2018. november 15. csütörtök

nov. 15
9:51
Fontos hatűáridő jön: százmilliárdokról kell dönteni az év végéig (Privátbankár)
Többszáz milliárd forint sorsáról dönthetnek az év végéig a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (TBSZ) tulajdonosai, miután december 31-ével lejár ezeknek a megtakarításoknak az ötéves tartási ideje.
nov. 15
9:52
Huszárvágással megoldotta a BIF a közkézhányadot (Portfolio)
Csütörtök reggel a BIF nagyon fontos bejelentést tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján: a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. részben értékesítette BIF-részvényeit, amelynek köszönhetően elhárul az utolsó akadály a BIF...
nov. 15
9:54
Soros-ügynöknek bélyegezte kritikusait a Facebook (Menedzsment Fórum)
Mark Zuckerberg egy itthon is igazán ismerős módszerrel igyekezett megóvni cége hírnevét a New York Times értesülései szerint.
nov. 15
9:54
Macedón kollégájával egyeztetett Szijjártó a Budapesten bujkáló exkormányfő sorsáról (Blikk)
–Szkopje – Macedón kezdeményezésre telefonon egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nikola Dimitrov (46) macedón külügyminiszterrel csütörtök reggel – írta közleményében a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)
nov. 15
9:54
Elvették a gyerekeket, bár okot nem találtak (HírTV)
Több mint egy éve tart annak a családnak a kálváriája, akitől az osztrák gyámügy vette el két kisebb gyereküket.
nov. 15
9:54
Majka őszinte vallomása - Attól félt, hogy infarktust kap (Femcafe)
A rappert az elmúlt időszakban több veszteség is érte.
nov. 15
9:57
Bolgár bankot vásárol az OTP (Infostart)
A bolgár központi bank engedélyezte az OTP számára, hogy megvásárolja a Societe Generale bolgár leánybankját, az Expressbankot - közölte a Reuters alapján a Portfolio.
nov. 15
10:00
Válaszút előtt Magyarország: felzárkózás, vagy leszakadás (Grill Receptek)
A gazdasági növekedés érdekében kulcskérdés a hazai mikro-, kis és közepes vállalkozások hatékonyságának, termelékenységének, versenyképességének javítása – véli Tolnay Tibor, a VOSZ új elnöke.
nov. 15
10:00
A legutóbbi stájer tél újabb rekordokat hozott (Síelők)
Rekordtelet ünnepelnek a stájer turisztikai szakemberek. Stájerországban 2017. novembertől 2018. áprilisig a valóban hideg és hóban gazdag téli szezon során 1 781 050 vendégérkezést regisztráltak, ami 4,9 százalékos növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest.
nov. 15
10:02
Meglepetés az öt százalék, de mégsem mi vagyunk az Unió motorjai (Grill Receptek)
A régió országai a harmadik negyedévben rég nem látott mértékben növekedtek, de mégsem mi vagyunk az Unió motorjai.
nov. 15
10:04
Áldozata bugyija miatt mentettek fel egy erőszaktevőt - Botrány van Írországban (Grill Receptek)
Nők tömege tüntet csipkés bugyija megmutatásával, még az ír parlamentben is, hangsúlyozva: mindegy, milyen fehérneműt vesznek fel, attól az erőszak még erőszak marad.
nov. 15
10:06
Az Év Honlapja-díjat kapott az Infostart.hu (Infostart)
Az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai pályázatán nyert a hírportálunk.
nov. 15
10:06
Menesztették a Fehér Házból Mira Ricardelt (ProfitLine)
Menesztették a Fehér Házból Mira Ricardelt, a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettesét, egy nappal azután, hogy a first lady, Melania Trump a nyilvánosság előtt szorgalmazta elbocsátását.
nov. 15
10:06
Egyelőre óvatosan örülnek a Brexit-megállapodásnak (Portfolio)
Mérsékelt erősödéssel reagált szerda este a font arra a hírre, hogy megszületett a megállapodás a Brexit feltételeiről. A forint piacán továbbra sem látunk jelentős mozgást, a feltörekvő devizák viszont erősödnek a megnyugtató hírekre.Beszakadt...
nov. 15
10:06
Orbán: a magyarok és lengyelek függetlensége súlyos támadásoknak van kitéve (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhöz intézett levélben köszöntötte a lengyel népet a függetlenség visszaszerzésének századik évfordulója alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtök reggel.
nov. 15
10:06
Itthon a Peugeot Rifter – meglestük (Autónavigátor)
Családi autónak, csapatszállítónak és akár áruszállításra is kiválóan alkalmasak a haszonjármű alapú egyterűek, a Peugeot Rifter ráadásul szabadidő-autós jelleget is ad még mindehhez.
nov. 15
10:06
Idén is az OTP lett az év bankja (AQUA)
Az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja 2018 verseny fődíjasa, az év bankára elismerést pedig Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója kapta.
nov. 15
10:06
Gyerek reggeli ötletek (Femcafe)
Már javában zajlik a tanítás.. Mutatok Nektek egy szupergyorsan és könnyedén elkészíthető reggeli ötletet. Egyszerű variálhatósága miatt, a gyerekek biztosan imádni fogják, ráadásul nagyon egészséges!
nov. 15
10:06
A helyi értékeket támogatja a MOL Alapítvány új programja (NRGreport)
Helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására indít új programot a MOL Alapítvány. Az összesen 25 millió forintos keretű MOL Helyi Érték Programban négy kategóriában lehet pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom.
nov. 15
10:12
Kinyitották a szülinapi torta dobozát, és elhűltek a látványtól. A cukrászda elismerte, hogy náluk történt (Blikk)
Az apa szerint annyira gusztustalan!
nov. 15
10:12
Szakértő a brexitről: nagy tűzijáték várható (Infostart)
A brit kormány jóváhagyta a szigetország uniós tagságának megszűnéséről szóló megállapodástervezetet - jelentette be Theresa May miniszterelnök.
nov. 15
10:12
Egyelőre óvatosan örülnek a Brexit-megállapodásnak (Portfolio)
Mérsékelt erősödéssel reagált szerda este a font arra a hírre, hogy megszületett a megállapodás a Brexit feltételeiről. A forint piacán továbbra sem látunk jelentős mozgást, a feltörekvő devizák viszont erősödnek a megnyugtató hírekre.Az...
nov. 15
10:12
A szemétszállítás ugyan akadozik, de Tessely képviselő úr focicsapatának támogatására akadt pénz a szemétszállító cégnél (444.hu)
Pomáz mellett Tolna megyében is súlyos gondokat okoz a szelektív hulladék elszállítása.
nov. 15
10:12
Szombaton kerül megrendezésre a Winelovers Bordói November Nagykóstolója (Agrofórum)
Hatvan magyarországi pincészet mintegy százötven bora mellett öt bordeaux-i birtok tételeivel is megismerkedhet a közönség Budapestben szombaton a Winelovers Bordói November Nagykóstolóján.
nov. 15
10:14
Lemondott a Brexit-ügyi miniszter! (Portfolio)
Lemondott a Brexit-ügyi miniszter - ezt maga Dominik Raab jelentette be, elsősorban arra hivatkozva, hogy az északír területet érintő szabályozás nagyon komolyan veszélyezteti Nagy-Britannia integritását. Raab közölte, nem tudja támogatni...
nov. 15
10:18
Nem várt problémát okozhat a klímaváltozás: emelkedhet az öngyilkosságok száma (Infostart)
A klímaváltozás hatására növekedhet az öngyilkosok száma Finnországban: kutatók szerint a november és március között várható napfényhiány áll a háttérben.
nov. 15
10:18
Most már tényleg vége a kellemes őszi időnek (Femcafe)
Erre lehet ma és holnap számítani.
nov. 15
10:24
Kezdődik: távozott a brexit-ügyi miniszter, így indokolt (Infostart)
Lemondott tisztségéről csütörtökön Dominic Raab brit brexit-ügyi miniszter, leveléből kiderültek a részletek. Távozott a munka- és nyugdíjügyi tárca vezetője is, és kiderült, hogy mely kormánytagok nem támogatták a kilépési szöveg tervezetét.
nov. 15
10:24
Miért buknak el a bankok a digitális átállásban? (Portfolio)
A digitális transzformációs projektek 16 százaléka sikeres, a fennmaradó 84 százalék sikertelen vagy hosszú távon nem tartós - kezdte előadását Vinnai Balázs, a WUP elnöke Banking Technology konferenciánkon. A bankok legacy rendszere...
nov. 15
10:24
Gulyás szerint a törvény hatályba lépése előtt kötött lakástakarék-szerződések jogszerűek (ATV)
Többek között erről is szó volt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatóján.
nov. 15
10:24
Robog a Nole-expressz (Azenpenzem)
Novak „Nole” Djokovics, a férfi-tenisz-világranglista éllovasa öles léptekkel halad Londonban pályafutása hatodik ATP-világbajnoki címe felé.
nov. 15
10:26
Óriási a tét! Most dől el Magyarország sorsa (Portfolio)
Versenyképességi reformokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország ne ragadjon be a közepes jövedelem csapdájába - foglalható össze Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatójának fő állítása. A Vállalatirányítás felsőfokon 2018...
nov. 15
10:30
Fontos határidő jön: százmilliárdokról kell dönteni az év végéig (Menedzsment Fórum)
Többszáz milliárd forint sorsáról dönthetnek az év végéig a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (TBSZ) tulajdonosai, miután december 31-ével lejár ezeknek a megtakarításoknak az ötéves tartási ideje.
nov. 15
10:30
Macron népszerűsége zuhanó repülést vett, ez lehet az oka (Blikk)
Párizs – Romlik a francia köztársasági elnök megítélése a visegrádi országok közvéleményében egy friss felmérés szerint. Az októberi közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Emmanuel Macront (40) már kevesebben kedvelik a V4-es országokban, mint amennyien rossz véleménnyel vannak róla – közölte a Nézőpont Intézet csütörtökön.
nov. 15
10:30
Megszületett: a brit kormány jóváhagyta a Brexit-tervezetet! (Portfolio)
A brit kormány jóváhagyta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezetet - közölte szerda este, a kabinet ötórás soron kívüli ülése után Theresa May brit miniszterelnök. A Bizottság...
nov. 15
10:30
Csak androidos telefonokat használhatnak a Facebook menedzsmentjének tagjai (ATV)
Vezérigazgatói utasításra ezentúl csak androidos készülékeket használhatnak a Facebook menedzsmentjének tagjai. Sajtóinformációk szerint a döntésnek köze van az Apple-vezér Tim Cook által néhány hónapja megfogalmazott Facebook-kritikának is.
nov. 15
10:32
Tusk bejelentette: jön a Brexit-ügyi, rendkívüli EU-csúcs (Menedzsment Fórum)
November 25-én.
nov. 15
10:32
Várva várt döntésekkel jöhet a Kormányinfó (Portfolio)
A tervek szerint délelőtt tíz órától megint a sajtó elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő, hogy az aktuális kormánydöntésekről beszámoljanak. Hetek óta várunk több lényeges...
nov. 15
10:33
Bejelentették: jön a Brexit-ügyi, rendkívüli EU-csúcs (Privátbankár)
November 25-én.
nov. 15
10:33
Érdemi ajánlatot a választóknak! (Grill Receptek)
A baloldali és liberális választók – joggal – úgy érzik egyre hosszabb ideje, hogy magukra vannak hagyva.
nov. 15
10:35
A hatalom szeme (Grill Receptek)
Nehezen tudom megemészteni, hogy nálunk minden hivatalos intézkedés mögött az a hátsó gondolat munkál, hogy a csalók, a tolvajok, a visszaélők valamilyen módon ne találjanak kibúvót.
nov. 15
10:36
Nem csoda, hogy a legjobbak találják meg a hibát a képen. Nagyon cseles, keveseknek sikerül (Blikk)
Te rájössz a megfejtésre segítség nélkül?
nov. 15
10:36
Nincs nála szerencsésebb az országban: kétszer nyert egymás után luxusautót egy magyar férfi (Blikk)
Hihetetlen, mégis ugyanaz a férfi nyerte meg idén és tavaly is a közel kilencmillió forintos autót.
nov. 15
10:36
Teljes fordulatot tervez az olajkartell (Portfolio)
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a vele együttműködő olajtermelő országok egyeztetnek a kitermelés jelentősebb mértékű visszafogásának lehetőségéről - értesült a Reuters. Az olajárak emelkednek a hírre. Az, hogy...
nov. 15
10:36
Gulyás: A magyar kormány nem segítette Gruevszkit abban, hogy elhagyja Macedóniát (444.hu)
Egy magyar külképviseleten adta be menekültkérelmét a volt kormányfő, árulta el a miniszter.
nov. 15
10:36
Lemondott a Brexit-ügyi miniszter (ATV)
Lemondott tisztségéről csütörtökön Dominic Raab brit Brexit-ügyi miniszter, azzal az indokkal, hogy nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodás-tervezetet.
nov. 15
10:36
Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter (444.hu)
Bár Theresa May szerint kormánya támogatja az EU-val kötendő megállapodás tervezetét, a jelek másra utalnak.
nov. 15
10:36
Lemondott tisztségéről a Brexit-ügyi miniszter (USAracing)
Dominic Raab lemondását azzal indokolta, hogy nem tudja „jó lelkiismerettel” támogatni a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezetet.
nov. 15
10:36
Rihanna megsértődött a Victoria's Secretre (Joy)
A cég egyik vezetőjének egy mondata nagyon kiborította Rihannát, és megsértődött a fehérnemű vállalatra.
nov. 15
10:36
Hét órán át műtötték Weisz Fannit: a fejébe ültetett szerkezet segíti a hallásban (SzMo)
Gyermekkorában kapta az implantátumot. Erről az eszközről korábban mi is írtuk.

Keresés