2018. október 8. hétfő

okt. 8
20:27
Nincs megnyugvás Hódmezővásárhelyen, Lázár János üzent Márki-Zay Péternek (Infostart)
A hódmezővásárhelyi közgyűlés feloszlatását javasolja Márki-Zay Péter. A Csongrád megyei város ellenzéki polgármestere azért akar időközi választást, mert elismeri, hogy Lázár János, a település országgyűlési képviselője győzött a köztük kirobbant politikai küzdelemben. A helyi Fidesz szerint mindenért a polgármester a felelős. Lázár János arra szó
okt. 8
20:30
Teljes kudarc: érdektelenségbe fulladt romániai népszavazás (Blikk)
Bukarest – Érdektelenségbe fulladt a melegházasság meggátolására irányuló népszavazás Romániában. Két nap alatt a választásra jogosultak alig 20 százaléka ment el voksolni, vagyis a referendum érvénytelen lett.
okt. 8
20:30
Egyedülálló programok egy egyedülálló helyszínen a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon (SzMo)
Szőke Gábor Miklós különleges műsorokkal és tárlatvezetéssel mutatja meg a Csepel Művekben található, rendhagyó kortárs művészeti létesítményét. Megnyitó: október 12.
okt. 8
20:33
Brutális fejsérülés Lipcsei Péter csapatában (Sport365)
Nem lehet tudni, hogy mikor térhet vissza a pályára.
okt. 8
20:36
Bevállalná: Szél Bernadett után ő lehet az LMP új társelnöke? (Blikk)
Demeter Márta (35) vállalná az LMP társelnöki posztját, sőt, hamarosan beadja a pályázatát az Index szerint.
okt. 8
20:36
Így gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
okt. 8
20:36
Olaszország lehet a következő Görögország? (Portfolio)
Az olasz kormány tagadja, hogy a költségvetési terveik a görögökéhez hasonló szituációt eredményezhetnek Rómában - írja a CNBC. Ugyanakkor az olasz állampapírok hozamánál már csak a görög papíroké magasabb, a különbség pedig...
okt. 8
20:36
Bolgár belügyminiszter: Nem a munkája miatt gyilkolták meg az oknyomozó riportert (USAracing)
Mladen Marinov bolgár belügyminiszter hétfőn azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy a munkája miatt végeztek Viktorija Marinova bolgár oknyomozó riporterrel, a helyi rendőrség ugyanakkor azt közölte, hogy egyelőre nem zár ki egyetlen forgatókönyvet sem.
okt. 8
20:36
Államtitkár: Csökkenni fog az államadósság GDP-hez mért szintje (AQUA)
Tarthatónak látszik a 2,4 százalékos államháztartási hiánycél – köszönhetően a kedvező reálgazdasági folyamatoknak – mondta el Banai Péter Benő.
okt. 8
20:42
Megnézheted, sőt megkóstolhatod a világ leggusztustalanabb ételeit (Mindmegette)
okt. 8
20:42
Szijjártó keményen nekiment francia kollégájának (Blikk)
A kormány egy lépést sem hátrál, minden erejével védi Magyarország biztonságát – közölte Szijjártó Péter (39) a külügyminiszter, reagálva a francia kormány európai ügyekért felelős miniszterének nyilatkozatára.
okt. 8
20:42
Jobbik-szóvivő: Volner valójában maga hagyta el a frakciót, csak nem volt bátorsága kimondani (ATV)
Volner János mindent megtesz, hogy kilépjen a Jobbikból. A frakciót is ő hagyta el, csak nem volt bátorsága ezt kimondani. Ezt Jakab Péter Jobbik-szóvivő mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
okt. 8
20:42
Gálázott a Ferencváros (Azenpenzem)
A Ferencváros 8-0-ra kiütötte a vendég Corona Brasov együttesét a jégkorong Erste Liga hétfői játéknapján, amelyen a listavezető Csíkszereda otthon kapott ki.
okt. 8
20:42
Gálázott a Fradi, meglepő csíkszeredai vereség az Erste Ligában (m4sport.hu)
A gyergyóiak már másodjára verték a bajnoki éllovast.
okt. 8
20:42
„Soros emberei bukkantam, ami maga a rém” (HírTV)
Volner János harcba szállna a Jobbik vezetésért és visszavezetné a pártot a nemzeti oldalra.
okt. 8
20:42
Meg sem állt, úgy vizelte össze a tornácot a postás - 18+ videó (BorsOnline)
Elképesztő felvétel látott napvilágot, melyet egy kertes ház biztonsági kamerája rögzített, és melyen tisztán kivehető, hogy a postás a tornácra fellépve, a küldeményeket tartva, menet közben húzza le a sliccét, majd vizeli össze a ház előtti területet. Teszi mindezt ráadásul anélkül, hogy akár egyetlen pillanatra is megállna. Óvatlan szemlélődő ta
okt. 8
20:42
Egy magyar keresztneve is van az AZ bohócának (SzMo)
Azért lett egy magyar keresztneve is Bill Skarsgardnak, mert Magyarországon esett teherbe az édesanyja.
okt. 8
20:44
Örömsütés mentes - Gluténmentes piskótatekercs, ami olyan akár az igazi! (Mindmegette)
okt. 8
20:44
Megszólaltak az orvosok, akik újraélesztettek egy futót a Budapest Maratonon (Blikk)
Újra kellett éleszteni egy futót a vasárnapi Budapest Maratonon.
okt. 8
20:45
Az Országgyűlésben is szóba került az azbesztügy (Infostart)
Egy azbesztmentesítést végző szakcéggel folytathatja szerdától a volt K&H székház bontását. A kormány szerint a munka nem jelent veszélyt a környék lakosságára.
okt. 8
20:46
Extra fűszeres ropogós csirkeszárny (Mindmegette)
okt. 8
20:48
Rablóhús lila hagymás lencsesalátával (Mindmegette)
okt. 8
20:48
Bezárják a Google+-t (ATV)
A nem túl sikeres közösségi oldal felhasználói elől elhallgattak egy adatvédelmi hibát, mert féltek a következményektől.
okt. 8
20:54
Lehet 1-es típusú cukorbeteg felnőttként is (WebBeteg)
Az 1-es típusú cukorbetegséget gyakran gyerekkori diabétesznek is hívják, ám az elnevezés megtévesztő, ugyanis felnőttként is ugyanúgy diagnosztizálásra kerülhet. Hogy milyen tünetek utalhatnak rá, és hogy miként lehet kezelni, arról dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa adott felvilágosítást.
okt. 8
20:54
Immáron a Zöldek Németország második számú politikai ereje (hirado.hu)
Egy hétfőn ismertetett fölmérés mutatta ki a párt előretörését.
okt. 8
20:54
Donald Trump nem válik meg az igazságügyi miniszterhelyettestől (USAracing)
Az elnök már korábban is jelezte, hogy nem szívesen mentené fel az igazságügyi miniszterhelyettest, de most először szögezte le határozottan, hogy Rod Rosenstein hivatalban marad.
okt. 8
20:54
Fény derült Eriksen rejtélyes betegségére (m4sport.hu)
A dán kapitány attól tart, komoly a baj.
okt. 8
21:00
Pompás díszvacsorát rendezett Áder Erdogannak (ATV)
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita díszvacsorán látta vendégül Recep Tayyip Erdogan török elnököt és feleségét, Emine Erdogant a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
okt. 8
21:03
Több mint 600 milliós többlet egészségügyi intézmények áramellátására (hirado.hu)
Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
okt. 8
21:06
Kisebb esés Amerikában (Portfolio)
Az amerikai állampapír hozamok emelkedése illetve az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa miatt a tengerentúlon is borús hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken. Nemrégiben azonban a Dow Jonest és az S&P 500-at is pluszba húzták vissza...
okt. 8
21:06
Marco Rossi véleménye a válogatott új sztárjáról (Sport365)
Róla aztán tényleg nyugodtan le lehet ezt írni.
okt. 8
21:06
Varga Judit: a migráció a legfontosabb biztonságpolitikai kihívás Európában (USAracing)
Magyarország pedig „letette az asztalra a megoldási javaslatát, hiszen kezdetektől fogva a külső határok védelmét és a schengeni rendszer tiszteletben tartását tűztük ki célul.
okt. 8
21:06
Kiderült, ekkor érkezik meg a nyugdíjprémium (Ripost)
A támogatás maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
okt. 8
21:06
Macron a börtönben láthatja legközelebb új barátját (Ripost)
Emmanuel Macron Kis-Antillákon tett látogatásából hatalmas botrány lett Franciaországban. A francia elnök ugyanis többek között egy börtönviselt fekete férfival is készített több közös fotót is. Macron új barátjáról kiderült, hogy Reaulf Flemingnek hívják, és hogy egy nappal a szelfi után egy ékszerboltba tört be.
okt. 8
21:18
Több ezer engedély kell még a paksi építkezéshez (Infostart)
Megvannak azok az engedélyek, amelyek révén megépülhetnek a Paks II. beruházás megvalósítását kiszolgáló segédépületek. A létesítési engedély megadására azonban a kérelem beérkezése után még 15 hónapot kell várni – mondta az InfoRádiónak az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója.
okt. 8
21:18
Heteken belül utalják a nyugdíjprémiumot (Portfolio)
November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A nyugdíjprémiumot a bankszámlával rendelkező ügyfelek...
okt. 8
21:18
Kezelni kell az elkerülhetetlent és elkerülni a kezelhetetlent (hirado.hu)
A magyar parlament elkezdte tárgyalni a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát. Szakértők szerint számos területen eredményesen küzdhet Magyarország a klímaváltozással szemben.
okt. 8
21:18
A hatóságok felszámoltak egy embercsempész csoportot Belgiumban (USAracing)
A szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint az üggyel kapcsolatban tíz embert vettek őrizetbe, hármukat azonban később szabadon engedték.
okt. 8
21:18
Sneider Tamással építené újjá a Magyar Gárdát Márki-Zay Péter (HírTV)
„Kell Magyar Gárda, de cigányok, zsidók és baloldaliak is kell, hogy legyenek benne.”
okt. 8
21:18
Ebben az egy esetben felejtsd el a szőrtelenítést! Elmondjuk, miért (Femcafe)
A csupaszság néha nem minden.
okt. 8
21:18
Ne úgy akarjon megtartani egy férfit, ahogyan ezt az a buta, irányításmániás lány tette (BorsOnline)
Egy féltékeny lány igen érdekes házirendet írt barátjának. A huszonkét pontból álló listán hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb szabályokat állított fel partnerének, ráadásul a barátnő nem kerteltet elárulni azt sem, hogy mi lesz a következménye, hogyha valamelyiket is megszegi szerelme. Nemes egyszerűséggel megöli. A férfinak mostantól tilos egyedüláll
okt. 8
21:20
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a cégnyilvántartás egyik rendelkezését (Portfolio)
Az Alkotmánybíróság (Ab) Magyar Közlönyben hétfőn kihirdetett határozata ez év december 31-ei hatállyal megsemmisítette a cégnyilvántartásról szóló törvény egyik fontos rendelkezését. Az eltörölt rendelkezés szerint ha egy céget...
okt. 8
21:24
Az Alkotmánybíróság megsemmisített egy fontos céges rendelkezést (Portfolio)
Az Alkotmánybíróság (Ab) Magyar Közlönyben hétfőn kihirdetett határozata ez év december 31-ei hatállyal megsemmisítette a cégnyilvántartásról szóló törvény egyik fontos rendelkezését. Az eltörölt rendelkezés szerint ha egy...
okt. 8
21:24
A migráció a legfontosabb biztonságpolitikai kihívás Európában (hirado.hu)
Elkötelezett vagyunk Európa biztonságának megőrzése mellett – mondta az államtitkár.
okt. 8
21:24
Újabb magyar aranyérem az ifjúsági olimpián (m4sport.hu)
Ez már a harmadik Buenos Airesben!
okt. 8
21:30
Babiš elvesztette Prágát a cseh önkormányzati választásokon (Infostart)
Az Andrej Babiš miniszterelnök vezette ANO mozgalom megnyerte a cseh régiókat, de elveszítette Prágát – állítja egybehangzóan a hétfői cseh sajtó a hétvégi helyi önkormányzati választás eredményeit értékelve.
okt. 8
21:30
Elképesztő siker: két magyar arany az ifjúsági olimpián (Blikk)
Buenos Aires – Megvan a magyar küldöttség első és második aranyérme is a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián.
okt. 8
21:30
Szkripal-ügy: Orvosként azonosította a második gyanúsítottat egy brit oknyomozó csoport (ATV)
Az orosz katonai hírszerzés (GU) katonaorvosaként azonosította a Szkripal-ügy második gyanúsítottját a Bellingcat nevű brit oknyomozó csoport.
okt. 8
21:30
Katasztrófavédelmi gyakorlaton vett részt a Hunor mentőcsapat (hirado.hu)
Elkezdődött Szerbiában a NATO katasztrófavédelmi gyakorlata.
okt. 8
21:30
Kiss Éva: Akkor fel se fogtam, az a védés mit jelent (m4sport.hu)
A májusi BL-döntő hőse még most is rengeteg dicséretet kap.

Keresés