Adott betegséghez, így többek között daganatos betegeknek, krónikus tüdő- és gyulladásos bélbetegségekkel küzdőknek specifikusan készít klinikai tápszereket egy magyar cég - erről a vállalat tulajdonosa beszélt hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Több mint 600 millió forintot csoportosít át a kormány egészségügyi intézmények áramellátására. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. E szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ...
A migráció a legfontosabb biztonságpolitikai kihívás Európában - hangsúlyozta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Berlinben a német szövetségi biztonságpolitikai akadémia (BAKS) konferenciáján.
Olyan alacsonyan szállnak a repülők, hogy szinte súrolják a fák lombjait, és nem ritkán megszólalnak az autóriasztók is. Ehhez hasonló panaszos leveleket már nemcsak a repülőtér közvetlen környezetében élők írnak. Két másik fővárosi kerület is csatlakozott a tiltakozókhoz.
Több mint 600 millió forintot csoportosít át a kormány egészségügyi intézmények áramellátására. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
A magyar kormány migrációval kapcsolatos álláspontjáról egy lehetséges pápalátogatásról és Mindszenty boldogáavatásának ügyéről is tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Vatikánban.
Akár ötezer halottja is lehet a szeptember végi földrengésnek Indonézia déli részén. Az áldozatok száma már most a kétezret közelíti, de az elzárt területekre nagyon nehezen jut el a segítség. A hatóságok három nap múlva lezárják a keresést. Attól kezdve az eltűnteket halottnak tekintik. Részletek a videóban.
Az amerikai állampapír hozamok emelkedése illetve az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa miatt a tengerentúlon is borús hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken. A bő fél százalékos mínuszból azonban a kereskedés végére a Dow Jones...
A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet elleni áprilisi orosz kibertámadás komoly, mert része egy már korábban látott orosz taktikának – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak bátor játékra lesz szüksége a Nemzetek Ligája soron következő két idegenbeli mérkőzésén a görögök és az észtek ellen.
Rendkívüli eredményeket hozott az egyszerűsített kisvállalkozói hitelezés bevezetése az Erste Banknál. A pénzintézet megduplázta hitelállományát a szegmensben, miközben a kisvállalkozói új számlanyitások száma közel 30 százalékkal nőtt. A bank legújabb ajánlata, hogy átvállalja a járulékfizetés egy részét is.
Felszámoltak Brüsszelben egy olyan embercsempész bandát, ami főként szudáni és eritreai bevándorlóknak segített eljutni Nagy-Britanniába – jelentették be a belga hatóságok.
Nyolc Real Madrid játékos, valamint a nyáron a spanyol csapattól a Juventushoz szerződött Cristiano Ronaldo is szerepel az Aranylabda-jelöltek harmincfős listáján, melyet hétfőn hozott nyilvánosságra a díjat átadó France Football című magazin.
A nemzeti energiamix, az energiaforrások összetételének összeállítása a nemzeti kompetenciához tartozik, amit tiszteletben kell tartani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Oroszországi Energiahét elnevezésű konferencián elmondott felszólalásában.
Szibériai földgáz-kitermelési eszközöket vásárol az OMV a Gazpromtól, szemben az eredeti tervekkel, amelyek szerint a két társaság norvégiai és oroszországi eszközöket cserélt volna egymással - állapodott meg az osztrák és az orosz vállalat. A koncepció Norvégia tiltakozásának hatására változott.
Rájár a rúd az idén az európai autószektorra, a gyártók és a beszállítók részvényei egyaránt alulteljesítőnek bizonyultak eddig - véli Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője múlt pénteken, a Vilaggazdaság honlapján. Az ágazat kilátásai sem felhőtlenek, ám a szektor szereplőinek papírjai között olyan rejtett kincsre bukkanhatun