Az ötlet a kínai plázákban terjedt el, a fiúk csodaszépek, készségesen ülnek a próbafülke előtt, és még ebédelni is elvisznek. Mindezt bagatell órabérért.
A 29 éves Jamie Poole olyan betegségben szenved, hogy a szíve időnként leáll. Egyszer 45 percre. Beszélt arról, hogy mit látott 'halottként', és hogy mit tanácsol az egészségeseknek.
Heteken belül a kormány elé kerül az idegennyelvi stratégia, miután lehangoló képet festett a magyarok nyelvtudásáról a kormány megrendelésére készült felmérés - mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár az InfoRádióban.
Emmanuel Macron francia államfő új lapot kíván nyitni a kormányzásban a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondását követően, ezért előrehozza a jövő tavaszra tervezett kormányátalakítást - értesült a Le Journal du dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap.
A korábbi évekhez képest többet, de a szükséges kalciummennyiségnek csak a felét fogyasztják a magyar gyermekek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése szerint - mondta Csengeri Lilla, a szövetség kommunikációs bizottságának tagja az M1 aktuális csatornán.
A német kormány nemrég megállapodott az autógyártókkal arról, hogyan lehessen elkerülni, hogy nagy tömegben kitiltsanak régebbi dízeles autókat az ország nagyvárosaiból, és ezzel párhuzamosan hogyan lehetne a levegő minőségét javítani....
A jövő héten is sok lesz a napsütés, túlnyomóan száraz lesz az idő. A maximumok jellemzően 20 fok körül alakulnak, helyenként akár 24 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Politikai és szervezeti megújulást sürgetett a CDU és a CSU új parlamenti frakcióvezetője a pártszövetség ifjúsági szervezetének kongresszusán vasárnap.
Keira Knightley nyilvánosan beszólt Katalin hercegnének azért, mert miután világra hozta a második gyermekét, alig hét órával a szülés után már magas sarkú cipőben, teljesen kivirulva állt a fotósok elé. Szerinte Middleton azt az arcát mutatta, amit a világ látni szeretett volna, és ezzel elrejtette a valóságot. Azt a valóságot, amiben egy nő
Befejeződtek az általános választások Bosznia-Hercegovinában, vasárnap 19 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 15 óráig 37,21 százalékos volt, ami a négy évvel ezelőttinél némileg magasabb arány.
„Három kívánság, a kívánságom az, hogy minél előbb teljesítsd a kívánságomat!” Dévényi Tibor (71), a műsor atyja a tévében 18 éven keresztül tett eleget a szlogennek.
A címvédő MOL Vidi FC nagy meglepetésre 3-0-ra kikapott a vendég MTK Budapesttől Felcsúton, a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Egy titokzatos fekete BMW-st keresnek a vasi autósok, aki az M86-os autóúton a forgalommal szemben autózott. Az ismeretlen autósról a Facebookon többen is állítják, hogy már látták súlyos szabálysértéseket elkövetni, de egyelőre senki nem találja. Egy internetes portál szerint az autós a pályadíjat ellenőrző kamerákat akarhatta elkerülni úgy, hogy
Színésznek állt Szolnoki Péter (48). A zenész a Haverok, buli, Bon-Bon című darabban játszik hamarosan a színpadon. Nem tagadja, izgul a szereplés miatt.
Nem is olyan régen éppen csak rácsodálkoztunk a magyar sminkmester, Esztergályos Viki horrorisztikus átalakulására, de máris itt egy újabb elképesztő átváltozás, ami egyenesen padlóra küldött minket. Ophélie t'Serstevens egy halloweeni sminkötlettel kedveskedett követőinek, de nem ám valami megúszós verzióval, egy kormosképű kéményseprővel például
Befejeződtek az általános választások Bosznia-Hercegovinában, vasárnap 19 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 15 óráig 37,21 százalékos volt, ami a négy évvel ezelőttinél némileg magasabb arány.
Közel három és félmillióan vettek részt a romániai népszavazáson, ami a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról szólt. A részvétel nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt.
Nem kerülhet be a román alaptörvénybe az a módosítás, amely szerint a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, mivel az erről rendezett kétnapos népszavazáson a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt.