Az átlagosnál hidegebb vagy melegebb hőmérséklet egyelőre még jelentősen befolyásolja nemcsak az elektromos motorok energiafogyasztását, az akkumulátorok hatékonyságát, hanem azok töltési idejét is. Míg a belső égésű motoroknál a folyamatos hűtés megoldása a kulcs, addig az elektromos autók esetében az lehet majd a cél, hogy az akkumulátort minél j
Védőbeszédekkel folytatódott a Voldemortként elhíresült volt fideszes képviselő, Mengyi Roland (43) és társainak pere, akik az ügyészség szerint pályázati pénzeket akartak lenyúlni: a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Mengyiék az elnyert pénz 90 százalékát kérték vissza.
Felfüggesztette egy amerikai bíró azt az elnöki rendeletet, amely megtiltotta, hogy illegális határátlépők menedékkérelmet adhassanak be. Donald Trump rendelete így két hétig sem volt érvényben. Közben egyre nagyobb a feszültség az amerikai-mexikói határon, ahol már több ezer bevándorló vár arra, hogy beengedjék az Egyesült Államokba, rajtuk kívül
Napjainkban egyre többször merül fel a kérdés, hogy elég lesz-e a pénzünk nyugdíjasként, fenn tudjuk-e tartani azt az életszínvonalat, amelyet fiatalon elképzeltünk. Az OVB Magyarország egyik korábbi felmérése szerint a hazai lakosság...
Az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére ez alkalomból Grzegorz Schetynával, a lengyel fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) elnökével tartott közös sajtókonferenciát.
Ettől még a valóság az, hogy a lengyel-magyar barátság létezik. Önmagától értetődő, természetes dolog, és nem csak amiatt, mert egyszerre kaptuk a nyakunkba a 7-es cikkely mizériát, vagy mert hasonlóan értékkonzervatív, nemzeti kormányaink vannak.
Az Európai Unió migrációval kapcsolatos, az embercsempészet felszámolását célzó Földközi-tengeri missziója megszűnhet, ha az uniós tagországok kormányai nem állapodnak meg sürgősen a Sophia nevű haditengerészeti uniós flotta év végén lejáró mandátumának ideiglenes meghosszabbításáról - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és bizton
A két új paksi atomerőművi blokk megépítésénél elsőbbséget élvez a nukleáris biztonság - mondta a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Pakson, sajtótájékoztatón....
A magyar fiatalok 66 százaléka szeretne a saját vagy a családjuk vállalkozásában dolgozni, ugyanakkor csupán a 6 százalékuk vallotta magát kockázatvállalónak - derül ki a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő megbízásából a Pulzus által a 18-35 év közötti korosztályban 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív kutatásából.
A két új paksi atomerőművi blokk megépítésénél elsőbbséget élvez a nukleáris biztonság - mondta a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Pakson, sajtótájékoztatón....
Útnak indította Multi SIM szolgáltatását a Telekom, azaz egy előfizetéshez ezentúl több SIM-kártya is társítható - közölte az InfoRádió Okosvilág című műsorában a vállalat termékmarketing szakértője, aki szerint a hálózatra csatlakoztatott eszközök száma a jövőben drasztikusan emelkedni fog.
A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvény javaslatát, amely a kedden kiadott közlemény szerint 1246,2 milliárd dinár (3389,67 milliárd forint) bevétellel és 1269 milliárd dinár (3451,68 milliárd forint) kiadással számol.
Egy televíziós vitában a CDU elnöki posztjára pályázó Merz a menekülthelyzet megválaszolatlan kérdéseit rótta fel a kancellárnak, és a párt megújításában a jogrend védelmére helyezné a hangsúlyt.
Szépen növekszik a két felsőlajosi árva kistigris, Kumala és Káma. Egyáltalán nem búslakodnak, amiért emberek, a MagánZoo állatkert munkatársai nevelgetik őket szüleik helyett.
Az amerikai elnök nem hoz büntető intézkedést Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös ellen a szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása ügyében. A Fehér Ház kedden közleményt adott ki, amelyben Donald Trump leszögezte...
Alapvetően a férfiaknál nem tér el annyira a téli és őszi ruhatár. Pár dolog lecserélésével komplett téli outfiteket rakhatsz össze. A csajoknál sajnos más a helyzet, bejön az öt fok, és a legtöbbjük szépen becsomagolja a miniszoknyát, sokak őszinte bánatára.
Élettudományokban, valamint az orvos-egészségtudományi kategóriában a világ négyszáz legjobb egyeteme között szerepel a Semmelweis Egyetem (SE) a londoni székhelyű Times Higher Education (THE) 2019-es nemzetközi képzésterületi rangsorában - közölte az SE kedden.
Szuperintelligens bankfiókot nyitott az OTP a budapesti Árkád bevásárlóközpontban. Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója azzal nyitotta meg az innovatív létesítményt, hogy hogy reméli, előbb-utóbb az összes OTP-bankfiók készpénz- és papírmentes lesz Magyarországon.
Bécs – Nyolcvanmilliós értékű, diplomatarendszámmal furikázó luxusautót fényképezett le az osztrák OE24 bulvárlap egyik olvasója, ráadásul a rendszám alapján kiderült: a bécsi magyar nagykövetséghez tartozik a kocsi.
A mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91%-uk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjst
A közel 45 milliárd forintos játékpiac fele realizálódik az idei karácsonyi időszakban, amikor hagyományos áruházi vásárlás esetén 6800 forintot, online 8300 forintot költenek a magyar családok játékokra alkalmanként a REGIO JÁTÉK...