Zuhannak a bankpapírok, esik a lengyel tőzsde és gyengül a zloty is az utóbbi napokban napvilágot látott lengyel kenőpénzes botrány miatt. Pár napja robbant a hír, hogy a lengyel pénzügyi felügyelet vezetője kenőpénzről tárgyalt egy...
Többszáz milliárd forint sorsáról dönthetnek az év végéig a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (TBSZ) tulajdonosai, miután december 31-ével lejár ezeknek a megtakarításoknak az ötéves tartási ideje. Az NN Biztosító szerint a felszabaduló pénzeszközök jelentős részét egyéb hosszú távú megtakarítási formákba – köztük nyugdíjbiztosításokba –
A 21. században megengedhetetlen, hogy bárkit vallása miatt üldöztetés érjen. Ez ellen mindez eszközzel fel kell lépni - jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken Prágában, egy keresztényüldözéssel foglalkozó nemzetközi konferencián.
Noha a legtöbben 10-50 ezer forintot költenek a karácsonyi ajándékokra, akad, aki 400 ezer forintot hagy idén az üzletekben. Bár a legtöbben nem terveznek többet költeni karácsonyi ajándékra, mint tavaly, a bevásárlás így is...
A híres énekesnő nemrég visszatért a képernyőre, de a többségnek nem az tűnt fel, hogy milyen szuperül énekel, hanem inkább az, hogy mennyit változott arca.
Ha egy kicsit körbenézünk magunk körül, bizonyára mindannyiunk portáján van mit sepregetni, ha a halogatásról van szó: a soha el nem kezdett életmódváltás, a messzi rokonok meglátogatása, vagy akár csak annak a hosszú emailnek a megírása, mind okozhatnak olyan frusztrációkat, amik megkeserítik a hétköznapjainkat. De honnan erednek ezek az érzések?
Három évvel ezelőtt jócskán megváltoztak az otthoni és a bér pálinkafőzés szabályai. Mi számít magánfőzésnek? Hova és mit kell bejelenteni? Hány liter pálinkát főzhet valaki otthon? Mindezen kérdéseken és a jogi kereten túl további komoly veszélyeket is jelenthet, ha nem szakszerűen járunk el, nem megfelelően tároljuk és fogyasztjuk a pálinkát.
A Porsche 911 formatervezőinek bizony nincs könnyű dolguk, játékterük ugyanis minimális: a Porsche legfőbb alapelvárása a dizájn kapcsán nem más, minthogy az autó úgy öltsön új ruhát, hogy közben minden irányból egyértelműen beazonosíthatóan 911 maradjon.
Gyurkovics Tiborban olthatatlan vágy élt a szebb, a tisztább, a boldogabb életre, szeretett élni, szeretett itt élni, ebben az istenverte, istenáldotta Kárpát-medencében, Magyarországon – mondta a polgármester.
Jobban hasznosulhatnának a források, és az eddiginél több napelemes projekt valósulhatna meg a megújuló energia támogatási rendszer átalakításával az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint. Kaderják Péter a KÁT mielőbbi lezárását sürgette, és azt javasolta, hogy a meg nem valósul
A médiatanács nem hosszabbította meg a Sláger FM és Music FM szerződését - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság.
A Magyar Vízilabda Szövetség létrehozza a Nemzeti Vízilabda Akadémiát, ahol a szakemberek és a játékosok is gyakorlati és elméleti képzéseken vehetnek részt – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet szeptember végén megválasztott elnöke. A szövetségnek mindent meg kell tennie a férfi és a női válogatott olimpiai kvalifikációjáért
Péntekre megállt a távozási hullám a brit kormányban. Többen a keményvonalas Brexit híveként ismert környezetvédelmi miniszter távozását várták, aki azonban kiállt Theresa May kabinetje mellett. A kormányfőnek ugyanakkor aligha van oka ünnepelni, a kormányfrakción belül állítólag alig egy nap alatt összejött a bizalmatlansági szavazás kiírásához sz
Nem mindennapi látványban lehetett részük azoknak, akik a Sümeg várában voltak péntek reggel. Ezt most te is átélheted, ha megnézed az Időkép videóját arról, hogyan lepi be a köd a várhegyet.
Jelentősen növelni tudta nyereségét az E.On 2018 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a megújuló energia üzletág különösen jól szerepelt a mögöttünk hagyott negyedévben. A társaság az idei nyereségre és üzemi eredményre vonatkozó várakozásait is emelte, ugyanakkor a kiskereskedelmi ágazatban lefelé módosította a célt.
Magyarországon évről-évre jelentős mértékben nő a háztartási kiserőművek száma, melyek döntő többsége napelemes rendszerekből áll. Így potenciálisan magyarok tízezrei képesek nullázni rezsiszámlájuk jelentős részét.
Mit tenne Ön, ha egy közúti baleset kapcsán segítséget kellene nyújtania egy sérült részére? Persze, ha súlyos sérülésről van szó, azonnal hívjuk a mentőket, de addig is amíg kiérkeznek, mi magunk is elkezdhetjük a sebesülések ellátását, hiszen a jogosítvány megszerzéséhez el kellett végeznünk elsősegély tanfolyamot, és az autónkban található egész
A következő pénzügyi válságot egy kibertámadás indíthatja el - figyelmeztetett Benoit Coeuré, az EKB igazgatóságának tagja egy minapi konferencián tartott előadásában. Benoit Coeuré rámutatott: a bangladesi jegybank ellen 2016-ban...
A Volkswagen Touareget nehéz nem szeretni. Végtére is ez a modell éppen erről szól: a hivalkodó prémium nagy SUV-ok mellett egy olyan alternatívát kínál, amely nem tolja mindenki arcába zavaróan, hogy „jó sok pénzünk van”, miközben rejtőzködő milliomosként ugyanazokat a finom megoldásokat élvezhetjük. Most megérkezett a harmadik generáció, amely ki
Már készül a tram-train hibrid villamos vasúti rendszer következő, Szeged–Szabadka és Szeged–Békéscsaba vonalszakaszaira a megvalósíthatósági tanulmány.
Kanász-Nagy Máté kifejtette: a csökkenés szerinte nem magyarázható pusztán demográfiai okokkal, a politikus szerint a fiatalok egy része a kormány politikája miatt választ inkább külföldi egyetemet, a forráskivonás, a magánosítás, a tandíj bevezetése, a szakok összevonása miatt.
Az arany több, mint egyszerű befektetési eszköz. Az arany a potenciális világvaluta arra az esetre, ha a mai hitelalapú papírpénz-rendszer súlyos válságba kerül.
Akkor is ki lehet venni belőle az ételt, amikor senki sem látja, így azok is élnek a civilek által működtetett ételdobozzal, akik amúgy szégyellnének sorban állni egy ételosztáson.
Nem újítják meg a tárcák átrendezésével a jelenlegi kormányt, hanem előrehozott választást tartanak Izraelben, miután a védelmi tárca éléről lemondott Avigdor Liberman pártja, az Izrael a hazánk (Jiszrael Béténu) kilépett a koalícióból.
A Háttér Társaság a másság elfogadásáról szervez közösségi napot, de hiába szerettek volna csatlakozni a kormány által indított családi programhoz, nem is válaszoltak levelükre.
Sahin-Tóth Róbert szerint a focitudással van gond, nem pedig a szerethetőséggel. Willi Orbánnal viszont jó játékos került a válogatottba és tegnap némileg sikerült a közönség szimpátiáját is visszaszerezni.
Nagyszabású rendezési tervet fogadott el a vietnámi Ho Si Minh-város vezetése. A tízmilliós metropolisz csatornáinak partjáról 2020-ig eltűnnek a szegénynegyedek és párizsi típusú sétányok veszik át a bádogvárosok helyét.
Átadták pénteken a kékestetői tévétoronyban lévő megújult kilátót, ahol a beruházás eredményeként modern belső térrel, új világítással és a korábbinál több vizes helyiséggel várják a látogatókat.
Mi lehet a megoldás a II. világháború küszöbén, amikor Hitler képes milliókat megbabonázni, miközben York hercege még egy nyavalyás sült halat sem tud megrendelni?
Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: Európán belül Magyarország élen jár a kínai gazdasággal való együttműködésben. Hozzáfűzte, hogy az MNB 2013-ban Európában elsőként kötött devizacsere megállapodást a kínai jegybankkal.