A képkeretbe épített papírvágóval megsemmisítette magát a híres és rejtőzködő graffitiművész, Banksy egyik alkotása, miután mintegy 1,2 millió euróért (csaknem 400 millió forintért) elkelt egy londoni árverésen. A Lány léggömbbel (Girl With Balloon) című, festékspray-vel készült kép az előzetes becslésekhez képest háromszoros áron kelt el és az ed
Kihúzták az Ötöslottó 40. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így jövő héten 313 millióért izgulhatnak a játékosok az ötösön. Az...
Lemondó hangvételű levelet küldött szét a CEU oktatóinak és diákjainak az egyetem rektora. Már úgy toboroznak diákokat a következő tanévre, hogy lesz ugyan képzés - de vagy Budapesten, vagy Bécsben. Az osztrák fővárossal már megkezdték az egyeztetéseket. A tervek szerint ott fogják tartani a kurzusokat, ha nem oldódik meg a helyzet Magyarországon -
Szerelemnek indult, tragédia lett belőle. Kalina István egy szoborral roncsolta szét áldozata fejét. Kegyetlen gyilkosság az ötvenes évekből. Véres pongyola „Reggel 5 órakor, amikor felébredtem, Éva még aludt a hálószobában. Rágyújtottam egy cigarettára, és szétnéztem a lakásban. Egy bronz mellszobrot vettem észre, amely márványtalapzaton állt.
Gyakran hallhatjuk, hogy a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében kiemelten fontos szerepe van az egészséges életmód kialakításának, azaz a megfelelő testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak. Egy átlagember számára ugyanakkor ez az információ önmagában vajmi kevés. Az alábbiakban praktikus tanácsokat olvashat egy csokorba szedve.
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán.
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
A MOL-Pick Szeged házigazdaként kilenc góllal legyőzte szombaton a szlovén RK Celje PL csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
- Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
A kormány folytatni kívánja a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen, és radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konfe
A bírói bérek rendezésének a közigazgatási bíróságok létrejöttével, legkésőbb 2020 január elsejével "nagy lépésekkel kell megkezdődnie" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Balatonalmádiban, a XIV. Magyar Jogászgyűlés záró plenáris ülésén.
Az UNICEF az év minden napján a világon élő gyermekek életért, jólétéért és jogaiért küzd. A szervezet tevékenységei révén nap mint nap ér el pozitív változást, ehhez azonban elengedhetetlen a figyelemfelkeltés és a támogatásgyűjtés. Az UNICEF Magyarország pontosan ezért hívta segítségül Bajnokait, köztük a háromszoros túraautó bajnok Keszthelyi Vi
Megtartják parlamenti mandátumukat a Jobbik frakciójából kizárt, illetve kilépett politikusok. A kizárt Volner János, a párt alelnökeként új elnökválasztást kezdeményez. A Mi Hazánk Mozgalom egyelőre nem tárgyal a távozókkal, de szolidáris velük. Ceglédi Zoltán a Jobbik mélyrepülésének folytatására számít.
Évezredek óta azt találgatja az emberiség, vajon létezett-e – és ha igen, hol? – az elsüllyedt város, netán kontinens, Atlantisz. Az angol történész, Matt Sibson szerint igen, és serényen magyarázza is, hogy hol.
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
Több skulóra lesz szükség a Fidesz világellenes kampányába, Böröcz László nem fog kitartani jövő májusig. Videoösszefoglaló a Sargentini-jelentés elutasításáról tartott parlamenti vitáról.