Óriási pofonba szaladt bele a belga labdarúgó-válogatott! A nyári világbajnokságon bronzérmes csapat 2-0-s vezetésről 5-2-re kikapott Svájctól a Nemzetek Ligájában, így csupán a második helyen végzett az A divízió B csoportjában.
Az utóbbi időben számos bejelentés született a kedvezményes lakásáfa sorsával kapcsolatban. A napokban elfogadott szabály szerint a lakásfejlesztők jelentős haladékot kaptak, és a 2018. november 1-én jogerős építési engedéllyel rendelkező...
A kormánynak négy fontos célja volt a Brexit folyamatában – mondta Szijjártó Péter a bennmaradó tagállamok szakminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozását követően.
A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása (finanszírozási képessége) a harmadik negyedévben 524 milliárd forintot, a negyedéves GDP 4,9 százalékát tette ki, a szeptember végéig eltelt egy év alatt 2514 milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka volt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank.
Nem először, de ismét viszonylag hosszan foglalkozott a magyar miniszterelnökkel az amerikai HBO Last Week Tonight című műsorában John Oliver – ezt a Comment:com szúrta ki.
Kedvezménycsomaggal készül az Erste Bank a Black Friday-re. A jeles napra rendre különféle akciókkal készülnek a kereskedők, ám a bank jóvoltából most ők kapnak kedvezményeket– és nem csak egyetlen napon.
Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs, Lovrencsics Gergő, Szalai Ádám és Marco Rossi is értékelt a magyar labdarúgó-válogatott utolsó 2018-as mérkőzését követően.
A hétvégi budapesti bejelentések alapján akár úgy is lehetett érteni, hogy csökkent az Európai Bizottság felőli támogatás a 3-as metró felújítására, de a testülettől kapott megerősítés alapján nem erről van szó. Amint mi is...
A Magyar Zene Háza már most is foglalkozásokkal várja az érdeklődőket külső programjain, így a Hangműhely rendezvénysorozaton az A38 Hajóval együttműködésben szerveznek programokat.
Budapest legnagyobb közlekedési csomópontjaiban éjszakára fizikailag is lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után, legalábbis erről szól a tervezet.
A Magyar Telekom az egyik legjobb osztalékfizető részvénynek számít, hosszú távon a részvény mégsem volt olyan jó befektetés, mint az OTP vagy a Mol. Nem árt, ha a magas osztalékok mellett a részvények árfolyama is szinten marad, különben az inflációval sem tart lépést a papír.
Az Európai Unióban átlagosan a férfiak egészségesebbnek érzik magukat, mint a nők - derült ki az Eurostat adataiból. Ez Magyarországon sincs másként, ugyanakkor hazánkban mind a nők, mind pedig a férfiak egészségügyi érzete messze...
Szigorítaná a brit miniszterelnök az európai munkavállalókat érintő szabályozást a brexit után. Theresa May brit üzleti vezetők előtt beszélt arról, hogy a migráns uniós dolgozók nem kaphatnak kedvezőbb elbírálást, mint egy ausztrál vagy indiai szakember.
Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. A díjat idén Virág Viktor, a MADS alapítója nyerte el, akinek cége havi szinten közel 1 700 diákot segít munkához, jövedelemhez. Céljuk, hogy bevezessék őket a munka világáb
Támogatásukról biztosították a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás tervezetét hétfőn a bennmaradó európai uniós tagállamok szakminiszterei a brüsszeli ülésen. Gernot Blümel, az EU soros...
Az Őrmester hétfőn bejelentette, hogy a társaság 2018. december 20-án, 13:00 órakor rendkívüli közgyűlést tart, amelynek helyszíne: 1142. Budapest, Ógyalla tér 8-9. Az Őrmester hétfői tájékoztatása szerint a társaság 2018. december...
Az állami és önkormányzati szolgáltatóknak nem kell jelenteniük, ha kibertámadás éri őket, a piaci szereplőknek meg dehogynem - közben egyre több "kormányzati szerv" nevében próbálnak pénzt kicsalni az állampolgároktól.
A Török Áramlat utolsó szakasza került a helyére, a török és orosz elnök élő közvetítésben figyelte a munka lezárását. A párhuzamos csövek évente több mint 30 milliárd köbmétert szállítanak majd.
A vezető stylist fizetése például bruttó 4,3 millió forint, közpénzből. Tavaly ugyanerre 298 milliót fordított a közmédia, ami az összes magyar kórház teljes adósságállományának durván kétszereséből gyártja műsorait.