A miniszterelnöknek a magán és a közellátás szétválasztását szorgalmazó kötcsei szavai után nagy lett a kapkodás, ám az a legrosszabb eshetőség, ha mindenki majd csak értelmezi Orbán Viktor megrendelését, viszont elmarad az ehhez szükséges jogalkotás – nyilatkozta lapunknak Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont résztulajdonosa.
A Lamborghini Urus ST-X koncepció formájában nagyon érdekes négykerekűt állított talpra az olasz sportautó-gyártó. SUV modelljük gyárilag versenypályára alakított változata ugyanis egy olyan versenyszériát vetít elő, amire eddig még nem volt példa.
Bár sokan biztosan meglepődnek, de Rókusfalvy Pál gyermekeit is rendszeresen meg szokta kínálni borral. Az egykori műsorvezető 7 és 11 éves lányai már felismerik édesapjuk borászatában készült nedűt, sőt már az évjáratok között is érzik a különbséget.
- Szigorúbban kellene megállapítani a határidőkre vonatkozó fogyasztóvédelemi szabályokat - mondta Hajnal Zsolt, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A mediterrán ciklon havazásokat okoz tőlünk nyugatra és délre. A hó mennyisége nem túl nagy, de ahhoz elegendő, hogy fennakadásokat okozzon az utakon. Ausztriában, a karintiai részen, az A2-es autópályát reggel 9 óra körül már három helyen kellett lezárni.
Várhatóan órákig eltart még Zala megyében az M7-es autópálya teljes lezárása, mert hidraulikaolaj folyt végig a sztrádán. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kora reggeli közlése szerint teljes szélességében, mindkét irányban...
Refluxbetegségről vagy gastrooesophagealis refluxról (GERD) akkor beszélünk, ha a nyelőcső alsó záróizma nem megfelelően zár, így a gyomor savtartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe. Ennek egyik legfőbb tünete az égető érzés, illetve az emésztési zavarok. Bizonyos élelmiszerekkel, megfelelő étrenddel enyhíthetők a tünetek.
Lemondott a második legnagyobb lengyel bank, a ma már állami kézben lévő Bank Pekao két vezérigazgató-helyettese. Látszólag nincs köze döntésüknek a lengyel bankszektoron végigsöprő korrupciós botrányhoz. A lemondott vezérigazgató-helyettesek...
Nemzetközi szinten is terjeszkedik a Szallas.hu, most az éves szinten 30 ezer szállásfoglalást kezelő román Travelminit International SRL-ben szerzett tulajdonrészt. A nemrégiben lengyel versenytársát felvásárló Szallas.hu 2021-re a közép-kelet-európai...
A Lexus bemutatja a világ első, teljes egészében mesterséges intelligencia által írt és egy Oscar-díjas rendező által forgatott reklámfilmjét: a Megérzések vezérlik című film a Lexus, a The&Partnership London és a Visual Voice által közösen kifejlesztett, egyedi mesterséges intelligencia alkalmazásával jött létre, és az Oscar-díjas Kevin Macdonald
November 11-én a Párbeszéd Magyarországért (PM) taggyűlésén – kihívó hiányában - újraválasztották a párt eddigi társelnökeit, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt.
November 20-án lesz a gyermekjogok világnapja. Az UNICEF Magyarország is csatlakozott a "Gyerekhang" kampányhoz: világszerte fordított napokat tartanak, gyermekek felnőttek munkáját próbálhatják ki.
Nem csak a Kék Pont, de az anyatermészet is meglehetősen szárazra szikkasztotta novemberünket, sőt októberünket is. Ha volt is néha valami csapadék, az sem volt olyan területi eloszlású, ami a mezőgazdaság számára optimális lett volna
Akinek a halálhírét költik, sokáig él. E mondás remélt igazságában bízhat két uniós miniszterelnök, a brit Theresa May, aki ellen a toryk Brexit-párti hívei szövetkeznek, illetve Andrej Babis cseh kormányfő
A Fidesz legyőzhető! – vonták le a következtetést február végén a kormányváltást akarók, miután Hódmezővásárhelyen az összellenzéki támogatás a polgármesteri székbe röpítette a független Márki-Zay Pétert.
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség ír arról a közösségi oldalán, hogy a San Francisco-i cserkészcsapat fiatal őrsvezetője vasárnap hajnalban tragikus körülmények között életét vesztette a kaliforniai tűzvészben Orindában – szúrta ki a Blikk.
Magyarország csak egy olyan új közös agrárpolitikát (Kap) tud majd támogatni, amely egyszerűvé teszi a támogatások igénylését és kifizetését mind a gazdák, mind pedig a tagállami szervezetek számára - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn, Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén.
Rengeteg a koszorú. A ravatalozóból egész a járdáig ér a virág, mintha kiömlött volna a krizantém az előtér nyitott ajtaján át a temetőbe, az októberinek tűnő napfénybe
A Gruevszki-ügy kapcsán - az ellenzékkel folytatott parlamenti szócsatában - tegnap Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az ironikus felütéssel sorosozó jobbikos képviselőnek azt mondta: "a sajtó egy része rájött a helyes megfejtésre". Az Origo Gruevszki menekülését a volt macedón miniszterelnök Soros- és bevándorlás ellenességével hozza összefüggés
Az elmúlt 15 év legnagyobb zuhanását szenvedte el a földgáz határidős árfolyama múlt csütörtökön az amerikai tőzsdén, több mint 16 százalékot esett. Hatalmas mozgások voltak az elmúlt napokban a földgázpiacon, egy nappal korábban 18 százalékot szárnyalt, a hideg téllel és a szűkös készletekkel kapcsolatos spekulációk közepette - írja a Portfolio.
Amióta a Honvédelmi Minisztérium bejelentette az elmúlt időszak legátfogóbb reformját, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderő-fejlesztési Programot, egyre nagyobb figyelem övezi a program megvalósulását akár a technikai eszközök, akár a létszám fejlesztését illetően.
Amióta a Honvédelmi Minisztérium bejelentette az elmúlt időszak legátfogóbb reformját, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderő-fejlesztési Programot, egyre nagyobb figyelem övezi a program megvalósulását akár a technikai eszközök, akár a létszám fejlesztését illetően.
17 milliárd forintot meghaladó díjbevétel mellett az egy részvényre eső nyereség 19 forint – áll a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.
Bár tegnap még egy konzervatív párti képviselő aláírta a Theresa May kormányfő elleni bizalmatlansági indítványt, de továbbra sincs meg a szükséges 48 támogató aláírás ahhoz, hogy sorra kerüljön a bizalmatlansági szavazás. Várhatóan...