Váratlanul főszereplővé léptek elő a táncoslányok a Sztárban sztár színpadán. Szexi fenékrázásuk elhomályosította Burai Krisztián produkcióját. A Bors elcsípte az egyik csinos twerkelőt.
– Ha ez nyáron lenne, viharos időnk lenne – olvasható az időjárás jelentés címében. Bizony, október utolsó napjaiban 20-21 fok van és lesz, ami egy hűvös nyár napnak, avagy egy kellemes tavaszinak is elmenne!
Egy hét múlva kezdik postázni a családok védelméről szóló, nyolcadik nemzeti konzultáció kérdőíveit, a több mint nyolcmillió küldemény eljuttatása a címzettekhez egy hónapot is igénybe vehet - írta a Magyar Idők kedden.
Az elemzők már hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy a 63 éves, populistának nevezett politikus malmára hajtja a vizet a lakosság csalódottsága a politikai elitben.
Milliárdos nagyságrendben találtak XVIII. századi kincseket az érdi Duna-partnál – erről számolt be a kutatásban résztvevő Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója az ATV Startban.
A román külügyminisztérium üdvözli Jean-Claude Juncker december elsejével - Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével - kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor aggodalmának ad hangot a "budapesti hatóságok retorikája" miatt.
A Besúgnak blogon jelentek meg részletek a modellről készült jelentésekről, és az azokhoz fűzött kommentárokból. Patakiról egy Vass Klári nevű ügynök jelentett. - Nem tudtam róla, hogy jelentés készült rólam, de különösebben mégsem lep meg, hiszen akkoriban ilyen időket éltünk" - kommentálta a Blikknek Pataki a dolgot. - Nem neheztelek rá, mert a
Antonio Contéval egyelőre megszakadtak a tárgyalások a Real Madridnál. Ám a bajok sokkal súlyosabbnak tűnnek annál, mintsem az edzőváltás önmagában megoldást hozzon.
Bajnokok Ligája-döntős, válogatott beállóval erősített a dán másodosztályban szereplő SönderjyskE női kézilabdacsapata, amely szerződtette Mayer Szabinát.
A következő két évben a repülőgépek tankolása várhatóan jóval többe fog kerülni a légitársaságoknak egy az iparágon kívül történt változásnak köszönhetően. 2020-tól ugyanis életbe lépnek a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet* új szabályai, amelyek szerint a mostaninál sokkal tisztább gázolajat kell használni a tengeri hajók üzemeltetése során. Ezt a
A románok továbbra is Amerika-pártiak, az európai szövetségesek közül leginkább Németországra támaszkodnának, és Oroszországot tartják a leginkább ellenséges országnak - emelete ki a G4Media.ro hírportál az Avantgarde közvélemény-kutató intézet egy októberi felmérését ismertetve.
Nem támogatná a dohányzás betiltását Orbán Viktor. A miniszterelnököt az Azonnali kérdezte meg a parlamentben Lázár János tervével kapcsolatban. Nem, egyáltalán nem, én a szabadság oldalán állok így válaszolt Orbán arra a kérdésre...
Egy hónap múlva kezdődik a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. November 28-tól öt napon keresztül a budapesti mozivásznakon rendeznek villámcsődületet az elmúlt év legizgalmasabb animációs sztárjai. A 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon idén 300 animációs rövidfilmet és 10 egész estés filmet láthat majd a közönség, köztük
Csaknem 100 ezer magyar dolgozott hivatalosan is Ausztriában augusztusban. A szeptemberi hónapra azonban kétezer-ötszázzal csökkent a számuk. Ők az idénymunkások, viszont a számok szerint az eddigi ingázók nagy része egyre inkább átköltözik.
Hatan életüket vesztették hétfőn az olaszországi heves viharokban, áradásokban. A katasztrofális időjárás miatt hat tartományban rendelték el a legmagasabb fokú riasztást.
A bukaresti külügyminisztérium szerint Juncker üzenete annak a román államnak elismerése, amely „az idők során hathatós, a legszigorúbb szabványokat is kielégítő” intézkedéseket hozott a nemzeti kisebbségek védelmében.
Embertelenséggel vádolják a jogvédők a Londonból szerződtetett állomásfőnököt, aki megtiltaná, hogy a hajléktalanok a New York-i metró padjain aludjanak.
November közeledtével egyre korábban sötétedik és egyre gyakrabban csúszósak az utak. A rendőrök azt javasolják, hogy az autósok mihamarabb cseréljék le nyári abroncsaikat. A szakértők szerint ugyanakkor nem elég az autót felkészíteni a közelgő télre, a sofőröknek is jobban kell figyelniük a hamarosan megváltozó útviszonyokra.
Az ötven évvel ezelőtti mexikóvárosi olimpia birkózóbajnoka versenyzői pályafutása mellett edzőként is nagyot alkotott, joggal érdemelte ki a megtiszteltetést.
Az utódlással összefüggő tudatos döntés Angela Merkel kancellár bejelentése arról, hogy nem indul újra a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért Kiss J. László Németország-szakértő szerint. A Corvinus Egyetem tanára valószínűnek nevezte, hogy Merkel kancellárként nem tölti ki a 2021 őszéig tartó jelenlegi parlamenti ciklust. Az MTI
A Ben is Back című film kapcsán készített interjút Julia Robertsszel Návai Anikó. A filmben a színésznő egy kábítószeres gyerek anyukáját játssza. De szóba került új tévéfilmje is, a Home coming, amelyben pszichiátert alakít. – Tele van a sajtó azzal, hogy ha az Omaze nevű honlapnak befizetsz tíz dollárt, és szerencsésen kisorsolnak, akkor elmehet
- Édesanyám családjában több ikerterhesség volt, ezért számítottunk arra, hogy ez nálunk is bekövetkezhet - kezdte Kollányi Zsuzsi. - Attila pedig különösen örült ennek. Már korábban is sokszor hangoztatta, boldog lenne, ha rögtön két kisbabánk születne - mondta a Story magazinnak az énekesnő. - Ezért szinte meg sem lepődtem, amikor az orvos má