – Norvégia és Izland után – vizekben a harmadik leggazdagabb ország Európában, a lakosság 6 százaléka, 250 ezer ember számára elérhetetlen az ivóvízhálózat – írta a Vecernji List című horvát napilap október elején egy kerekasztal-beszélgetésről beszámolva.
Nehéz, de nem lehetetlen változtatni a történelmi örökségeken – írja Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és főközgazdásza a Növekedés.hu-n megjelent cikkében. A HVG egyik cikkére reagálva Palotai kifejti, hogy nem a történelmi okokból fennálló különbségek, hanem a változások elemzése mutat rá, hogy a felzárkózás jelei Magyaro
Az amerikai társadalom szegényebbik fele óriási veszteséget szenvedett el az elmúlt évtizedben: vagyonuk értéke összeomlott, miközben a felső 10 százalék masszívan meggazdagodott. A jövedelmi egyenlőtlenségek növekedésének oka az ingatlan- és részvénypiac szétválásában keresendő.
A leendő feltalálók sikereit nem a génjeik, hanem a környezetük alapozza meg. Egy tanulmány szerint sokakban ott van a zseni, de nem mindenkinek biztosított a megfelelő környezet annak előcsalogatásához.
Kétszázmillió forintból érintésmentes kézfertőtlenítő berendezéseket, a betegellátó helyiségek és műtők levegőjének fertőtlenítésére alkalmas eszközöket és újgenerációs fertőtlenítőket vásárolt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház.
A Ford titokban kiszámolta, hogy az egyes halálesetek előreláthatólag mekkora összeggel rövidítik meg a céget, és arra jutottak, hogy mintegy 180-180 halott és sérült esetében még megéri fizetni a kártérítést. Interjú.
Ezt az almáskerttel körülvett házat a domboldalon találjuk meg, és mi tagadás, tökéletesen kihasználja a helyszín természetes topográfiáját. Többek között a fenyőburkolatú mennyezet és a cinkkeretes ablakok is szerepet játszanak abban, hogy szoros kapcsolatot ápol a természetes környezetével. De ezt ki bánja?