2018. október 7. vasárnap

okt. 7
20:42
Arnold Schwarzenegger budapesti úttal kampányol (BorsOnline)
Arnold Schwarzenegger Instagramján toboroz támogatókat új politikai kampányához. Azon ra­jongók között, akik a felhívásra mögé állnak, kisorsol egy budapesti utat. A szerencsés nyertes egy teljes napot lóghat Schwarzenegger a  magyar fővárosban, és még a Terminátor-film forgatására is benézhet.
okt. 7
20:48
Ördög Nóra végül célba ért (Blikk)
Megcsináltam! Büszke vagyok! – áradozott közösségi oldalán a TV2 műsorvezetője, aki szombaton teljesítette a 33. SPAR Budapest Maraton 10 kilométeres távját.
okt. 7
20:48
Sebestyén Áginak elege van abból, hogy Pumped Gabo exeként emlegetik - kicsit többet tett azóta ennél (Blikk)
Önmaga korlátait igyekszik túllépni, és az embereknek akar bizonyítani Sebestyén Ági (33) a Ninja Warrior Hungaryban.
okt. 7
20:48
A bajnokot kiütve dobogós az MTK - eredmények, tabella (Infostart)
A címvédő MOL Vidi FC nagy meglepetésre 3-0-ra kikapott a vendég MTK Budapesttől Felcsúton, a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Az újonc fővárosi együttes sikerével a tabella harmadik helyére lépett előre.
okt. 7
20:48
Érvénytelen lett a népszavazás (HírTV)
A részvétel nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt.
okt. 7
20:48
Hogyan változik a szemünk az életkorunkkal? (WebBeteg)
A kozmetikai iparban az egyes korosztályoknak más-más termékeket ajánlanak, figyelembe véve a bőrön történő változásokat. A szemünk tekintetében is más-más korban más-más dolgokra lenne érdemes odafigyelni.
okt. 7
20:54
Ne dőlj be! Ezek a tények mind kamuk a leghíresebb horrorfilmekről (Femcafe)
Csak így akarják izgalmasabbá tenni őket.
okt. 7
20:57
Tragédia lett az esküvő vége, meghalt a násznép 20 tagja (Ripost)
Legalább 20 vendég meghalt New Yorkban.
okt. 7
21:00
Tovább éleződik a viszony Ankara és Rijád között (hirado.hu)
Szaúdi nyomozók is érkeztek Isztambulba.
okt. 7
21:12
Meglepő információ az Interpol Kínában eltűnt elnökéről (Infostart)
Azonnali hatállyal lemondott az Interpol elnöki posztjáról a hazájában, Kínában törvénysértéssel megvádolt, napokkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt Meng Hung-vej - tudatta vasárnap este a lyoni székhelyű, nemzetközi rendőri szervezet.
okt. 7
21:12
Zsidó platform alakult a szélsőjobboldali pártban (HírTV)
Az AfD szerint ők az egyetlen német párt, amely fel akar lépni az iszlám terjeszkedése ellen.
okt. 7
21:12
Lemondott az Interpol elnöke (444.hu)
Meng Hung-vejről maga az Interpol sem tudta, hova tűnt. Kína egy hétig titkolózott.
okt. 7
21:18
Leesett az emberek álla, mikor megsemmisítette önmagát a híres festmény (Blikk)
Megsemmisült egy híres festmény az aukción, épp, amikor meglett az új tulajdonosa: az önmegsemmisítőt maga a művész építette a festménybe, hogy elpusztuljon, ha valaha eladják egy aukción.
okt. 7
21:30
Ki nem találja: itt járt ma Kulcsár Edina újszülött kisfiával (Blikk)
Kulcsár Edina majdnem egy hónapja adott életet kisfiának, Medoxnak.
okt. 7
21:30
Nem sokkal visszatérése lőtt bombagólt a magyar idegenlégiós (Blikk)
Káprázatos bombagólt lőtt az izraeli bajnokságban futballozó magyar hátvéd, Korhut Mihály.
okt. 7
21:30
A néma forradalom (hirado.hu)
Alig akad olyan játékfilm, amely az 1956-os forradalom kelet-európai hatásait dolgozná fel. Most született egy.
okt. 7
21:30
Meleg és napsütés, így alakul a jövő hét időjárása (Biztosító Magazin)
A jövő héten is sok lesz a napsütés, túlnyomóan száraz lesz az idő. A maximumok jellemzően 20 fok körül alakulnak, helyenként akár 24 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
okt. 7
21:36
Valószínűleg érvénytelen a romániai népszavazás (ProfitLine)
Romániában befejeződött férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról kiírt kétnapos népszavazás vasárnap, helyi idő szerint 21 órakor.
okt. 7
21:36
Kiütötte az MTK a Vidit (HírTV)
Nagy zakót kapott a címvédő.
okt. 7
21:39
Új polgármestere van Újszásznak (hirado.hu)
Haláleset miatt kellett kiírni az időközit.
okt. 7
21:42
Gulácsi és Orban tökéletes mérkőzéssel hangolt a magyar válogatottra (m4sport.hu)
Az RB Leipzig kiütéses győzelmet aratott a Bundesligában.
okt. 7
21:42
Évekig nem fésülködött a tini: Borzalmas, ami a hajával történt (Femcafe)
Szörnyen nézett ki.
okt. 7
21:48
A Fidesz által is tolt független jelölt, Dobozi Róbert nyert az újszászi polgármester-választáson (444.hu)
Az elhunyt polgármester fia, Molnár Péter a második lett.
okt. 7
21:48
Almási Zoltán sakknagymester megköszönte a magyar kormánynak, hogy sikerült a magyar sakkozást padlóra tenni (444.hu)
Az egyik legsikeresebb magyar sakkozó azt írja, fizetést sem kaptak idén, mert a Sakkszövetség elfelejtett utalni.
okt. 7
21:48
Kiderült, miért kell mankó Tóth Gabinak (SzMo)
Az énekesnő a Szenzációs négyes műsorába már mankóval érkezett.
okt. 7
22:00
300 ezres büntetést kaphat, aki elfelejti ezt (Blikk)
December 31-én lejár a határidő: eddig lehet legalizáltatni az engedély nélküli kerti kutakat. Akik eddig elintézik a fennmaradási engedélyt, azok továbbra is használhatják a kútjukat, akik viszont elfelejtik, akár 300 ezer forintnyi bírságot is kaphatnak.
okt. 7
22:00
Lemondott az Interpol elnöke (HírTV)
Napokkal ezelőtt eltűnt, kiderült, hogy Kínában vették őrizetbe korrupció miatt.
okt. 7
22:00
Bombaigazolásokra készül a PSG, három világsztár érkezhet (Sport365)
Újra megnyitják a párizsi pénzcsapokat.
okt. 7
22:00
Milliárdok jutnak orvosképzésre (hirado.hu)
Várhatóan 2021 után sem csökken az egészségügyre fordítható uniós források nagysága.
okt. 7
22:00
Télen Angliába igazolhat válogatott focistánk (Ripost)
Jó a megítélése a szigetországban. Egyik legjobb légiósunk további sorsáról találgat a Bild.
okt. 7
22:02
Két futó is összeesett és életét vesztette, miután célba ért a félmaratonon Cardiffban (Ripost)
Egy 20-as és egy 30-as éveiben járó férfi halt meg.
okt. 7
22:06
Elvérzett hazai pályán az MTK ellen a MOL Vidi (Blikk)
3-0-s vereséget szenvedett hazai pályán az MTK ellen a MOL Vidi FC.
okt. 7
22:06
Nem érdekelte a székelyeket a család-népszavazás (Képmás)
A Romániában a lényegében a hagyományos család intézményének védelméről szóló, sikertelenül zárult népszavazásra messze a legkevesebben Hargita (11 százalék) és Kovászna (8 százalék) megyékben mentek el.
okt. 7
22:18
Egy tonna, Európába szánt heroint foglaltak le (HírTV)
A drogot más, exportra szánt árucikkek között rejtették el.
okt. 7
22:18
Magánegészségügyi szolgáltatásokra kérnek adómentességet a kormánytól (Biztosító Magazin)
Prevenciós és ellátási célú egészségügyi szolgáltatásokkal bővítené az adómentes munkáltatói juttatások körét a legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatókat tömörítő Primus Egyesület kezdeményezése.
okt. 7
22:36
Ilyen volt az idei Oktoberfest (ProfitLine)
Nyugodt és békés volt idén a müncheni Oktoberfest, a regisztrált szabálysértések és bűncselekmények száma csökkent - közölte a bajor főváros rendőrsége vasárnap, a világ legnagyobb sörfesztiváljának zárónapján.
okt. 7
22:36
Másodlagos kérdés nyelvi kisebbségek védelme az unióban (hirado.hu)
Az unióban a kisebbségvédelmet háttérbe szorították a geostratégia és geopolitikai érdekek.
okt. 7
22:36
Thom Yorke 50 (Könyves Magazin)
Ötvenéves lett a Radiohead énekese.
okt. 7
22:42
Egyre kevesebb menekültet fogadnak be az USA-ba (HírTV)
Rohamosan csökken a szám.
okt. 7
22:42
Klopp: A Nemzetek Ligája a futball legértelmetlenebb sorozata (m4sport.hu)
A Pool menedzsere a játékosok túlterheltsége miatt aggódik.
okt. 7
22:54
Felszámolták az Erzsébet téri parkolót, ahol a gyalogosoknak 20 centi széles járda maradt csak (444.hu)
Tüntetést helyeztek kilátásba a bringások, inkább lesikálták a megalomán és szabálytalan megoldást.
okt. 7
22:54
Ismét botlott a Barca, a Sevilla vezeti a spanyol bajnokságot (m4sport.hu)
Messiék négy meccse nem tudnak nyerni a spanyol bajnokságban.
okt. 7
23:00
Nem bírt a Barca a Valenciával (Infostart)
A címvédő FC Barcelona döntetlent játszott a Valencia vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
okt. 7
23:03
Nyíltan vállalta a világhírű színésznő: a zaklató filmes oldalán áll (Ripost)
Az Oscar-díjas Judi Dench-et dühíti a molesztálással vádolt színész körül kialakult hangulat.
okt. 7
23:06
Alpári: ezt üzente Mourinho az újságíróknak (Sport365)
Nem szép szavakkal lepte meg a zsurnalisztákat.
okt. 7
23:12
Groupama Biztosító: Így engedjük el a szirénázó mentőautót (Biztosító Magazin)
Az Országos Mentőszolgálatnak 2018-ban Kormányzati forrásból újabb 117 mentőautó megvásárolására nyílt lehetősége, amelyek a korábbiakhoz képest is többletfelszereléssel rendelkeznek, például légrugóval.
okt. 7
23:14
Mentők: A folyamatos haladás és nem a száguldás kell a mentőautóknak (Biztosító Magazin)
Győrfi Pál abból az alkalomból beszélt erről, hogy a Groupama Biztosító idén ősszel öt napon keresztül nyújt lehetőséget az Országos Mentőszolgálat 300 mentőgépkocsi-vezetőjének és munkatársának, hogy fejleszthesse vezetéstechnikai tudását
okt. 7
23:36
A Boehringer megvásárolta az onkolitikus vírusok kutatásával foglalkozó ViraTherapeutics 100%-os üzletrészét (ProfitLine)
A Boehringer Ingelheim bejelentette, hogy 100%-os tulajdonjogot szerzett az onkolitikus viroterápiák fejlesztésével foglalkozó ViraTherapeutics gyógyszeripari vállalkozásban. A ViraTherapeutics által fejlesztett vezető gyógyszerjelölt, a VSV-GP (Vesicular Stomatitis Virus (VSV) módosított glikoproteinnel (GP)) önmagában és más terápiákkal kombinálv
okt. 7
23:39
Újabb pofont kapott a Bayern München (Sport365)
Nincs irigylésre méltó helyzetben a német gigász.
okt. 7
23:42
Milák Kristóf ifjúsági olimpiai bajnok (m4sport.hu)
Megvan a magyar különítmény első érme Buenos Airesben.

Keresés